Zoltán Fehérvári (ed.): Budapest cinemas - 100 years of Budapest cinema

ELŐSZÓ

A Budapesti mozi 100 éve című kiállítás az első rendezvénye az Ernst Múzeumba tervezett építészettörténeti kiállítás-sorozatnak. Ennek témái azon 20. századi építészeti műfajok, melyek Magyarországon vagy Budapesten is jelentőssé váltak, akár építőművészeti-művészettörténeti, akár kulturális-történelmi szempontból. A kétféle szempont említése itt nem véletlen: az építészetben ugyanis korszakot meghatározónak tartjuk, ha egyszerre több olyan műfaj is születik vagy megy át jelentős változáson, amelynek lényege új típusu köztér, társadalmi tér megteremtése, addig ismeretlen formában és módokon, funkciók szerint. A mozi mint meghatározott társadalmi tér nem létezett a 20. század előtt, és számos jelét láthatjuk annak, hogy induló századunkban és ami az építészetet illeti, legalábbis Budapesten, másnak adja át jelentőségteljes helyét.

A műfaj tudományos feldolgozásának körülményei szerencsések. A mai tudományelméleti- és kritikai elvárásoknak (a mindenkori tudományos gondolkodás felsőbbrendűségét képviselő álláspont helyett figyelembe vétele más gondolkodási módoknak is, a minél szélesbb körű társadalmi kontextusból nyert adatok történeti tényekként való megismerése és érvényesítése útján) természeténél fogva felel meg, hiszen létrejöttében technikai, társadalmi és gazdasági érdekek játszottak szerepet. A moziban először egy zseniális technikatörténeti találmány és közönsége találkoztak, de mindjárt úgy, hogy a találmány bizonyította magáról: csakis a közönségért létezik. Ő tudósítja, szórakoztatja, neki közöl ismereteket, előtte eleveníti meg a múltat, idézi meg, ami van vagy lehetséges a világban, olykor dokumentatív, máskor illusztratív vagy művészi, alkotó módon. Ezért kiállításunkat egy külön kis katalógus kíséri a mozi kultúr- és technikatörténeti összefüggéseiről, Budapesti mozirege címmel.

A társadalmi tér legújabb kori történetének bemutatására mi sem alkalmasabb tehát, mint a mozi, aminek közönsége maga a társadalom, az ezt másutt jellemző tagozódások nélkül. Egy ezt a szempontot követő budapesti mozitörténetet, Lajta Andorét, ami 1959 óta kéziratként forrása minden mozival foglalkozó szakembernek, ezért választottuk be ebbe, az építészeti műfaj történetét tárgyaló katalógusba.