Festmény Porcelán Fémmunka, szobor Militária Ékszer Bútor Könyv, Irat Grafika, Rézkarc Kerámia, üveg Ezüst, Alpakka Óra Pénz, Érme Szőnyeg, Textil Egyéb régiség

Koncz Csaba - Művészek

Antik műalkotások, régiségek bemutatása és online adás-vételi lehetősége mellett oldalunk céljai közé tartozik, hogy látogatóink megismerhessék a jelen és múlt művészettörténetének kiemelkedő alkotóit, művészeit.

Fontosnak tartjuk, hogy fiatal művészek első, bemutatni szánt műalkotásukkal megjelenhetnek oldalunkon a nagyközönség számára.

A művészek rövid bemutatkozása mellett egy-egy fotó, műtárgy képe, vagy az alkotó maga látható művészadatbázisunkban.

MIND A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
Koncz Csaba

Koncz Csaba

1947-ben, Cegléden születtem. Jelenleg Budapesten élek. A festészettel tudatosabban már 1960-ban kezdtem el ismerkedni rajztanáraim bíztatására, és Szirmay István festőművész támogatásával. A 60-as években 1960-65-ig /I.időszak/ nagyrészt külföldre kerültek a munkáim (Varsói Televízió, Frankfurt/Main, Párizs, Bregenz). Sajnos azokról fotóval sem redelkezem. Hivatásos pályám, a családalapítás és a tanulmányaim miatt ekkor letettem a festésről.

1965 - 69-ig végeztem el a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolát, és hadnaggyá avattak. 25 év főtiszti szolgálat után és őrnagy rendfokozattal szereltem le. Közben a felsőfokú tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem. Itt szereztem a mérnöki diplomáimat. Okleveles villamosmérnöki-szervező szakmérnök lettem.

Feleségem bíztatására és segítségével, 40 évi szünet után, már nyugdíjasként, 2005-ben nyúltam ismét az ecsethez /II.időszak/, mert szeretek dolgozni és alkotni.

Megrendelések teljesítését is vállalom.

http://www.koncz47.eoldal.hu
 

Alkotásai
Szaharai karaván 2010. olajfestmény vásznon

Szaharai karaván 2010. olaj...

340.000,- HUF Feltöltve: 2010.08.15. 21:17
Tavirózsák 2007.

Tavirózsák 2007.

220.000,- HUF Feltöltve: 2010.05.17. 14:45
Útmenti fasor 2010. olajfestmény

Útmenti fasor 2010. olajfes...

220.000,- HUF Feltöltve: 2010.05.17. 14:30
Balatonfüredi móló 2006. olajfestmény

Balatonfüredi móló 2006. ol...

180.000,- HUF Feltöltve: 2010.05.17. 14:26
Akt képek rendelésre

Akt képek rendelésre

bemutató termék Feltöltve: 2010.03.20. 17:18
Velencei szellő 2010. olajfestmény kerettel

Velencei szellő 2010. olajf...

140.000,- HUF Feltöltve: 2010.03.20. 13:19
Trevi-kút 2010. olajfestmény kerettel

Trevi-kút 2010. olajfestmén...

320.000,- HUF Feltöltve: 2010.02.25. 19:43
Nélkülözhetetlen (Parasztkenyér) 2009.

Nélkülözhetetlen (Parasztke...

240.000,- HUF Feltöltve: 2010.02.18. 15:47
1 2 3 Következő oldal

vissza a lap tetejére

Árak Megjelenítése:

huf eur

Bejelentkezés:


Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Facebook

Nonprofit Regisztráció Művész adatbázis Termék feltöltés Eseménynaptár Hírlevél