Városlődi kőedénygyár

városlődi kőedénygyár - Városlőd, a kis bakonyi falu a 19. században országos hírnévre tett szert a kőedénygyárnak köszönhetően. Stingl Vince és Stingl Károly 1830. körül Városlődön kőedényműhelyt létesített. Stingl-nek a fejlesztéshez pénze nem volt, így az 1840-es évek elején már a pápai Mayer János György a tulajdonos Városlődön. 1846-ban a veszprémi püspök, gróf Zichy Domonkos veszi meg a gyárat. Az 1848/49-es szabadságharc eseményei a gyár fejlődését megállították. Zichy Domonkos öccsét, Zichy Ödönt 1848. szeptemberében az ellenséggel való együttműködés vádjával a Rögtönítélő Hadbíróság kivégeztette. Ennek következtében Veszprémben a tüntetések robbantak ki a püspök ellen, ezért Zichy 1848. októberében elhagyta az országot. A püspök távozása után a gyár a Magyar Állam kezébe került, majd 1851. táján Magyar Mihály hajmáskéri molnár veszi meg, 15 éves pangásra ítélve a városlődi gyárat.1866-ban pápai Mayer György veszi meg a gyárat és felszereléseivel, munkásaival együtt Városlődre költözik. A gyár fejlődésnek indult, kőedényen kívül kályhacsempét is gyártottak. A városlődi edénynek nagy előnye volt, hogy hajszálrepedés mentes. 1884. és 1898. között Láng Mihály ( Mayer György unokatestére) is érdekeltséget kapott a gyárban. Ez idő alatt népies motívumokkal díszített és sajátos stílusban és formában készült tárgyak révén a városlődi gyár példamutató szerepet játszott a hazai kerámiaiparban. Edényeken kívül kulacsokat, vázákat, virágcserepeket, köcsögöket gyártottak magyaros díszítéssel. Az 1885-ös országos kiállításon a gyár elismerésben részesült. A „ Láng és Mayer” cég idejében már 50-60 munkást és 12-13 festőt alkalmaztak, a termelés megkétszereződik, eléri az évi 45-50 ezer forintot, és gyártanak fajansz és majolika tárgyakat is. 1910-től Mayer Béla a tulajdonos. A századforduló után a gyár sok éven át veszteséges volt, a hátrányos vámszabályok miatt az osztrák termékekkel már nem bírta a versenyt. Az I. világháború idején csökkentett üzemmel működött, 1918-ban teljesen leállt. Az épületek és berendezések felújításra szorultak, de ehhez Mayer Bélának nem volt anyagi fedezete, ezért 1920-ban eladta egy részvénytársaságnak. Az igazgató Pfaff Fülöp, aki a kerámiához semmit sem értett. A műszaki vezető Grófcsik János. Kidolgozta a massza és máz összetételét, tervet készített a legszükségesebb javítási és felújítási munkákról. A felújítások elmaradtak az infláció miatt, ezért Grófcsik lemondott. A gyár tovább vegetált. Ebben az időben kézzel festett tányérokat, tálakat, bögréket, korsókat, mosdókészleteket gyártottak. 1921-ben a részvénytársaság bérbe adta a gyárat Lichtenstein Samunak és Kanyó Antalnak. Kőedényeken kívül sárga anyagból, belül fehér főzőedényeket is gyártottak. 1922-ben egy második részvénytársaság kezébe került, majd rövid idő múlva Vadász Izidor lett a tulajdonos. A mennyiségi és minőségi termelés növekedése ezúttal is elmaradt. Csizmadia János Kislődön egy konkurens gyárat alapított, elcsábította a jobb szakmunkásokat, megnyerte magának Grófcsik Jánost és gyárvezetőül Mayer Emilt is. 1927-ben a városlődi gyár árverés útján Iglauer István kezébe került. A gyár termelése ismét felfelé ívelt, azonban ő sem alkalmazott szakképzett tervezőt. A régi szakmunkások visszaszivárogtak, 1928-ban Iglauer megvette a kislődi gyárat, ahol kőagyagcsöveket gyártott. 1932-ben a községet bekapcsolták az elektromos áramellátásba, ez lehetőséget adott a gyár továbbfejlesztésére. Az 1930-as években a két gyáregységet termelésre mennyiségileg magasra szökött, a minőséget pedig a Láng-Mayer korszakban gyártott népies díszítésű vázák és dísztárgyak felújításával tették sikeressé. Készültek cserépkályhák, kandallók és búbos kályhák is. A csőgyárban a fővárosi csatornázás részére készítettek csöveket. A munkáslétszám a ’30-as évek közepén a kőedénygyárban átlag 80, a csőgyárban 30 fő volt. A II. világháború a kőedénygyár egy ideig hadiüzem lett, a csőgyárat raktárnak foglalták le. A termelés csak akadozva folyhatott. 1945-ben a csőgyárat lebontották. A háború után a kőedénygyár csökkentett létszámmal újra tudta indítani termelését. 1947-ben már Hollandiába is exportált teáskannákat, csészéket. 1950-ben az államosítás után a gyár megszűnt. Berendezéseit, felszereléseit a Herendi Porcelángyárba szállították. Az épületeit a volt Városlődi Állami Gazdaság kapta meg. 1969-ben Herenden a megszüntetett szénbánya épületeiben a Herendi Porcelángyár vezetésével beindították a termelést Városlődi Majolikagyár néven. 1992-ben egy lelkes csapat újból feltámasztotta a Városlődi Majolikagyár hagyományaira alapozva a termelést, Keramika Városlőd Kft. néven, jelenlegi helyén.

Forrás: http://www.terebess.hu/keramia/lexikon_v.html