English
Giovanni Battista Piranesi
Piranesi egy kőfaragó mester fiaként született Moglióban, Mestre, illetve Velence mellett. Angelo bátyja tanította meg latinra és az antik irodalom alapjaira. Építészeti képzését a „Magistrato delle Acque”- nél édesanyjának egyik fivérénél, Matteo Lucchesinél kezdte, aki a velencei lagunák szabályozásán tevékenykedő mélyépítő mérnök volt, majd nagybátyja szakmai nyomdokain haladva tanulmányait Giovanni Scalfarotto-nál és egy metszőnél, Carlo Zucchi mellett folytatta,. További ismereteit egy színpadi festőtől kapta, aki megismertette vele a színpadi dekorációs lehetőségeket és technikát. Ez lehetőséget nyújtott számára ahhoz, hogy elmélyedjen az illuzionista- és perspektíva művészet elméleti kérdéseiben. Ezidőben hosszasan tartózkodott Velencében is, ahol különösen Giovanni Antonio Canal (Canaletto) volt rá hatással.
1740-ben, 20 évesen Rómába ment Marco Foscarinivel, a XIV. Benedek pápa udvarában tartózkodó velencei követtel, hogy rajzolóként dolgozzon mellette. Lakást vett ki a Palazzo Veneciában, s újra kezdett foglalkozni a római építőművészettel. Igen hamar rájött arra, hogy a korabeli római építészek igen felületesek. Nagy lehetőséget kínált viszont számára a festészet területe, külünösen az akkori időkben meginduló Róma-turizmus (zarándoklás) jóvoltából. Rómába érkezése után egy évvel tanuló stúdiumot vett Giuseppe Vasi Veduta-rajzolótól, aki a rézkarcolás (árnyékozás) technikájával ismertette meg. Vasi oktatását igen gyorsan elsajátította, elhagyta és ezzel befejezte a Vasi műhelyben folyó tevékeységét is.
1743-ban Nápolyba utazva megtekintette a Pompejiben és Herculaneumban folyó ásatásokat. Ezzel nagyjából egyidőben, ugyancsak 1743-ban, megnyitotta első műhelyét is, „Prima parte di Architettura e Prospettive” néven. Olyan városképeket készített, amelyeken a mélykarcolás és árnyékozás techikáinak ötvözésén kísérletezett. Munkáit Nicola Giobbe velencei építési vállalkozónak ajánlotta, aki annak idején Rómába érkezésekor támogatója volt. Majd ismét Velencébe ment, s 1743-tól 1747-ig főleg ott is tartózkodott, ekkor Giovanni Battista Tiepolo-nál is dolgozott.
Aztán visszatért Rómába, elkezdte sikeres grafikai sorozatainak kézítését és kiadását („Carceri” - Börtönök, 1745). A francia Akadémia ösztöndíjasaival közösen dolgozott egy Rómáról készülő kis emléklap sorozaton, amely 1745-ben mint „Varie Vedute di Roma Antica e Moderna” címmel jelent meg: 137 rézkarc az antik és a korabeli Rómáról, majd ez “Le Antichitá Romane (Római régiségek címmel, 1756-ban). 1756-ban Piranesi az antik Róma számos antik és korabeli építményét kutatta és felmérte. Erre alapozva következett a római ókort bemutató, négy kötetes „Anticitá romane” című művének szerkesztése és megjelentetése.
Rómában, a Via Corson nyitott üzletet. 1748 és 1774 között készítette el a „Vedute di Roma” című, Róma barokk és antik építészeti emlékekről szóló újabb sorozatát, amelyen – főleg a kemény napfénytől való megvilágításnak köszönhetően – sajátosan monumentális grafikai irányzatot fejlesztett ki. (Ezek közt a veduták közt capriccio-modorban (a veduta egy válfaja) készített képkompozíciók is találhatók).
Piranesi támogatója volt XIV. Benedek pápa és egy angol arisztokrata, James Caulfield, Charlemont őrgrófja is. 1757-ben tiszteletbeli tagjává választotta a londoni „Society of Antiquaries”, 1761-ben pedig a római „Accademia di San Luca” tagjai sorába került. Még ugyanebben az évben egy újabb, különleges nyomdával ellátott műtermet létesített. Egy „Catalogo delle Opere” című kiadványában mutatta be a rézkarc és árnyékolás egyesített nyomdatechnikai lehetőségeit és eredményeit.
1761-ben kiadott „Magnificenza ed Architettura de' Romani” (A rómaiak nagyszerűsége és építészete) című munkájában szenvedélyesen síkra szállt a római művészet etruszk (és nem görög) eredete mellett.
