Eladó Munkácsy-díjas Scholz Erik: Árnyékot adó fák, olaj, farost, nagy méretű, keretezett festménye

Eladó Munkácsy-díjas Scholz Erik: Árnyékot adó fák, olaj, farost, nagy méretű, keretezett festménye. Hibátlan állapotú. Azonnal falra akasztható.

Scholz Erik (Budapest, 1926- 1995., Budapest): A festmény mérete: 73* 95 cm + keret, olaj, farsot, jjl. Scholz, modern keretben (7 cm széles).

1949: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Szőnyi István, Fónyi Géza. 1949-1950-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanársegéde. 1948: Kultuszminiszteri díj; 1950: Munkácsy-díj; 1952: Magyar-Szovjet Társaság, I. díj; 1961: Csók István Emlékérem; 1965: Felszabadulási pályázat, Fővárosi Tanács díja; 1968: Ezüstgerely, I. díj; 1971: Vadászati Világkiállítás I. díja; 1975: Mezőgazdaság a képzőművészetben, II. díj; 1977: Budapesti Művészeti Hetek emlékérme; 1980: Mezőgazdaság a képzőművészetben, I. díj; 1988: Szombathelyi Képtár nívódíja, Szombathely; 1995: Vas megyei Tavaszi Tárlat I. díja. Az 50-es évek végén ~et is megérintette a szürrealisztikus-neomanierista szemlélet, amely Csernus és Gyémánt képein látható. A 60-as, 70-es években a neomanierista festői fölfogást írja felül expresszív színkezeléssel. Festett felületeinek összhatását meghatározza a szintetikus oldószerrel kevert tempera, amely selymes fényű, de matt felületet ad. A zsennyei erdőkben talált egy fákon élősködő gombafajt (Rhizomorpha armillariae),amelynek természetes állapotú fonalhálózatát ragasztotta képeire a 80-as évektől. A gombafonalak struktúrája határozta meg e képeinek kompozícióit, miközben a képszerkezet egyre konstruktívabbá vált. Képeinek faktúrájában még egy anyag szerepelt, a fahamu, mely szervesen beépült a festői közegbe. Rituális tárgykészítésénél a hamu jelentéstartalmának egész körét kiaknázta.

Scholz Erik (1926-1995) alkotói tevékenysége öt évtizedet ível át.

1944-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, Szőnyi István osztályában. Már 1948-tól rendszeresen vett részt kiállításokon. Elkerülendő a kötelezően tematikus és naturalisztikus formanyelvet, 1948-ban átlépett Fónyi Géza prof. mozaikosztályába.

Jóllehet, az első hivatalos elismerést azok a képek hozták számára, melyeket 1950-ben az akkoriban diktatórikus szigorral előírt témákban festett, Scholz művészi fejlődésében nagy jelentőséggel bírt 1957-es párizsi tanulmányútja, mert ott került érintkezésbe a kortárs európai festészet legfontosabb áramlataival. Ebben az időben keletkezett képein egyfajta szabad képalkotás, az informel és szürrealizmus tapasztalatain átszűrt tárgyi világ jelenik meg.

A 60-as évekbeli képein kibontakozó formavilágát a művész „asszociációs naturalizmus”-nak nevezte. Ugyanekkor festette – létfenntartási céllal – a dekoratív tájképek és csendéletek egész sorát. A fő művészi hangsúlyt mégis azokra az – egyidejűleg alkotott – figurális kompozícióira tette, melyeken (Németh Lajos meglátása szerint) az emberi kapcsolatok kiüresedését, elidegenedettségét fejezte ki.

Ezeken a képeken fedezhetjük fel első jeleit egyéni természetfelfogásának: a növényi és emberi lét sajátosan átgondolt és ábrázolt szimbiózisát, mely vörös csíkként húzódik életművén át. Az egyedülálló formarendet az elvont természetábrázolással és a különböző természeti tárgyak képsíkra applikálásával teremti meg a művész.

A modern festészet hagyományos anyagai mellett cserépkályhája fahamuját, és a korhadó fakérgek alatt húzódó Armillarea Mellea gomba szálas fonadékait is felhasználja („Rhizomorpha Armillariae”). A képsíkból kiemelkedő növényi elemek nem csak elragadó effektusokat nyújtanak, hanem kiváló alapul szolgálnak a szabad asszociációkhoz.

Képi világáról így vall a művész 1991-es szombathelyi kiállítása kapcsán: „...környezetem biovilágából a természet atavisztikus jelképrendszerét vélem feltalálni, amely a létezés és halál mivoltáról beszél.”

Scholz Erik alkotói periódusa a 90-es években nemcsak a legtermékenyebb volt, hanem alapvetően meg is újult. A filozofikus természetábrázolás mellett olyan témákat választott, mint a múlt jelenléte, és az ösztönvilág feltörése. A makacsul és kitartóan a maga útját járva alkotott képeinek elemzésekor az élet alapkérdéseire adott megrendítő válaszaival szembesülhetünk.

