Sváby Lajos: Panoráma a Budai Várral - 1974 nagyméretű, olaj, vászon

Sváby Lajos: Panoráma a Budai Várral - 1974 nagyméretű, olaj, vászon

Méret: 97x79 cm - keret nélkül

Sváby Lajos (Abádszalók, 1935. február 4. – Budapest, 2020. augusztus 13.[3]) Kossuth-díjas magyar festő, főiskolai tanár, a magyar neoexpresszionizmus képviselője.

1954 és 1960 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke volt, ahol Kmetty János és Pór Bertalan voltak a mesterei. 1963 és 1965 között Dunaújvárosban dolgozott, 1965-től Budapesten élt. 1975-től a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított, amelynek 1990-től 1991-ig megbízott, 1991és 1995 között (nyugdíjba vonulásáig) pedig választott és kinevezett rektora volt. 1995-ben a londoni Kingston Egyetem díszdoktorává avatták.

Korai művei a monokróm festészet határait súrolják. 1967-es kiállításán kékes, szürkés, majdnem fekete munkákat állított ki.

Változás (1969) című alkotása címében is megfogalmazza a festészetében lezajló folyamatokat; ez az első harsány, színes képe. Ebben a periódusban festett műveire az erőteljes színek mellett a háttér sötét, fekete árnyalata, a meghatározhatatlan tér jellemző (Kialakulás, 1970). Biblikus témavilágot idéz az Izsák feláldozása (1971) című mű, ahol az apa valóban feláldozza fiát. Az 1975-ben készült Örkény István arcképe című munkán jelennek meg a háttéri elemek: szűk doboztérbe zárva, erőteljes rövidülésben ábrázolja az írót. Szélsőséges példát jelent az Alagútban (1979) című mű, ahol az önarckép szinte teljesen eltorzul a közeli szemből való nézet követelményeinek megfelelően.

Az 1980-as évektől kilép a zárt térszerkezetből, figuráit táji környezetbe helyezi. Zárt tér (1982) című képén maga a vászon síkként metszi el az elénk táruló jelenetet: egy buja nőalakot férfikezek simogatnak, de ezek a kezek csak testrészekként jelennek meg, nincs mögöttük a férfi alakja. A kéz megjelenése a teremtésre is utalhat, míg az alak elszigeteltségét a magyar kultúra sajátosságának kifejezéseként is értelmezhetjük. Korábbi munkái közül az Odüsszeusz távol Penelopétől (1971) című mű állítható ezzel párhuzamba, de ott nincs annyira egyedül a figura.

Az 1980 körül megjelenő pasztellképei konkrétabb távlatokat mutatnak, míg rajzain az időtlenséget, a tér nélküliséget jeleníti meg. Genezis (1989) című rajzsorozatát az egymásba fonódó növényekés emberi testek zsúfolt együtteséből építi fel. 22 rajzból áll a sorozat, ihletője a művésznek a Szent Földön tett látogatása, mely inspirálta a Biblia mélyebb megismerésére.[4]

Könyvek illusztrálására is vállalkozott, köztük Somlyó György Nem titok című verskötetének illusztrátora (1992).[5] Számos művét jeles közgyűjtemények őrzik, köztük Damjanich János Múzeum, Szolnok; Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest; Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár.

Egyéni kiállításai:

• 1967 Budapest (Melocco Miklóssal)
• 1972 Budapest
• 1973 Budapest
• 1975 Dunaújváros
• 1976 Kecskemét
• 1978 Székesfehérvár, Veszprém
• 1980 Szolnok, Hatvan
• 1983 Siófok-Balatonszéplak, Tihany, Abádszalók
• 1984 Budapest, Keszthely
• 1985 Szeged, Berlin, Chateau-Musee de Cagnes sur-Mer
• 1987 Szombathely
• 1989 Budapest
• 1992 Budapest
• 1994 Budapest
• 1995 Szolnok, Karcag
• 1998 Simontornya, Veszprém, Pécs, Szolnok
• 2001 Dunaszerdahely, Szerencs
• 2002 Zalaegerszeg
• 2003 Párizs, Eger, Mátészalka, Budapest, Oberschützen (Ausztria)
• 2004 Szolnok
• 2006 Abádszalók, Budapest
• 2009 Budapest, Abádszalók
• 2010 Tiszafüred
• 2014 Budapest Képzőművészeti Egyetem Életmű kiállítás
• 2015 Budapest
• 2017 Szolnok

Díjak, elismerések:

• Derkovits-ösztöndíj (1963-1966)
• Munkácsy Mihály-díj (1973)
• Érdemes művész-díj (1985)
• Kossuth-díj (1994)
• Magyar Művészetért 2000-díj (2000)
• Prima Primissima díj (2005)
• Életmű-díj (2005)
• Abádszalók díszpolgára (2009)[7]
• A Román Kulturális Intézet nívódíja (2010)[8]
• Kisoroszi díszpolgára (2007)
• Életmű-díj (2017)

Forrás: WIKIPÉDIA