Gyerekkorom kedvenc játékai között voltak az ólomkatonák. Sokféle formájú és mozdulatú huszárok, gyalogosok, különböző korok jelmezébe öltözöttek. Még indián harcosok is, színes tolldísszel, tőrrel, tomahawkkal felfegyverezve. A probléma csak annyi volt, hogy többségükkel a tehetősebb családok gyerekeinél találkoztam. Az én szerény zsebpénzemből csak műanyag utánzatokra futotta. Ezek a műanyagból fröccsöntött játék katonák, formailag tökéletesek voltak, de olyan anyagból készültek, amin nem maradt meg a festék. Egyszínű, kék, zöld, fekete, vagy piros színben gyártották.

Tízéves koromtól készültem szobrásznak, de már előtte is ügyesen mintáztam plasztilinből, agyagból. Könyvekben olvastam utána a szobrászati technikáknak. Tizenkét éves voltam, amikor elhatároztam, ólomkatonákat fogok önteni.

Akkoriban a vízvezeték csöveket ólomból készítették. Elmentem egy szerelő műhelyébe, és kunyeráltam néhány elvízkövesedett kidobásra ítélt csődarabot. Centis karikákat fűrészeltem belőlük, és ecetben áztattam, amíg a vízkő le nem tisztult róla.
Vettem egy kiló modellgipszet, és hozzáláttam az öntőforma elkészítéséhez.

A mintadarabot – még most is jól emlékszem, egy sisakos római gyalogost – félig belenyomtam a tejföl állagú gipszbe. A gipszet egy műanyag szappantartó aljában kevertem össze vízzel. A műanyag katonát lehelet vékonyan beolajoztam napolajjal. Csak addig nyomtam a gipszbe, amíg el nem érte a választó vonalat.
Hagytam jól megkeményedni, csak órák múlva emeltem ki a műanyag katonát a gipszágyból. Ekkor ért a meglepetés. A negatív tele volt légbuborékkal.

Aznapra feladtam, és másnap a rajztanáromtól kértem tanácsot. Ő elárulta, hogy rezgő asztalon lehet a buborékoktól megszabadulni. „Hogyan készítsek rezgő asztalt a konyhánkban?” – ez a kérdés foglalkoztatott az iskolából hazafelé menet. Mire a házunk kapujához értem, megtaláltam a megoldást.

Nagymamámnak volt egy brutálisan erős masszírozó készüléke. Azért nem használták a családban, mert nehéz volt tartani, és kis idő után elzsibbasztotta a masszírozó kezét. Kölcsönkértem a nagyitól, és a kerek gumifejét nekinyomtam a konyhai hokedlinek, amin a gipszezést végeztem. Fantasztikus volt a hatása, a hokedliről néhány másodperc alatt minden lerázódott.

A római katonát plasztilin lapba ágyaztam, amit a hokedlin rögzítettem. Rányomtam a szappantartó alsó részét, de előtte nyílást vágtam rá, és azon át öntöttem a gipszet a figurára. Ugyanis a légbuborékok csak felfelé hajlandók távozni. A rezgetős módszerrel tökéletes negatívokat sikerült készítenem.

Betettem őket a sütőbe, kis lángon szárítottam fél órát, majd kötöző dróttal összefogtam a forma két felét. Elkészült az első gipszformám, kezdődhetett az ólomöntés.

Volt egy elfeledett nyeles kávémelegítőnk. Abban olvasztottam fel az ólmot. Az öntés sikerült. Elkészült az első ólomkatonám.
Első gipszformámat még négyszer tudtam használni, azután a melegtől kezdett tönkremenni.

A gipszforma készítésbe hamar belejöttem, szépen növekedett ólomhadseregem létszáma. Kerékpár lakkal színeztem az ólomkatonákat, és hamarosan el is adtam belőlük.

Vannak felnőttek, akik örömet lelnek híres csatajelenetek berendezésében, ahol jelentős szerepet kapnak a terepasztalon, az ólomkatonák is.
A Galéria Savaria piactere számos ínyencséget tartogat számukra, ha rendszeresen átnézik a kínálatot, ami napról-napra változik.