Angyalföldi Szabó Zoltán
Angyalföldi Szabó Zoltán
(Budapest, 1929 - 2014)
festőművész
Mesterei: Fónyi Géza, Barcsay Jenő, Domanovszky Endre, Gráber Margit, Raykai György
1948–1949: a Dési Huber Körben Gráber
Margit tanítványa
1951-1958: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei:
Fónyi Géza, Barcsay Jenő, Domanovszky Endre, Gráber Margit, Raykai
György
1960, 1963: Stúdió-pályázat, I. díj
1960-1963:
Derkovits-ösztöndíj
1966-1968 között a Kilencek csoport tagja volt
1968: Munkácsy-díj
1971: az Új Művek (Műcsarnok)
nívódíja
1977: érdemes művész
1978, 1983-1984: Szakszervezetek
Országos Tanácsa-ösztöndíj
1981, 1984: szolnoki Képzőművészeti
Triennálé, I. díj
1985: a 40 alkotó év fődíja, Műcsarnok, Budapest
1996: 43. Vásárhelyi Őszi Tárlat Tornyai plakett, Tornyai János Múzeum,
Hódmezővásárhely
2001: Angyalföld díszpolgára
2007: Táncsics
Mihály-díj
Tanulmányúton járt Bulgáriában, Olaszországban és Németországban. Festői
stílusát tömör, konstruktív formaadás, a kép tapasztalati elemeinek
öntörvényű, mértanias szellemű összefoglalása, az ábrázolt témák
monumentális szemlélete jellemzi. A kompozíciók monumentalitása ~ belső
habitusából, energikus lényéből fakad, ill. abból a dinamikus
szemléletmódból, amellyel a világot figyeli. Problematikáit a közösséget
átfogó gondok és eszmék vizuális megjelenítése szabja meg.
Művészi
célja az önmaga létét megérteni és igazolni szándékozó ember
küzdelmeinek kifejezése, valamint annak megmutatása, hogy a küzdelem és a
munka eredményei miként formálják az életet, a jellemet. Bizonyos
lényeginek érzett témákhoz rendszeresen visszatér, finomítja őket, egyre
magasabb szinten láttatva vagy éppen aktualizálva tartalmiságukat.
Ilyen folyamatosan visszatérő téma festészetében a forradalom, az
öntudatra ébredés (Forradalom, 1975), ilyen az ember küzdelmeit és kudarcait összefoglaló igénnyel megjelenítő Golgota-motívum (Vietnami Golgota, 1969), ilyen az anyaság és a béke teremtette rend (Anya gyermekkel, Anyám, 1966), s ilyen az ipari civilizáció fejlődésével együtt alakuló munkás lelki és fizikai képmása (Kaszások, Magvető, 1976; Kubikusok, 1986). Előszeretettel önti mondanivalóit pszichológiai érzékenységű arcmásokba (Önarckép, Proletár Madonna, 1967; Apám, 1970).
Újabban lírai témák foglalkoztatják, nyomatékosabban fordul az élet érzéki örömei felé, amit csendéletek, tájképek (Velence, Köveskáli táj, 1982) és szénnel rajzolt aktok pompás sorozata (Fekvő akt, 1977; Festő és múzsa,
1982) bizonyít.
A látványélményekhez való hangsúlyos visszatérés
felszabadította festői energiáit, a korábbi rajzos modort változatos és
tüzes színvilág, a koloritban rejlő érzelmi hatások kiaknázása váltotta
fel.