Benczúr Gyula

Középiskolás korában Klimkovics Ferenc és Klimkovics Béla magánrajziskolájában, Kassán kezdett festeni és rajzolni. 1861-tõl a müncheni Képzõmûvészeti Akadémián Hermann Anschütz, majd 1865-tõl 1869-ig Karl von Piloty tanítványa volt. 1869-ben Olaszországban, 1874-ben Franciaországban tett tanulmányutat. 1876-tól 1883-ig a müncheni akadémián tanított.
Hazatérésekor megalapította az elsõ magyar mûvészképzõt a Benczúr-mesteriskolát, melyet haláláig igazgatott. Már életében elismert és köztiszteletben álló festõmûvész volt. 1906-ban a fõrendiház örökös, 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja lett.

A 19. századi magyar akadémikus történeti festészet kiemelkedõ alakja. Pályájának korai szakaszát a biedermeier stílusú arcképek (Gizella), a romantikus életképek (Balatoni halásztragédia), illetve a Karl von Piloty festészetének hatását magukon viselõ történelmi tárgyú képek jellemzik (II. Rákóczi Ferenc elfogatása). Elsõ sikerét Hunyadi László búcsúja címû képével érte el 1866-ban. 1875-ben a történelmi festészeti verseny nyertese lett Vajk megkeresztelése címû képével. II. Lajos bajor király megbízásából számos történelmi tárgyú képet festett (XVI. Lajos és Dubarry). Hazatérése után aktokat, portrékat és mitológiai témájú képeket festett. Utolsó alkotói korszakát a monumentális történelmi kompoziciók jellemzik.
A millenniumra 1896-ban megfestett Budavár visszavétele címû mûve a mûfaj egyik legjelentõsebb alkotása. 1900-ban a párizsi világkiállításon elsõ díjat nyert a Nagyváradon festett, Schlauh Lõrincz nagyváradi bíborost ábrázoló portréjával, amely máig Nagyváradon a püspöki palotában tekinthetõ meg. 1907-ben befejezett Ezredéves hódolat címû képe egész Európában feltûnést keltett.
Élete utolsó éveiben a budai várba tervezett nyolc képbõl álló történelmi tárgyú képsorozaton dolgozott, melybõl kettõt tudott elkészíteni (Mátyás fogadja a pápa követeit, A diadalmas Mátyás). Pályafutása során számos mûvészeti díjat nyert. Mûveivel aranyérmet nyert Párizsban (1878, 1900), Berlinben (1886, 1910), Bécsben (1877, 1888) és Münchenben (1888).

Alkotások a művésztől
A Galéria Savarián nincs eladásra kínált tétel a művésztől. Hirdetés feltöltése