Szarka Hajnalka

Szarka Hajnalka – Festőművész1956-ban született Celldömölkön. Itt végezte tanulmányait, s 12 éves korától járt a helyi rajzszakkörbe Dénes Szilveszter tanárhoz. 18 éves korától Barcsay Jenő biztatására a Désy Huber Képzőművészkörbe járt, ahol Korga György volt a mestere. Később földrajz-rajz szakos tanári diplomával a kezében bekerült a SOTE Anatómiai Intézetébe, mint festő-grafikus. Közben felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Bráda Tibor felügyelete alatt sajátította el a művészet magasabb szintű fortélyait. 1986-ban szerzett diplomát, s ezalatt a festés életformájává alakult. Rajzai több újságban is megjelentek (És, Magyar Nemzet, Magyar Ifjúság).1997-ben csatlakozott a Budapesti Festőstúdióhoz, később neves művészekkel együtt a Művésztanár Társaság pártoló tagja lett. 1998-ban tanulmányi úton járt Franciaországban, melyet a Nemzeti Kulturális Alap is támogatott.1979-től minden évben szerepel egyéni, illetve kollektív kiállításokon, az utóbbi években az Akvarell Biennálé rendszeres kiállítója.A 90-es évek közepétől festményeit Franciaországban is megismerhette a műértő közönség, vásárlói több neves francia galériában is találkozhattak képeivel.2000 óta tagja a Művészeti Alapnak.


Alkotások a művésztől
A Galéria Savarián nincs eladásra kínált tétel a művésztől. Hirdetés feltöltése