Van, ami annál értékesebb, minél öregebb, minél hosszabb időt élt már meg. Mire gondolok? Akár egy érett sajtra, egy évtizedes borra, egy sokat megélt és forgatott könyvre, vagy akár egy autóra vagy motorra.

Bizonyára sokan hallottátok már azt a kifejezést, hogy veterán autó, oldtimer. Nos igen, ezek a járgányok valójában már legalább 30 évet megéltek, de akad közöttük olyan is, ami már az autók között is antiknak számít!

Ez pedig annyit jelent, hogy 1905 előtt gyártották! Létezik egy kategória rendszer, mely szerint veterán autónak azok a járművek számítanak, amiket 1905 és 1919 között gyártottak, illetve helyeztek forgalomba. Azt ezt követő években a klasszikusnak és nosztalgia járműnek számító évjáratok következnek szépen sorjában. Ezek közé sorolják be a tulajdonosaik által dédelgetett és az utolsó alkatrészig karban tartott autókat és motorokat is a szigorú bírák.

Egy ilyen járgányt nagy becsben tartanak tulajdonosaik, talán nincs is olyan nap az évben, hogy ne foglalkoznának vele: olyan, akár egy gyermek, akinek szüksége van gondoskodásra, féltő törődésre.

Léteznek veterán autós találkozók, ahol ezek az emberek összegyűlnek és bemutatják egymásnak, valamint a nagyközönségnek ezeket a valódi műremekeket. Felvonulnak velük, az érdeklődők megcsodálhatják a matuzsálemi korú autókat, motorokat és elidőzhetnek egy-egy fotó erejéig mellettük.

veteranauto  OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Összegyűjtöttem néhány érdekességet, különleges történetet az oldtimerek világából, íme:

A Detroit Elektromos autó érdekességei:

Az autó egy feltöltéssel kb. 130 km megtételére volt alkalmas. 1910 körül volt az autó értékesítésének csúcsa, 1000-2000 db-ot is eladtak belőle, amit segített az I. világháború utáni magas benzinár is. Érdekesség, hogy Henry Ford felesége Carla Ford is ilyen autót vezetett.

Egy kamionos álma:

Az ausztrál Bill Larson, jó sokáig használta Scania kamionját, mint fakitermelő. Időközben az L111-es csőröst felújította, így a kabin belül, valamint a szintén rendbe rakott motor egész jó állapotban volt. Nem így a kaszni: minthogy a szabad ég alatt pusztult a jármű. Mikor a restaurátorok teljesen levakarták róla a festéket és leszedték a tartozékokat látták, hogy a tetőhöz, a padlóhoz és a kabin hátuljához is új karosszéria elemeket kell készíteniük. Ekkor fordultak a Scaniához, akik mindenféle raktárak mélyéről összeszedték a szükséges alkatrészeket. Végül a gép visszakapta az eredeti színét, a feliratokat és a csíkokat kézzel festették rá.

Rétromobile Párizsban, 2014-ben:

A ŠKODA-stand legidősebb kiállított darabja a 90 esztendős Laurin & Klement 210. A nyitott modell 1924-ben készült, majd még azon év októberében a csehszlovák védelmi minisztérium vásárolta meg. A jellegzetesen – a veterán-berkekben – „pajtában talált kincsnek” (scheunenfund) titulált kategóriába tartozó, ma a ŠKODA Múzeum tulajdonában álló gépkocsi hiányzó műszerfala kivételével csaknem teljesen komplett, karosszériája pedig még kilenc évtized után is a hadsereg által akkoriban használt „Petróleum” árnyalatú eredeti fényezését hordozza.

Szintén egészen ritka különlegesség az 1935-ből származó ŠKODA 935 áramvonalas gépkocsi. A Párizsban kiállított 935 ma már világszerte az egyetlen fennmaradt példány, ugyancsak viszontagságos történettel.

Érdekelnek a régi járművek, autók, vagy akár gyerekkorod pedálos kisautói? A Galéria Savaria piacterén ilyeneket is találsz:

https://galeriasavaria.hu/termekek/egyeb-regiseg/veteran-jarmu/