0K341 Antik SZANDRIK alpakka asztalközép kínáló

Régi, jelzett, ezüstözött alpakka asztalközép kínáló tál, eper és eperlevél díszítéssel.

Jelzés és felirat:

8817 CH SZANDRIK

Szélesség: 24 cm

Hosszúság: 33.5 cm

Magasság: 21 cm

Súly: 0.497 kg

Kikaker kávéháza:

A szobor megváltoztatta a Főtér arculatát. Üzletet nyitni, közel kerülni az egykori piac helyét betöltő térhez, az esélyeket javította. Több étterem, kávézó amiatt lett a városba látogató idegenek számára is igen kedvelt találkozóhely, mert onnan pontosan az újonnan felavatott lovas szoborra lehetett látni. Olyasvalami volt ez, mint a pesti Duna-parton az elegáns Atrium Hyatt szálló és étterem, amelynek kávézójából a Lánchíd és a budai vár páratlan látképe tárul elénk. Kikaker Boldizsárnak megvolt az az előnye, hogy valamikor a 19. század végén már magáénak tudhatta bérlőként a Rucska-ház (ma a magyar főkonzulátus épülete) egész földszintjét. Fogalom volt Kolozsváron a Kikaker-kávéház. De hogy azzá válhatott, abban a Mátyásszobor által felértékelődött Főtérnek nem kis része volt.

Ne szaladjunk azonban nagyon előre az időben. Ez a furcsa, szokatlan nevű üzleti vállalkozó (néhol két k-val, magyarul jobban kiejthetően, Kikakkernek írják a nevét) a Dunántúlról érkezett Kolozsvárra. Az 1899-es Kolozsvári Cím- és Lakjegyzék még egyszerűen csak „kávésként” említi a Főtér 22. szám alatt.

Mint élelmes kereskedő Kikaker Boldizsár élt azzal a lehetőséggel, hogy a templom körüli épületek lebontásával megváltozott a Főtér arculata, amit a szobor felállítása tetőzött be. Csinos feleségével mintaüzletet, rangos kávéházat varázsolt az egymásba nyíló, nagy ablakú termek sorából. Kávéháza, kis túlzással a Savoyok és Ritzek példájára, találkozó- és társalkodóhelye lett a kolozsvári társadalomnak és az ide látogatóknak. A kávé, üdítő és fagylalt mellett a vendégnek kijárt a bambusznád kereten kinyitott újság, melyet a pincér kérés nélkül is kihozott. „Olyan finom, előkelő tónus uralkodott, mint világhírű szállodákban – olvasható a korabeli sajtóban. – Ha nem is jártak lábujjhegyen a Kikakerkávéház vendégei, de hangos szó, duhajkodás évszámra nem zavarta meg a hatalmas lokalitás csendjét.” A hely elitségére jellemző, hogy tulajdonosa 1916-ban az Erdélyre támadó román csapatok ellen felvonuló Mackensenhadsereg poros csizmájú német tisztjei elől bezárta a kávéházat, mert oda csak ragyogóra tisztított cipőben lehetett belépni.

Emlékezetesek maradtak a kolozsvári kávéházak történetében az 1903-as esztendő októberének utolsó napjai. Akkor érkezett meg ugyanis a fiatalon, 45 éves korában elhunyt Fadrusz János halálhíre. A városi tanács úgy határozott, hogy a temetésig (Fadruszt a naphegyi villában ravatalozták fel, és a Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra) a szobor körül álló gázlámpákat gyászlepellel vonják be. Ezt az installációt – ma így neveznénk – az üzletek, éttermek ablakaiból lehetett a legjobban látni.

A kávéházából dúsgazdag kolozsvári polgárrá lett Kikaker Boldizsár sorsa emblematikusan képezi le a történelem sorsfordulóját. A közhatalomváltozás után üzletét föladta, és 1920-ban Budapestre költözött. Vagyona azonban a háborút követő inflációban egyik napról a másikra semmivé lett. Újabb próbálkozásai pedig a pesti üzleti életben a világválság idején sorra kudarcba fulladtak. Így azután Kikaker és felesége a magyar fővárosban szegényházban halt meg.

A Kikaker-kávéház fényes, majd szomorú végű története a Mátyás-szobrot képzeletben befonó legendarepkények ma már alig-alig fölfejthető indája.

(Korunk, 2010. október)

Forrás: http://www.bornemisza.at/zeitung/BecsiPosta_2010_8.pdf