Csikszentmihályi Róbert

1965: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Pátzay Pál, Szabó Iván. 1971: III. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs; 1974: Munkácsy-díj; 1975: III. Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé díja; 1983: IV. Országos Éremművészeti Biennálé, Sopron; 1983: érdemes művész; 1988: Budapest Főváros Művészeti díja; 1995: szobrász koszorú (Helyzetkép/Magyar Szobrászat, Műcsarnok); 2001: A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze. Tanulmányutak: 1972: Római Magyar Akadémia, Róma, 1978: India, 1980: Nemzetközi Alkotótelep (GR), 1982: Svédország, Római Magyar Akadémia, Róma. 1964 óta Szentendrén él. Pályája kezdetén a magyar szobrászat figurális tradícióihoz, elsősorban Borsos Miklós, Medgyessy Ferenc munkásságához kötődik. Korai művei (Bociölő, 1963; Pihenő, 1967; Nagy Balogh János emlékére, 1969; Szarvas, 1970; Nemzedékek, 1969; Ébredés, 1970) természeti anyagokból, főként mészkőből és fából készülnek. Témáiban ember és természet viszonyát elemzi, plasztikáit alapvetően a matéria és tematika kölcsönhatásában kibontakozó lehetőségek, az anyag tulajdonságait a legteljesebb mértékben kiaknázó, ugyanakkor híven meg is őrző organikus szemlélet jellemzi. Formailag az absztrakció irányába mozdul az 1975-ben készült Aréna című sorozata, amely ló és lovas küzdelmét dolgozza fel, itt az anyagelvűséget egyre inkább a mondanivalót kiteljesítő erőteljes stilizáltság, expresszív szobrászi formanyelv váltja fel. Új aspektusokat vet fel a 70-es években készült munkái kapcsán az emlékműszobrászat terén (Háború, 1970; Az utolsó szarvas emlékműve, 1970; Hősi emlékmű, 1974). Ez utóbbinál a névtelen áldozatok tetemein magasba törő, a "hős" büsztjével megkoronázott oszlop nemcsak gondolatiságában fejezi ki ~ deheroizáló szándékait, hanem materiálisan is, az idő pusztítását magán viselő öntöttvas alkalmazásával. A 70-es, 80-as évek fordulóján a korszak művészetében is gyakori sorozatműveket készít. (Idő I-XXIV.) A 80-as évek elejétől az évtizeden végigvonulnak a szobrászi tőmondatokként is felfogható egy, illetve páros figurából álló kisbronzai, melyeken ~ az emberi kapcsolatok, sorsok, élethelyzetek drámaiságát jeleníti meg. (Anya, 1981; Figura, 1982; Legény, 1984; Pár, 1985; Flórián & Félix, 1990; Fiúk, 1991; Árpád & Albert). A 90-es években készült különös állat-ember figurákban egyesül a művész korai periódusában felvetett tematika a 80-as évek kisplasztikáinak expresszív mintázású formavilágával. A különböző emberi tulajdonságokat felvonultató groteszk és ironikus ember-állat ötvözetek nagyívű sorozatában ~ érzékeny jellemábrázoló készsége mutatkozik meg (Ködös reggel, 1994; Szárnyas, 1995; Kutyául, 1996; Nagyfiú, 1997). Munkásságában meghatározó helyet foglal el az éremművészet. Talán a műfaj intimitásából fakadóan úgy tűnik, e művek hangvétele plasztikáihoz viszonyítva moralizálóbb, érzelmesebb. Szinte a filmkamera optikáján keresztül láttatott térkivágat, az érmek formai határain belül kialakított kompozíció ~ távolságtartó, megfigyelő szemléletére utal.