Marosán Gyula

Budapest, 1915. február 1. - Torontó, 2003. május 10.Marosán Gyula 1956-tól haláláig Kanadában élő magyarfestő 1931-ben az Iparrajziskolában kezdte művészeti tanulmányait, grafika szakon. Az eredetileg szobrásznak készülő művésznövendék 1933-38 között Aba Novák Vilmos iskolájában képezte magát, nyaranta a Szolnoki és a Kecskeméti Művésztelepen alkotott. 1937-ben Duray Tiborral segédkezett mesterének a párizsi világkiállítás magyar pavilonjának freskói festésében. 1946-48 között a Kállai Ernő teoretikusi tevékenységével összefüggő Elvont Művészek Csoportjának tagja. A laza művészeti társulás kötődött az Európai Iskolához, de 1946-ban kifejezvén a stílus sokféleségtől való elhatárolódásukat, megrendezték az Elvont művészet I. magyar csoportkiállítását. A csoport tagjai: Fekete Nagy Béla, Jakovits József, Gyarmathy Tihamér, Lossonczy Tamás, Makarius Sammeer, Marosán Gyula, Martinszky János, Martyn Ferenc, Zemplényi Magda (Marosán felesége), akik Kállai Ernő vezetésével 1947 februárjában Galéria a 4 Világtájhoz nevű kiállító teremben rendezték első, a hazai nonfiguratív törekvéseket összefoglaló bemutatkozásukat. 1947-ben Párizsban a Salon des Réalités Nouvelles kiállító termében rendeztek tárlatot, azonban ezt követően nem nyílt lehetőségük sem magyarországi, sem külföldi bemutatóra. Marosán az 50-es években rövid időre alkalmazkodott a hivatalos művészet szocreál vonalához, de művészetére mindvégig jellemző a 30-as, 40-es években már kialakult szürrealisztikus elemeket tartalmazó, absztrakt irány. A nem ábrázoló jellegű művészetet a kultúrpolitika dekadensnek minősítette és száműzte a platformról. Marosán 1956 után elhagyta Magyarországot és Kanadában, Torontóban telepedett le. Nem sokkal letelepedése után 1957-ben kiállította műveit az Art Gallery Torontóban. Korai műveit is jellemző stílusát, a Kállai Ernő nevével összefonódó bioromantikához kapcsolható, biomorf lírai absztrakt festészetet, a leginkább az itthon nagy elismerésben részesülő Lossonczy Tamás művészetére emlékeztető festészetét élete végéig megőrizte, más alkotókísérletek mellett. A kanadai évek kezdetén stílusa nem változott inkább csak a nagyobb méretek felé mozdult el. A derűs, lágyan kavargó, lebegő vonalháló alatt puhán megjelenő, pasztelles árnyalatokkal megfestett színkompozíciói mellett pályáját végigkísérik a festmények szellemében készülő grafikák, valamint a pop artos kollázsok és fotók. 1957-59 között absztrakt expresszionista műveit európai módra kalligráfiák ráfestésével készítette, ezeket azonban később elhagyta, s maradt a tiszta színkompozíció. Választott új hazájában inkább szobrászati munkáit tartották érdekesnek, szobrászként hivatalos megbízást is kapott: 1958-ban felállították Magyarországi Szent Erzsébet szobrát Hamiltonban. 1959-ben a Royal Ontario Museum állította ki Hommage á Béla Bartók című linómetszeteit, amelyeket a kritika nagyra értékelt. 1959-ben csatlakozik a Kanadai Festők és Metszetkészítő Művészek Társaságához. 1961-ben Párizsban Pán Imre Cardinal Galériájának csoportos kiállításán vett részt, ekkor találkozott újra Bálint Endrével. Bőszin Endre éppen abban az időben hozta létre Párizsban a Taurus Artists művészeti szervezetet, amelynek absztrakt expresszionista csapatába Marosán is beleillett, így négy alkalommal állított ki velük. 1961-ben belépett a Kanadai Szobrászok Szövetségébe. 1962-ben Londonban a Chiltern Gallery-ben rendeztek számára önálló kiállítást, amire a kritika kedvezően reagált. Kanadába való visszatérésekor megkapta a kanadai állampolgárságot, és a Képes Világhíradó művészeti szerkesztője és állandó munkatársa lett. Művészetileg azonban sikerei ellenére elszigetelődött és az ottawai Robertson Galeries-beli kiállítását követően éppen integrálódását kifogásolták a kanadai szakírók, nevezetesen azt a tényt, hogy nem sokban tér el művészete a kanadaiakétól. Tehát festészetében nincs nyoma a magyar "gulyás piktúra" jelenlétének, ami ott őt érdekessé tenné. Ekkor alapította meg Mezei Istvánnal és Bert Kolberggel a Minotaur Gallery-t (1963-65), melynek névválasztása Picasso művészetéhez való vonzódását mutatja - és ekkor kezdett el éremművészettel foglalkozni. A szobrásznak induló művész kisplasztikáival - amelyet jellegzetes európai műfajnak tartottak - Torontóban nagyobb sikert aratott, mint festményeivel, s ezen felbuzdulva számos plasztikai művet készített egészen a 70-es évekig. Szobrai is nonfiguratív formaegyüttesek, melyek a szürrealizmus jegyeit is magukon viselik. 