A Galéria Savaria az antik, műtárgy, régiség és gyűjteményes tárgyak online piactere. Azonban időnként a látogatók találkozhatnak olyan hirdetésekkel is, amelyek bár szorosan nem, de közvetve illeszkednek a Galéria Savaria tematikájához. Úgy gondoljuk, hogy vannak olyan terméktípusok, amelyek úgy teszik színesebbé a kínálatot, hogy közben nem mondanak ellent az oldal profiljának, illetve nem csorbítják a Galéria Savaria színvonalát. Megfelelő keretek között igyekszünk az ilyen hirdetéseknek is helyet biztosítani. Jó példa erre a népművészeti, a vintage, a retró, illetve a régi idők ruhái kategóriába tartozó termékek.

A ruhák és a kiegészítők kategóriába tartozó hirdetések azonban külön szót érdemelnek. Annak ellenére, hogy a Galéria Savarián a régi idők ruháinak meghirdetését engedélyezzük, az évek során folyamatosan szembesülnünk kellett azzal a jelenséggel, hogy a 70-es, 80-as, 90-es évekből való ruházati cikkek, kiegészítők is megjelentek a piactéren. Sőt, ahogy a Galéria Savaria egyre nagyobb felhasználói tömeg előtt válik ismertté, úgy nő fokozatosan a ruha és kiegészítők kategóriába tartozó hirdetések száma is. Ez több esetben is komoly fejtörést okozott a számunkra:

  1. Hol húzzuk meg a határt? Mi az a ruhanemű, amely még „réginek” számít és mi az, ami már nem?
  2. Ha a fenti kérdésre nem tudjuk a választ, előfordulhat, hogy a Galéria Savaria eladói számára sem tudunk egyértelmű, logikus magyarázattal szolgálni, hogy amíg más ruhanemű árusítása lehetséges, az ő hirdetéseik miért kerültek eltávolításra.

A ruha hirdetések számának folyamatos növekedése és a felhasználóinktól kapott pro és kontra visszajelzések miatt szükségét láttuk annak, hogy erre a jelenségre megoldást találjunk.

Megoldás: a ruha hirdetések teljes beszüntetése?

Egy ruhanemű vagy egy kiegészítő korát sok esetben valóban nehéz megállapítani. Sőt, megesik, hogy a kor sem tekinthető ideális viszonyítási alapnak. Például amíg egy 60-as évekbeli, igényesen lefotózott kalap illeszkedik a Galéria Savaria tematikájához, addig az ugyanabban az évtizedből való bunda kevésbé. Sőt, akár még ugyanarra a ruhaneműre is más szemmel nézhet egy látogató, attól függően, hogy az ízlésesen, minőségi környezetben vagy egy kevésbé tetszetős fotón kerül-e bemutatásra.

Néhány példa a régi idők ruhái kategóriába feltöltött hirdetésekre. Hol húzzuk meg a határt kor szempontjából?

Egy-egy moderátori törlést követően előfordult, hogy az eladó felhívta a figyelmünket más olyan továbbra is elérhető hirdetésekre, amelyek hasonlítottak az általa eladásra kínált termékhez. Az eladóban felmerülhetett a kettős mérce gondolata. Ha az ő hirdetését eltávolítottuk, akkor a többit miért nem?

Ha valóban ennyire szubjektív döntésen múlik az, hogy egy ruhanemű eltávolításra kerüljön-e, megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy nemcsak hogy megszüntetjük a régi idők ruhái kategóriát, de semmilyen ruhanemű vagy kiegészítő (táska, cipő, kalap, sapka stb.) feltöltését nem engedélyezzük. Ez egyértelműsíti a ruhákkal és kiegészítőkkel kapcsolatos moderálási irányelveinket, hiszen ezzel a döntéssel ezen tételek mind eltávolításra kerülnének.

Viszont számos érv szól ez ellen:

  • A valóban régi korokat idéző ruhaneműk és kiegészítők sem kaphatnának helyet a Galéria Savarián.

  • A Galéria Savaria sokaknak a megélhetési forrását jelenti vagy olyan lehetőséget, amely plusz pénzt hoz a konyhára. Egy teljes kategória kiiktatásával cserben hagynánk azokat az eladókat, akik ezidáig támaszkodhattak a Galéria Savariára.

