Zemplényi Magda

 Zemplényi Magda (1899-1966) egyszerre volt festő, költő és író is. 1936-tól Aba-Novák Vilmos szabadiskolájában tanult, itt ismerkedett meg férjével, Marosán Gyulával. Részt vett a KUT és az OMIKE (Országos Magyar Izraeliták Képzőművészeti Egyesülete) kiállításain. Gyűjteményes kiállítását Pán Imre és Bálint Endre előszavával 1945-ben rendezték meg. Részt vett az "Elvont művészet" csoportkiállításain, majd 1950 után kiszorult a képzőművészeti életből. "Feltehetően a 40-es évek első felétől születtek meg első absztrakt képei, melyeket nehezen lehetne egyetlen meghatározott művészettörténeti kategóriába sorolni. Számtalan technikai eljárással kísérletezik, grafikáin, monotípiáin hol a szürrealizmus klasszikus kliséi, témái válnak uralkodóvá, hol pedig a tiszta geometrikus formák. Szenvedélyes kísérletező kedve, felfedezésekre, új lehetőségek kutatására irányuló alkotóenergiái s néha stiláris megoldásai is férjére, Marosán Gyulára emlékeztetnek. De Zemplényi világa mégis eltér az övétől. Az ő művészetében kevesebb tér jut a játéknak, gyakran kicsit görcsösebb, darabosabb alakzatokat teremt, ívelt, sugaras szerkezetek helyett inkább tört, szakadozott, tépett formákat alkot."

Forrás:György Péter - Pataki Gábor: Az Európai Iskola és az Elvont Művészek Csoportja (Corvina, 1990)


A művész összes alkotása Alkotások a művésztől
Feltöltve: 2024. febr. 04. 19:08
380.000 HUF 1,027.22 USD
Feltöltve: 2023. máj. 07. 09:13
150.000 HUF 405.48 USD
Feltöltve: 2023. jún. 02. 17:56
420.000 HUF 1,135.35 USD