Erdélyi Ernő

ERDÉLYI ERNŐ – festőművész
Erdélyi Ernő 1957-ben Keszthelyen született.
Diplomáját a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán szerezte meg. Fonyódra felesége és házassága révén került. 20 éven keresztül a fonyódi Művelődési Ház igazgatója volt. A pedagógus munkát soha nem hagyta véglegesen abba, hisz aktívan tevékenykedett művészeti táborokban és jelenleg is tanárként dolgozik.
Képzűművészettel-mondhatni-gyerekkora óta foglalkozik, hiszen első kiállítását gimnazista korában rendezte 1976-ban.
Erdélyi Ernő számára a legfontosabb festői motívum a Balaton. A víz és az ég csodálatos találkozását fedezhetjük fel festményein. Alkotásai közt megtalálhatók a hagyományos vízparti és egyéb tájak, a kirándulások élményei, a pillanatnyi benyomások. A hézköznapokban meghúzódó szépség pillanatait keresi. Gesztusai egy laza, játékos és könnyed világ felé terelik, melyben a felrakott világos, tiszta színek egy megteremteni vágyott béke nyugalmát sugározzák.
Erdélyi Ernő festményeivel már rengeteg magyarországi kiállító helyen találkozhattunk. Alkotásai külföldön is megtalálhatóak (Németorság, Szlovákia, Lengyelország, Hollandia, Finnország és Kanada.)


Alkotások a művésztől
A Galéria Savarián nincs eladásra kínált tétel a művésztől. Hirdetés feltöltése