Fehér Kornélia

Fehér Kornélia így vall magáról:

Szabadkán, a Vajdaságban születtem 1960-ban.
A képzőművészet mindig életem részét képezte, de 2005-ben döntöttem úgy, hogy kizárólag ezzel szeretnék foglalkozni.
A zománcozást édesanyámtól, Fehér Margit zománcművésztől tanultam és a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely tagjaként fejlesztettem tovább, ahol rendszeres résztvevője lettem ennek a rangos nemzetközi szimpóziumnak. Ihletet a közép-európai irodalom finom humora, a természet és benne az ember sokszínűsége ad. Vallom, hogy a zománctechnikát nem lehet teljesen elsajátítani, hisz nap, mint nap okoz meglepetéseket azok számára is, akik már évtizedek óta neki szentelik életüket és tehetségüket. De épp ez jelenti a kihívást: rájönni a titkokra és örülni azoknak a különös felületeknek, amelyet a fém, a zománc és a tűz közösen hoz létre.
A kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely nyári szimpóziuma mellett a Szlovákiában, Naszvadon megrendezett „Tűzvirág-Fesztivál” nemzetközi seregszemlén és szabadiskolán is rendszeresen részt veszek., ahol 2012-ben elnyertem a szabadiskola bronz fokozatát . Tagja vagyok az Artistik-Move-Europe francia-magyar képzőművészeti csoportnak, melynek felkérésére két franciaországi kiállításon is megmutathattam alkotásaimat.
Az alkotótáborokat követő közös kiállítások, valamint a már említett franciaországi tárlat mellett önállóan állíthattam ki Szlovákiában-Izsa, Komárom, Ógyalla (Hurbanovo), Szerbiában – Szabadka (Subotica), Bácstopolya (Backa Topola), valamint hazánkban Vonyarcvashegyen, Szombathelyen és Győrött több ízben is.


A művész összes alkotása Alkotások a művésztől
45.000 HUF 123.17 USD