Gorkha army no 1424 Nepal with original dagger markings

is van kiemelt szerepe a nepáli családok életében, ahol szinte már szentségként –vagy élőlényként– kezelik a fegyvert, hiszen egy-egy tőr több generáció tulajdonát is képezheti, s hűséges bajtársként védelmezi tulajdonosát a harcban. Ebből a tiszteletből és ragaszkodásból ered sok keleti kultúrában az az elv, hogy a fegyvereknek lelkük van. Ha egy rossz lelkű tört tartasz magadnál, ellened fordulhat, ha pedig jó lelkű a tőr, akkor a varázsereje megvéd mindentől.

Ide vezethető vissza az az ősi Gurkha szokás, hogy nem is veszik elő ok nélkül tőrüket, hanem inkább a tokba tűzött két kisebb kést használják: az egyiket élezésre, a másikat vágásra, mert ha a kukhrit egyszer kiveszik a tokjából, akkor vér kell, hogy érje. S ha épp nincs ellenség a közelben, akkor a tulajdonos a saját vérével táplálja éhes fegyverét.

Mivel maga a tőr is szent, az állatáldozatokhoz is használják, kiengesztelendő a természetben lakó isteneket. A szertartásokra használt kukhri-penge mérete akár a másfél métert is elérheti.

Noha a fegyverforgatás technikája apáról-fiúra száll, magukat a tőröket képzett fegyverkovácsok készítik és árulják. Egy kukhri az alábbiakból áll: kézzel kovácsolt penge, bivalyszarv vagy fa nyél és kézzel készített bőr tok, melyben két kisebb kés található. Bár a hadsereg felvevőképessége igen nagy, mégis a tőröket és a bőrtokot is kézzel készítik, hogy a tőr minőségén ne essen csorba. A teljes eljárás tehát manuális; nincs két egyforma kukhri. A rétegelt acélpenge jellemző sajátossága, hogy minél többet vágnak vele, annál élesebb a pengéje, s emiatt egy több generációt kiszolgált fegyver tartóssága és élessége a japán