  • Az online piacterünk tematikájához közvetve kapcsolódó hirdetések révén további közönséget érünk el. Az ilyen módon a Galéria Savariára találó érdeklődők ugyanúgy a régiségek, antik tárgyak potenciális vásárlóivá is válnak.

Próbáltunk egy olyan köztes és ideiglenes megoldást találni, amellyel úgy biztosítunk helyet a ruhaneműknek, hogy azok könnyedén kezelhetőek legyenek az olyan látogatók számára is, akik számára nem érdekesek az ilyen típusú hirdetések.

Úgy gondoljuk, hogy sikerült egy ilyen megoldást találnunk és létrehoztuk a Gardrób kategóriát, amely bár a Galéria Savaria keretein belül, de a többi hirdetéstől elkülönítve érhető el.

Újdonság: itt a Gardrób kategória. Hogyan működik?

  • Minden ruházati hirdetés egy helyen
    Egy helyre szervezzük a ruha és a ruha kiegészítők kategóriájába tartozó hirdetéseket.

  • Kiemelési opciók limitálása
    A Gardrób kategória hirdetései esetén nem alkalmazható a főoldalra és az összes termék elejére történő kiemelési opció.

  • Kikapcsolható kategória: teljes kontroll a ruházati hirdetések felett
    A látogatók egyszerűen kezelhetik a Gardrób hirdetések megjelenítését. Azok a felhasználók, akik hasonló termékek vásárlásában nem érdekeltek, könnyedén elrejthetik a kategória hirdetéseit.

Hogyan kapcsolhatom ki vagy be a Gardrób kategóriát?

A külön kategória bevezetésével lehetőség nyílik arra, hogy azok a vásárlók, akik nem érdeklődnek a ruházati termékek iránt, könnyedén kikapcsolhatják a Gardrób kategóriát. Így a vásárlók teljes kontrollt kapnak a ruházati hirdetések felett és pár kattintással egyszerűen elrejthetik az összes ruha és kiegészítő témájú termékeket.

Az alábbiakban bővebb segítséget adunk arra vonatkozóan, hogy ezt hogyan teheti meg attól függően, hogy milyen készülékről keresi fel a Galéria Savariát:

  1. A bal oldali kategórialista alatt, elkülönítve találhatja a meg a Gardrób kategóriát.
  2. A kapcsoló segítségével kezelheti, hogy a kategória hirdetései megjelenjenek-e.
  1. Nyissa meg a kategórialistát.
  2. Koppintson a Gardrób kategóriára
  3. A megjelenő ablakban ki- vagy bekapcsolhatja a hirdetések láthatóságát.

Hogyan tovább?

Felmerülhet a kérdés, hogy a Gardrób kategória bevezetésével milyen irányba szeretnénk továbbfejleszteni a Galéria Savariát. Mi változik ezzel? A Galéria Savaria egy „mindenes” online piactér lesz és megszűnik a kizárólagos antik, műtárgy, régiség tematika?

Határozottan azt az álláspontot képviseljük, hogy a Galéria Savaria egy tematikus online piactér és az is marad.

Mivel eddig is voltak ruházati kategóriába tartozó hirdetések az oldalon, ilyen értelemben nem jelent újdonságot a kategóriabővítés, viszont ezidáig nem volt olyan lehetőség, hogy ezen hirdetéseket elrejthessék a látogatók.

A ruházati termékek egyre nagyobb számban történő megjelenése jó példája annak, hogy a Galéria Savaria ismertsége folyamatosan nő és egyre többen szeretnék kihasználni az oldal adta lehetőségeket. A Gardrób kategória bevezetésével egy köztes, mindenki számára elfogadható megoldást szeretnénk adni a ruházati hirdetések ideiglenes kezelésére.

Most, a Gardrób kategória bevezetésével a döntés a felhasználó kezében van és a saját érdeklődési körének megfeleleőn rejtheti vagy megjelenítheti a kategória hirdetéseit. Aki ezidáig sem volt érdekelt a ruházati termékek vásárlásában, az most már könnyedén elrejtheti a számára nem érdekes hirdetéseket. Aki viszont szívesen böngészik a kategória termékei között, az most az eddigieknél átláthatóbb módon megteheti ezt.

A bővítés nemcsak összefogja a ruházati termékeket, de lehetővé teszi számunkra azt is, hogy idővel a termékeket egy a Galéria Savariától különálló platformra vezessük át.

Tovább az online piactérre