„Az ötvenes években sokszor megfestett, anekdotikus pesti és párizsi életképek és a parallel, inkább kommersz céllal készült idealizáló, statikus figurációk a Willendorfi Vénusz-seggű aktokkal (Picasso-reminiszcenciák?), melyek festői megoldás szempontjából amúgy sem álltak távol egymástól, a 60-as évek közepén egybeilleszkedtek. A képek hangja megkomolyodott: az eszpresszóasztalt körülkönyöklők frivol csoportjából bensőséges utolsó vacsora, emmauszi találkozás lett, a bárpultnál beszélgetők heroikus testű görög filozófusokká emelkedtek. Scholz az általánosan érvényes pozitív emberit kereste, amit a mitologikus utalásban, hellén derűben, a vallás nélküli szakrálisban látszott megtalálni. A kompozíciókon sok az alak, mindegyik egyformán fontos. Kitöltik a képsíkot: Scholz hol fotótablószerűen rendeli őket egymás mellé, hol kis csoportokban fordítja jobbra-balra őket (Együtt-külön, 1977), hol a kép felületét feldaraboló kazettákban (Társadalom, rézkarc, 1977), hol pedig a képet horizontálisan elválasztó vonal alatt és fölött helyezi el őket (Létezés két szinten, 1972); Scholz csak ezeken a kompozíciókon enged meg magának perspektivikus utalást, elő- és hátteret. A michelangelói freskófestészet felé kínálkozó asszociációk mellett Goya óriása is eszembe jut: a folyatás, a vastag, csomós festés, a cuppantások és törések prehisztorikusbiologikus kolosszusokat formálnak a figurákból.

A 70-es évek képei által érintett görög és kereszény mitológia átmeneti megoldásnak bizonyult. Segítségével azonban Scholz Erik sajátos, egyéni mitologikus projekcióhoz érkezett, amelyet egyik képcímével - a Fa népe - jellemeznék. A mintegy 1990-ig tartó periódus a természet és egy elképzelt/átélt prehisztorikus ember szelíd egységét, az életöröm panteisztikus világérzését fogalmazza meg. A képek erősen absztraháltak, kompozicionális rendjük többnyire fonadékosan vízszintes-függőleges, a formák az egész felületet kitöltik. Témájuk vagy egyetlen nagy fa, mint élettér vagy erdő, vagy az ebben a közegben éldegélő emberi alakok, akik szavak nélkül is kommunikáló, békés, tünde közösséget alkotnak; népséget, amely a kép nézőjének jóindulatú megbámulásához felsorakozva önmagát is látni engedi.

Ez az ideális-időtlen élőállapot nem egyhangú: változatos színharmóniákkal, karakterben igen különböző, zenei képritmusokkal (Színes tömeg, 1984, Együtt, 1983), az alakok friss egymás mellé-fölé sorolásával kifejezett erdőcsöndes, csengő-bongó vagy éppen a rituálék ünnepélyességébe merevedett életképekben nyilvánul meg.

A magyar művészet utóbbi húsz évében nem társtalan magánmitológia-ciklus Scholz Erik életében és munkásságában több szál összefonódásából jött létre. Közülük eddig még nem említettem azt, hogy Scholz gyerekkorától kezdve az erdőkben érzi magát igazán otthon, s ezt az idők folyamán következetesen igyekezett kifejezni művészetében. Az 50-es években - emlékszem - a budai erdőket járta, korhadt tuskókat, gyökereket festett át élénk színekkel, „bálványokat” csinált a fáknak. 1958 táján, a cserepes növényekkel zsúfolt műteremben, néhány hazahozott „bálvány” és moha összeépítésével environmentet létesített. Gyakran tartózkodott Zsennyén, ahol az erdőkben még olyan ínyencség található fel, mint az 1000 éves kocsányos tölgy. A 80-as években pedig le is telepedett itt, hogy az erdőben, a konyhakertben és a műteremben egyaránt tevékenyen, egységet teremtsen az életben. A Nagy Fa és a Fa Népe azt az élőhelyet és társadalmat modellezi, amelyben ezt az egységet el lehet helyezni.

Az utóbbi években Scholz nem modellálja és szemléli az ideális életet, hanem az általában egyalakos táblákon, többféleképpen értelmezhető emblematikus figurák képében maga ágál, önmaga állapotait vetíti ki. Az újabb képek formameghatározó anyagát, egy gyökérszerű rizomorpha (fákon élősködő gomba) szövevényeit az erdőből hozza és sok igazítás nélkül, működni hagyva a szövedék természetes struktúráját, ráragasztja a kép felületére.”

Művek közgyűjteményekben:

Damjanich János Múzeum, Szolnok Fővárosi Képtár, Budapest Janus Pannonius Múzeum Modern Képtár, Pécs Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba Paksi Képtár, Paks Szombathelyi Képtár, Szombathely

Eredetiségére örök pénzvisszafizetési garanciát vállalok!