Fajka János

Fajka János Nagykőrösön született, 1935. június 15. Nős, két felnőtt gyermeke, és két unokája van.

1956-ban érettségizett a nagykőrösi Arany János Gimnáziumban.
1962-ben szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti Főiskolán.
1976 óta szellemi szabadfoglalkozású, 1995-től nyugdíjas.
1962 és 1976 között a Magyar Selyemipari Vállalatnál önálló gyártmánytervező. Pályafutása kezdetén az üzemi munka mellett foglalkozott olajkép, gobelin, és - színház részére - látványkép készítésével, de linómetszetekkel és rézkarcokkal is.
1969-ben a különböző technikákban sokoldalúan jártas Fajka János már a Zománcáru Gyárban folytatta kísérleteit, és megjelentek az első zománcképei.
Állandó kísérletezései új és különleges – akkor még sehol sem látható – színes rézkarcok készítéséhez vezetettek. Több hazai és külföldi kiállításon szerepelt velük sikerrel, díjakat is nyert. Üzemi munkáját szintén elismerésben részesítették, többször az év legszebb terméke és más díjjakkal jutalmazták.
Egyre több kiállításon vett részt, alkotásait megismerte és kereste a közönség, elismerte a szakma, bel- és külföldön egyaránt.
Részt vett és díjat is nyert az 1970. évi SZOT pályázaton, kiállított az Új Művek 1971, a Művészek az üzemben, az Országos Képzőművészeti Kiállítás 84, a XI. Magyar Képzőművészeti Kiállítás, és 40 Alkotó Év tárlatokon.
Kiállított a Szövetség Iparművész-, majd a Képzőművészeti Szakosztálya által rendezett közös kiállításokon az Iparművészeti Múzeumban, a Műcsarnok és más kiállító termekben. Művei jelen voltak az Öltözködés 72, a Népművészet szellemében, az V. Országos Iparművészeti Kiállítás, a Stúdió 68 kiállításokon.
Szerepeltek munkái külföldön, Amszterdamban, Moszkvában, Prágában, Varsóban, Svájcban (Bir, Brugg, Würenlos), Németországban (Frankfurt, Bonn, Göttingen), és Cipruson, valamint más európai és észak-amerikai államokban a Kultúrkapcsolatok Intézetének, illetve a Fiatal Művészek és mások szervezésében.
Fontos állomásai művészi pályájának a Zománc Kiállítás a Vigadóban 1984 és 1998-ban, a Kecskeméti Közös Kiállítás 1998, és a Tűzzománc művészek Magyar Társasága közös kiállításain 1997-től négy alkalommal. Szűkebb „szakmáját” tekintve fontos volt részvétele az I. Országos Zománcművészeti Biennálén, a II. Ötvös és Fémműves Quadriennálén.
1978-tól rendszeresen részt vett a nemzetközi zománc biennálékon (Limoges, Coburg, Langenfeld).
Művei 1996-ban a távol-keleten, Japánban a tokiói és a hirosimai biennálén is sikert arattak.
2000-ben szerepelt a csehországi Fridek-Mistekben rendezett tűzzománc triennálén.
Több művész csoport, társaság, egyesület tagjaként, illetve meghívott művészként 18 esetben szerepelt a Kispesti Művészek kiállításain. Legalább húsz alkalommal, állított ki XX. kerületi művészek meghívására, s velük együtt szintén részt vett külföldi kiállításokon.
Húsz közös kiállítása volt a Nagykőrösi művészekkel, három alkalommal a VIZUALART alkotóközösséggel szerepelt. Rendszeresen kiállít a MOTIVART alkotóközösséggel, amelynek tagja is. A Független Magyar Szalon rendezésében három alkalommal, a ”Mezőgazdaság a képzőművészetben” szervezésében szintén több alkalommal mutatta be művészetét.

Fontosabb önálló kiállításai
1969. Budapesti Műszaki Egyetem
Nagykőrös, Arany János Filmszínház
1970. Budapest, Fiatal Művészek Klubja
1973. Budapest, József Attila Művelődési Központ
1975. Budapest, Mikroszkóp Színpad
Nagykőrös, Arany János Múzeum
1979. Szombathely, AFIT
1980. Eger, Volán
1981. Tiszafüred, Kiss Pál Múzeum
Nagykőrös, Arany János Múzeum
Jászapáti, Vágó Pál Emlékház
Budapest, Nagy Balogh János Kiállítóterem
1982. Szeged, Gulácsy Lajos Terem
Budapest, Gyümölcs és Dísznövény-termesztési Kutató
Budapest, SZÖVOSZ Vezetőképző Intézet
Budapest, Csepel Művek Nagytétényi Gyára
Szob, Börzsöny Múzeum
Békés, Jantyik Mátyás Múzeum
Orgovány, Szamuely Tibor Művelődési Ház
1984. Pécs, Lakáskultúra Bemutatóterem
1985. Nagykáta, Művelődési Ház
1986. Budapest, Mednyánszky Terem
1987. Szeged, Gulácsy Lajos Terem
Szob, Börzsöny Múzeum
Nagykőrös, Arany János Művelődési Központ
1988. Frankfurt
Budapest, Pesterzsébeti Múzeum
Tápiószele, Blaskovich Múzeum
1989. Cegléd, Művelődési Központ
Miskolc, Szőnyi István Terem
Budapest, Csók István Galéria
Szokolya
1990. Nyársapáti
Miskolc, Mimi Galéria
1991. Budapest, Csók István Galéria
Budapest, Csepel Galéria
1993. Abádszalók, Iskola Galéria
1995. Várpalota, Művelődési Ház
1998.
2000. Szob, Börzsöny Múzeum
Abádszalók, Iskola Galéria
2000. Fridek-Mistek Beskyd M.3. Nemzetközi Zománcművészeti Triennállé
2001. I. Nemzetközi Budafoki Tűzzománcművészeti Triennállé
2005 Budapest, Kispesti Vigadó Galéria

Munkáit őrzik magángyűjtemények, több múzeum, művelődési ház, polgármesteri hivatal (külföldön is) és házasságkötő terem.
A tűzzománc művészek Magyar Társaságának alapító tagja, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja.

Fajka János 2021. november 26-án, 86 éves korában hunyt el.


A művész összes alkotása Alkotások a művésztől
Feltöltve: 2024. márc. 27. 08:52
275.000 HUF 743.38 USD
Feltöltve: 2024. ápr. 08. 08:06
75.000 HUF 202.74 USD
Feltöltve: 2024. márc. 27. 08:52
275.000 HUF 743.38 USD
Feltöltve: 2024. márc. 27. 08:52
275.000 HUF 743.38 USD