FK/136 - Koncz Zoltán festőművész – Önarckép a szószéken című festménye

Eladásra kínálom Koncz Zoltán festőművész Önarckép a szószéken című olaj/farost festményét. A festmény valamikor a XX. század közepére, az 1950-es, ’60-as évekre datálható. A festményen ő maga van, ahogy a szószéken prédikál. Az arcán a kor minden búja-baja tükröződik, többek között az egyházi tevékenység egyre nehezebb végezhetősége. Komor színek és súlyos vonalak érzékeltetik a nyomasztó hangulatot, ugyanakkor a kemény arcvonások mögött a szilárdság, a keménység is ott van. A festő-lelkész elsősorban egy autodidakta festő, akiről egy kicsit lejjebb olvashatnak néhány gondolatot.

A tekintélyes nagyságú festmény egy lakkozott léckeretben van, ami illik a festmény végtelenül egyszerű, cicomától mentes ábrázolásához és a téma komorságához, azonnal falra akasztható állapotban van.

Téma: önarckép

Technika: olaj

Hordozó: farost

Kora: 1950-60-as évek

Szignó: van (jobbra lent)

Keret: lakkozott léckeret

Méret: 80 x 60 cm (keret nélkül), 83 x 63 cm (kerettel)

Állapot: azonnal falra akasztható állapotban

A postázás a vevő igényével egyeztetve a mindenkor aktuális díjak szerint történik, kizárólag előre utalást követően, gondosan csomagolva.

Kérem, amennyiben van még kérdése a termékről, akkor lehetőleg annak megvásárlása előtt és ne utána kérdezzen.

Amennyiben komolyan érdekli az alkotás, kérem bátran tegyen ajánlatot!

Kérem tekintse meg a többi termékemet is. Köszönöm!

Néhány gondolat a művészről:

Koncz Zoltán református lelkész, festőművész (1915. április 11., Bűdszentmihály - 1994. december 13., Újfehértó).

Édesapja református kántortanító volt, aki feleségével, Forrai Juliannával Bűdszentmihályon, a mai Tiszavasváriban kezdte pályáját. Itt született a család egyetlen gyermeke, ifjú Koncz Zoltán is. Gyermekkorát Hajdúdorogon töltötte az édesapa új és egyben végleges állomáshelyén. Itt járatták gyermeküket is elemi iskolába. A művészi szépre tizenhét éves korában Nünhbergben egy jutalomüdülés során figyelt fel először. A hajdúnánási református gimnázium tanulója volt ekkor. Útja a gimnáziumból a debreceni Tisza István Egyetem teológiai karára vezetett, melynek elvégzését követően 1937-ben református lelkésszé szentelték. A második világégés idején kórházi lelkész volt Debrecenben. Papi teendői mellett a festészet világa is vonzotta, s mindent meg akart ezen a téren is tanulni. „Bibliával és ecsettel.” – volt a hitvallása. 1952-ben mondott búcsút Debrecennek, az egyetemi templomi szolgálatnak, amikor az egyházkerület püspöke az újfehértói gyülekezet élére helyezte. Egy évvel ideérkezését követően kötött házasságot a szentgotthárdi származású magyar-francia szakos tanárnővel, Demény Irénnel. Elismert és megbecsült tagja volt a megyei és a magyar képzőművészeti életnek. Soraiba fogadta őt a területi és az országos képzőművészeti szövetség, de a Budapesti Művészetbarátok Egyesülete is. Szabad idejében mindig szívesen tanulmányozta különösképpen egyháza és temploma történetét, s az így összegyűlt ismeretek alapján vaskos dolgozatban tette közzé kutatásai eredményeit Az Újfehértói Református Egyházközség és a templom története címmel. Ilyen jellegű tevékenységével nem csupán előfutára, de egyik szorgalmazója is volt egy helytörténeti monográfia elkészítésének. Sajnos ezt már nem érhette meg, ahogy a városi múzeum megnyitását sem, melyet szintén szívügyének tekintett. 1994-ben bekövetkezett halála után családja festményeinek egy részét Újfehértó városának ajándékozta. Házasságából egy gyerek, Mária született. Négy évtizedes lelkipásztori és képzőművészeti munkásságának elismeréséül 1994-ben a település vezetése a rendszerváltást követően elsőként neki ítélte oda az újonnan alapított Újfehértó Város Díszpolgára címet.

1937-ben szentelték református egyházfivá. Debrecenben volt lelkész, 1949-ben fél évig Pálnagy Zsigmond festőművésztől tanult, majd a Képzőművészeti Szabadiskolában képezte magát. Itt különösen Menyhárt József festőművész oktatta, de Balla Lászlótól, Veress Gézától is sokat tanult. Később Holló László irányította a művészeti képzésben. Az akvarellezés művészetét Edvi Illés Aladártól tanulta. 1953-ban Újfehértóra helyezték református lelkésznek, ahol képzőművészkört hozott létre, vezetett. Az ország legkülönbözőbb helyein – különösen a Szamos, a Tisza, a Tur vidékén – festett. Dolgozott a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelepen. Tanulmányúton többször járt Németországban, Svájcban, Csehszlovákiában és a Szovjetunióban. Elsősorban tájélményeit festette meg, leginkább akvarell technikával, de olajképeket, rajzokat is készített. 1950-től hazai és külhoni kiállításokon (Nagybánya) mutatta be műveit.

Egyéni kiállítások

1962 • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza (kat.)

1966 • Nyíregyháza

1968 • Kisgaléria, Rakamaz

1972 • Bessenyei György Gimnázium díszterme, Kisvárda (kat.)

1979 • Városi Művelődési Központ, Nyíregyháza (kat.)

1980 • Greetsiel (NSZK)

1982 • Megyei és Városi Művelődési Központ Kiállítóterme, Nyíregyháza

1985 • Lippstadt (NSZK)

1987 • Heimatmuseum, Leer (NSZK)

1990 • Fehér Szalon, Nyíregyháza

1992 • Művelődési Ház, Újfehértó.

Válogatott csoportos kiállítások
1959 • IV. Képzőművészeti kiállítás, Jósa András Múzeum, Nyíregyháza • IV. Képzőművészeti kiállítás, Művelődési Ház, Fehérgyarmat
1960 • V. Képzőművészeti kiállítás, Jósa András Múzeum Kiállítóterme, Nyíregyháza
1969 • Benczúrtól napjainkig, Megyei Művelődési Központ, Nyíregyháza • XIV. megyei képzőművészeti kiállítás, Nyíregyháza
1970 • Szabolcs-szatmári képzőművészek kiállítása Ungváron, Vármúzeum, Ungvár
1985 • Negyven év Szabolcs-Szatmár képzőművészetében, Ungvár (SZU)
1991 • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Képző- és Iparművészek Kiállítása, Körmöcbánya (SK) • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Képző- és Iparművészek Kiállítása, Nagybánya (RO).

Művek közgyűjteményekben
• Jósa András Múzeum, Nyíregyháza

• Ráday Múzeum, Kecskemét

• Városi Múzeum, Újfehértó.