Czobor Sándor

Czobor Sándor 1954-ben született.
1980 óta foglalkozik képzőművészettel, eleinte grafikával, festészettel, majd szobrászattal. A 80-as évek elején tagja lett a Szolnok megyei Fiatal Alkotók Klubjának. 1981-ben egyik alapítója a jászberényi Alkotárs Képzőművészeti Csoportnak. A csoporttal több kiállításon vett részt: Jászberény 1981., Eger 1986., Szolnok 1986.
1984-85-ben Jászberényben a művészeti csoport építette játszótér munkálatai alkalmával találkozott a fával, mint szobrászati anyaggal. Eleinte ebből készítette domborműveit, szobrait. Később a köztéri szobormegrendelések jó lehetőséget biztosítottak a kő szobrászi lehetőségeinek elmélyült megismeréséhez. Kisplasztikáit ma már többnyire bronzból, a legsokoldalúbb anyagból készíti.
Az 1990-ben induló Art Camp Nemzetközi Képzőművészeti Szimpózium rendezvényein a kezdetektől részt vesz, kiállításain szerepel. 1991-ben a Róna csoport tagja lesz. 1992-ben megalakítja a Kisújszállási Képzőművészeti Egyesületet, 1994-ben a Ten Art Képzőművészeti Egyesületet, amelynek vezetője. Tagja a MAMÜ Társaságnak, valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.


Egyéni kiállításai:

1988. Szolnok (Tiszaparti Gimnázium)
1989. Kecskemét (Rákóczi F. Ált. Isk. Galériája)
1990. Jászberény (Kortárs Galéria)
1992. Kisújszállás (Alkotóház)
1993. Kunhegyes (Művelődési Központ)
1999. Budapest (MAMÜ Galéria)
2004. Székesfehérvár (Pátzay Terem)


Főbb csoportos kiállítások:

1983. Jászberény (Alkotárs)
1986. Eger (Alkotárs)
1988. Szentendre (Czobor S., Bangócs G., Bukta I., Kovács I., Palkó T., Máté Gy.)
1990. Szolnok (VI. Szolnoki Képzőművészeti Triennálé)
1990. Jászberény (Art Camp)
1991. Vác (Róna csoport)
1992. Békéscsaba (Orient '92., Block csoporttal)
1993. Budapest (Art Camp)
1993. Franciaország (Geneve et Mont-Blanc)
1993. Szolnok (VII. Szolnoki képzőművészeti Triennálé)
1994. Jászberény (Art Camp)
1994. Olaszország (Conselve)
1996. Erdély (Csíkszereda, Art Camp)
1996. Szolnok (Téli Tárlat)
1997. Győr (MAMÜ)
1998. Budapest (MAMÜ)
1999. Jászberény (Art Camp)
1999. Németország, Berlin (MAMÜ)
2000. USA, New York (MAMÜ)
2001. Budapest, (Feketén-fehéren, millenniumi grafikai kiállítás)
2001. Szentendre (MAMÜ)
2001. Kecskemét (MAMÜ)
2003. Szolnok (Art Camp)


Köztéren található munkái:

1990. Kisújszállás, Móricz Zs. Gimnázium homlokzatán három márvány dombormû
1991. Kunhegyes, Városháza homlokzatán márvány címer
1992. Kenderes, Községháza homlokzatán márvány címer
1994. Kunhegyes, Nagy László Gimnázium aulájában Nagy László bronz portréja
1996. Kisújszállás, Kossuth L. Ált. Isk. homlokzatán Kossuth Lajos bronz portréja
1996. Kisújszállás, Jubíleum tér, egyházi iskola emlékmûve
1998. Tiszaderzs, Címeres országzászló
2000. Kisújszállás, Arany J. Ált Isk. Arany János mellszobra
2000. Kisújszállás, Városháza parkja, Szent István mellszobra
2003. Kisújszállás, Kossuth L. Ált. Isk. elötti téren, Pávás díszkút
2003. Kisújszállás, Kisegítõ Isk., Kádas Gyögy bronz dombormû


Főbb díjai:

1980. Szolnok, Szolnok Megyei Nívódíj
1987. Szolnok, Szolnok Megyei Nívódíj
1987. Kecskemét, Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjának Különdíja
1989. Jászberény, Fiatal Mûvészek I. Országos Szoborkiállításán a Művelődési Minisztérium Díja
1998. Túrkeve, Nívódíj
2007. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Díj


A művész összes alkotása Alkotások a művésztől