XIII. Kelemen pápa 1763-ban felkérte, hogy tervajánlatot készítsen a San Giovanni in Laterano kórusának átépítéséhez. Ez a munkája tervezés közben leállt, a terv nem valósult meg. Piranesi a következő évben Battista Rezzonico kardinális részére készítette el a Santa Maria del Priorato ajánlati tervét. Építészi munkásságának része továbbá még a Castel Gandolfo-i pápai palota felújítása, a római Santa Maria del Priorato-templom és a Piazza dé Cavalieri megtervezése (1764-69) is. 1767-ben a pápa lovaggá ütötte.
Piranesi 1778-ban Rómában, hosszas betegségben halt meg. Hamvait a Santa Maria del Priorato-ban helyezték el.
1740-ben, 20 évesen Rómába ment Marco Foscarinivel, a XIV. Benedek pápa udvarában tartózkodó velencei követtel, hogy rajzolóként dolgozzon mellette. Lakást vett ki a Palazzo Veneciában, s újra kezdett foglalkozni a római építőművészettel. Igen hamar rájött arra, hogy a korabeli római építészek igen felületesek. Nagy lehetőséget kínált viszont számára a festészet területe, külünösen az akkori időkben meginduló Róma-turizmus (zarándoklás) jóvoltából. Rómába érkezése után egy évvel tanuló stúdiumot vett Giuseppe Vasi Veduta-rajzolótól, aki a rézkarcolás (árnyékozás) technikájával ismertette meg. Vasi oktatását igen gyorsan elsajátította, elhagyta és ezzel befejezte a Vasi műhelyben folyó tevékeységét is.
1743-ban Nápolyba utazva megtekintette a Pompejiben és Herculaneumban folyó ásatásokat. Ezzel nagyjából egyidőben, ugyancsak 1743-ban, megnyitotta első műhelyét is, „Prima parte di Architettura e Prospettive” néven. Olyan városképeket készített, amelyeken a mélykarcolás és árnyékozás techikáinak ötvözésén kísérletezett. Munkáit Nicola Giobbe velencei építési vállalkozónak ajánlotta, aki annak idején Rómába érkezésekor támogatója volt. Majd ismét Velencébe ment, s 1743-tól 1747-ig főleg ott is tartózkodott, ekkor Giovanni Battista Tiepolo-nál is dolgozott.
Aztán visszatért Rómába, elkezdte sikeres grafikai sorozatainak kézítését és kiadását („Carceri” - Börtönök, 1745). A francia Akadémia ösztöndíjasaival közösen dolgozott egy Rómáról készülő kis emléklap sorozaton, amely 1745-ben mint „Varie Vedute di Roma Antica e Moderna” címmel jelent meg: 137 rézkarc az antik és a korabeli Rómáról, majd ez “Le Antichitá Romane (Római régiségek címmel, 1756-ban). 1756-ban Piranesi az antik Róma számos antik és korabeli építményét kutatta és felmérte. Erre alapozva következett a római ókort bemutató, négy kötetes „Anticitá romane” című művének szerkesztése és megjelentetése.
Rómában, a Via Corson nyitott üzletet. 1748 és 1774 között készítette el a „Vedute di Roma” című, Róma barokk és antik építészeti emlékekről szóló újabb sorozatát, amelyen – főleg a kemény napfénytől való megvilágításnak köszönhetően – sajátosan monumentális grafikai irányzatot fejlesztett ki. (Ezek közt a veduták közt capriccio-modorban (a veduta egy válfaja) készített képkompozíciók is találhatók).
Piranesi támogatója volt XIV. Benedek pápa és egy angol arisztokrata, James Caulfield, Charlemont őrgrófja is. 1757-ben tiszteletbeli tagjává választotta a londoni „Society of Antiquaries”, 1761-ben pedig a római „Accademia di San Luca” tagjai sorába került. Még ugyanebben az évben egy újabb, különleges nyomdával ellátott műtermet létesített. Egy „Catalogo delle Opere” című kiadványában mutatta be a rézkarc és árnyékolás egyesített nyomdatechnikai lehetőségeit és eredményeit.
1761-ben kiadott „Magnificenza ed Architettura de' Romani” (A rómaiak nagyszerűsége és építészete) című munkájában szenvedélyesen síkra szállt a római művészet etruszk (és nem görög) eredete mellett.
XIII. Kelemen pápa 1763-ban felkérte, hogy tervajánlatot készítsen a San Giovanni in Laterano kórusának átépítéséhez. Ez a munkája tervezés közben leállt, a terv nem valósult meg. Piranesi a következő évben Battista Rezzonico kardinális részére készítette el a Santa Maria del Priorato ajánlati tervét. Építészi munkásságának része továbbá még a Castel Gandolfo-i pápai palota felújítása, a római Santa Maria del Priorato-templom és a Piazza dé Cavalieri megtervezése (1764-69) is. 1767-ben a pápa lovaggá ütötte.
Piranesi 1778-ban Rómában, hosszas betegségben halt meg. Hamvait a Santa Maria del Priorato-ban helyezték el.
Alkotások a művésztől
A Galéria Savarián nincs eladásra kínált tétel a művésztől. Hirdetés feltöltése
