Szegvári Károly

A művész: Szegvári Károly
Tószegen született 1920-ban. Már kisgyerek korában felfigyeltek kiváló rajzképességére, rendkívüli tehetségére. Előbb magániskolában, majd a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. 1943-ban firenzei ösztöndíjat kapott, de a háború miatt ezt nem vehette igénybe. Katonaideje alatti élményeit is megörökítette képeiben, de kezdettől fogva témája volt a természet.Csodálatos érzékkel álmodta vásznaira az erdőket, az öregedő fákat. Életútja a politikai fogságtól az európai hírnévig ívelt.Képei megtalálhatóak a londoni National Galleryben épp úgy, mint Vatikán Múzeumban és Moszkvában, Franciaországban, Németországban, de magángyűjtők féltett kincsei között őrzik Montrealban vagy San Franciscoban.
Művei között előkelő helyet foglalnak el portréi: önarcképe, az édesanyjáról és a feleségéről festett alkotásai, valamint néhány név a hosszú sorból: Puskás Ferenc, Cziffra György, Honthy Hanna, Hernádi Judit. Az elmúlt évtizedekben feladatának érezte az Alföld pusztuló tanyavilágának megörökítését, képei mélységes fájdalmat, a lélek megrendülését sugározzák.Képei a szépet. A nemes érzéseket, az örök értékeket sugározzák, egy kivételesen gazdag, egyedülálló és hosszú művészpálya dokumentumai. 2002-ben hunyt el.
 


A művész összes alkotása Alkotások a művésztől
Feltöltve: 2023. szept. 28. 11:28
99.000 HUF 265.56 USD
Feltöltve: 2024. márc. 17. 09:42
205.000 HUF 549.90 USD
Feltöltve: 2024. márc. 17. 09:39
185.000 HUF 496.25 USD
Feltöltve: 2024. márc. 17. 09:42
195.000 HUF 523.07 USD