János Boros and László Rapcsányi: visiting our ancestors

! A könyvnek eredetileg van egy külső papírborítója is, de ez már nincs meg !

Gondolat Könyvkiadó, 1975

553 oldal

Boros János és Rapcsányi László: Vendégségben őseinknél

Az álmok néha valóra válnak, ha évtizedek múlva is. Ilyen volt a diákkori ábrándozás a térkép fölött arról, hogy milyen jó lenne eljutni oda, ahol a régi magyarok jártak, az őshazába.
A hely, a tér megnyílt előttünk, de az utazásra készülődve felvetődött, vajon a múltba, az időbe hogyan fogunk eljutni? A témával ismerkedve, könyveket lapozgatva találtunk kalauzainkra, a tudósokra. A régi szerzők nyomán a maiakra. Az írott útbaigazítások után az élőszóbeliekre. Történészek, régészek, nyelvészek, antropológusok, folkloristák, magyarok és szovjetek - oroszok, hantik, komik, baskírok, tatárok, ukránok - finnek és más nemzetbeliek készséggel vezetettek be tudományuk világába, mondták el kutatásaik eredményeit, fejtették ki előttünk nézeteiket.
Az őstörténet tudományvilágában éppúgy kalandoztunk tehát, mint a tájakon, ahol eleink élhettek. Az Urálon innen és túl, az Irtis és az Ob mocsártengerében, a komi föld tajgarengetegében, a baskírok, a tatárok ligetes országában, a Volga mentén, a Donnál, a Kubánnál, a Kaukázus árnyékában, az Azovi-tenger, a Meótisz homokos partján, az ukrán sztyeppén és a Kárpátok szelíd hegyei között. Régi nyomokat kerestünk, régi emlékeket véltünk felfedezni, barátságos, velünk érző, rokonszenvező és rokon emberek között valóban vendégségben jártunk. Ősi tájak mai lakói és a régmúlt ötven tudósa segítségével - vendégségben őseinknél.
Erről szól ez a szabálytalan útikönyv.
Köszöntjük az Olvasót a régi könyvek szép szokása szerint tisztelettel és barátsággal. Mert a mi könyvünk ugyancsak régi is, meg új is, útirajz is, történelem is. A tájakat, melyeken őseink életek, barangoltak igéztük fantáziával: hajdani öltözékében, és meg-meglestük mai arcát Meótiszen innen és Urálon túl.
Gyakran emlegetett szerencsénk úgy hozta, hogy eddig talán még nem is akadt más, aki így, egyvégtében végigjárta volna őstörténetünk, népvándorlásunk útját. És Nyugat-Szibériától a Kárpátokig mindenütt volt egy dolgozószoba, egy intézet, egy ásatás, ahol ezzel a témával foglalkoztak, és jó néhány tudós, akikkel erről beszélgettünk. Népünk múltjának színtere a Szovjetunió területére esik, de a magyar csak egy a sok-sok nép között, amelyik ott hagyta nehezen kibogozható jegyeit a tengernyi ország sztyeppéin, folyópartjain.
Milyen népekkel éltünk, keveredtünk, merre sejthetők a rokoni szálak, mit őrzött meg több évezredes múltjából nyelvünk, milyen kollektív tapasztalatokkal, ismeretekkel érkeztünk hazánkba? A szovjet-magyar közös kutatások, történészeink, régészeink, néprajzosaink egyre bővülő köre válaszol erre, és talál hallatlanul izgalmas feladatokat ezen a történelmi utakkal keresztül-kasul szabdalt kontinensen. Mi, az utazók, úgy éreztük, hogy jelet kell hagynunk ezeknek a kutatásoknak régmúltjáról, mai eredményeiről, és sohasem titkolt hevülettel kérdeztünk, figyeltünk, ismerkedtünk. Azt hiszem érzelmes, fogékony utazók voltunk.