Kovács Margit

Kovács Margit

Gyõr, 1902. november 30. - Budapest, 1977. június 4.

Keramikus, szobrász. A Gyõri Magyar Királyi Állami Felsõbb Leányiskolában (ma Kazinczy Ferenc Gimnázium) tanult 1913-21 között. Rajztanára Valker Ágnes, Münchent is megjárt festõ volt.
Többször szerepelt az iskolai kiállításokon. Társai között volt Anhalzer Olga, valamint Kende Judit, akivel életre szóló barátságot kötött. Érettségi után Budapesten Jaschik Álmos magániskolájába iratkozott, ahol grafikusnak készült, és megpróbálkozott a porcelánfestéssel is (1922-1926). Bécsben Hertha Bucher mûhelyébe került, itt ismerkedett meg közelebbrõl a kerámia technikai fogásaival. 1928-29-ben Münchenben tanult Karl Killernél szobrászatot, Adalbert Niemeyernél pedig kerámiát.
1928-ban a Tamás Galériában mutatkozott be. 1929-ben végleg Budapestre költözött. 1935-ben nagy gyûjteményes kiállítást rendezett. A milánói triennálén 1933-ban ezüst-, 1936-ban aranyérmet nyert. Sorba rendezte kiállításait. A sikert a mûvei iránti fokozott kereslet és az állami megrendelések jelzik.
1940-ben elkészült a Szent Imre-templom modern épületének kapudísze, a korszak legnagyobb épületkerámiája. A háború után munkakedve, népszerûsége növekedett. 1950-ben Hegyeshalom vasútállomására hazánk térképét készítette el. Elsõk között vehette át a Kossuth-díjat 1948-ban. Érdemes (1953), majd Kiváló mûvész címmel tüntették ki (1959). A brüsszeli világkiállításon nagydíjat nyert (1958). Kiállított a velencei biennálén, Londonban, Rómában.
1971-ben nagy kiállításával nyitott újra a gyõri Múzeumi Képtár. Szülõvárosa díszpolgárává avatta. 1973-ban állandó kiállítása nyílt Szentendrén. 1974-ben a gyõri Kreszta-ház padlásterében megnyílt a "második" állandó kiállítása. 1982-ben a bõvítésére is sor került. Utolsó dombormûsorozata a 700 éves Gyõr történetét ábrázolja a Móra Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban.
Emlékét ápolja szülõvárosa. Lakóházát emléktáblával jelölték meg. Évfordulóiról rendszeresen megemlékeznek, nevét iskola és utca viseli.

A művész összes alkotása Alkotások a művésztől
Feltöltve: 2023. máj. 27. 14:14
480.000 HUF 1,297.93 USD
Feltöltve: 2023. szept. 05. 10:53
110.000 HUF 297.44 USD
Lejárat: 6 nap 17 óra0 licit
VILLÁMÁR:
420.000 HUF
400.000 HUF 1,081.61 USD
Feltöltve: 2024. febr. 02. 14:00
105.000 HUF 283.92 USD