1965 végén Marosán művészete elnyerte egy galériás-műkereskedő, Jack Pollock tetszését. A két évig tartó kapcsolat - fekete-fehér sorozatának elegáns kiállításán és egy nívós díjon (Yale and Town Manufacturing Co. díja) kívül 1967-ben egy 50 példányos kiadvány - Marosan retrospective Portfolio - megjelenését jelentette Marosánnak. 1969-ben grafikáiból, szobraiból, festményeiből a Gallery of Fine Artban állított ki. Ebben az időben művészete mélypontra jutott, amelyből az új műfajok zökkentették ki; a konceptualizmus, a pop art is magával ragadta, és a 80-as évekig kiemelkedően sok kollázst és essamblage-t készített. Megérezte a művészet válságát és antiesztétikus műveket hozott létre. 1969-ben kezdte el festeni a televíziós képernyő színrácsai hatására, a tárgyakat analizáló képsorozatát, melyekből a MNG is őriz egy olaj/vászon sorozatot. A magyar szakmai érdeklődés éppen alkotói válságának éveiben, a 70-es években fordult Marosán és a külföldön alkotó magyar művészek munkái felé. 1975-ben, műveinek két hazai kiállításon való szereplése (Passuth Krisztina rendezésében, XX. századi magyar származású művészek külföldön, Műcsarnok, 1970., és az Európai Iskola a 40-es években, Székesfehérvár, 1973.) után jött először vissza Magyarországra. Művészetének alakulása a továbbiakban is hozott meglepetéseket, készített fotókat, kollázsokat, essamblage-okat, mail-art munkákat, amelyekben szinte megelőzte korát, írt képverseket, festett tintafestményeket és folytatta a 40-es években elkezdett expresszív színkompozíciókat. 1975 - 81 között kritikákat írt Mezei István torontói kulturális folyóiratába, az Onionba. 1978-ban kezdte el vizuális naplóit vezetni, amelyekbe minden nap rajzolt valamit. 1980-ban bekapcsolódott a nemzetközi mail-art mozgalomba. A 80-as években festményeinek dekoratív jellege erősödött, de a faktúrákban és színekben tobzódó képek mellett a kassáki konstruktivizmus is újra felbukkant művészetében. Visszatért ahhoz a korai lírai absztrakt festészethez, ahol kompozícióira kalligrafikus elemeket festett rá. 1984-ben Az ismeretlen Európai Iskola című tárlaton vettek részt művei a Budapest Galériában, majd 1986-ban egyéni kiállítást rendeznek műveiből ugyanitt. 1984-ben ismerkedett meg Jakovits Józseffel, New Yorkban. 1989-ben részt vett a MAMŰ Szombathelyi találkozóján. Ekkor tért vissza korai, kemény geometrikus stílusához újra. 1992-ben videóművészeti kísérletekbe kezdett, Szánthó Szőllősy Tiborral. Selmeczi Zsolttal komputergrafikákon dolgozott. 1994-ben Magyarországon Oliver A. I. Botar (Marosán monográfusa) és Keserü Katalin retrospektív kiállítás-sorozatot szervezett, amelynek kapcsán az ország négy jelentős kortárs gyűjtemény galériájában láthatta a közönség a művész munkáit: a Szolnoki Galéria, az Ernst Múzeum, a Győri Múzeumi Képtár és a Szombathelyi Képtár mutatta be a hosszú kutatómunka eredményeként készült katalógussal kísért kiállítást. A sokoldalú festő Torontóban halt meg 2003-ban, nem érhette meg a már előkészületben lévő retrospektív kiállítását, amely Budapesten 2004-ben, a Kállai-ösztöndíj támogatásával reményeink szerint Budapesten megrendezésre kerül.Művei közgyűjteményekben, középületekben: MNG, Bp., Szombathelyi Képtár, Gemeentemuseum Hága, Győri Városi Múzeum, Kassák Múzeum, Bp., Art Gallery of Ontario, Public Archives of Canada, Szépművészeti Múzeum, Bp., Kanadai Nagykövetség, Bp., Kanadai McLaughlin Gallery, Oshawa (Ontario)


All artworks from this artist Artworks from this artist
70.000 HUF 195.88 USD
18.000 HUF 50.37 USD