Gábor Jenő (1893-1968)

1911 és 1915 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Zemplényi Tivadarnál tanult, majd a főiskola elvégzése után rajztanárként dolgozott Liptó- és Gyergyószentmiklóson, később Szakolcán és Körmöcbányán tevékenykedett. 1919-ben települt vissza szülővárosába, amelynek művészeti életében az 1920-as években fontos szerepet töltött be. Szoros kapcsolatban állt a Bauhausban dolgozó pécsi művészekkel, Breuer Marcellel, Forbáth Alfréddal és Molnár Farkassal. 1926-ban és 1937-ben Párizsban, 1931-ben Berlinben járt tanulmányúton. Míg az 1920-as években festészete a figuralitástól az elvont-konstruktív művészet irányába haladt, addig az 1930-as években főleg a sokalakos kompozíciók és ünnepélyes emberábrázolások jellemzőek rá. 1941-ben Szegedre, majd 1947-ben Budapestre költözött, 1955-től – Martyn Ferenchez kapcsolódva – kizárólag az elvont kifejezésmód lehetőségeit kutatta. Szülővárosába 1967-ben tért vissza.