1M150 a.K. : Nikolay Alekseyevich Nekrasov bronze plaque

Kétoldalas bronz plakett, bronz emlékplakett. Egyik oldalán férfi portré, alatta cirill betűs felirat: Н.А. Некрасов (N.A. Nyekraszov) 1821-1877 Jelzés: AK (A.K.) Másik oldalán cirill betűs felirat: Я ЛИРУ ПОСВЯТИЛ НАРОДУ СВОЕМУ (~ a lírát népemnek ajánlottam)

Szélesség: 3.7 cm

Súly: 0.03 kg

Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov

Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov

Николай Некрасов.jpg

Élete

Született 1821. november 28.

Nemyriv, Ukrajna

Elhunyt 1877. december 27. (56 évesen)

Szentpétervár, Orosz Birodalom

Sírhely Novodevichy Cemetery

Jellemző műfaj(ok) költészet

Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov aláírása

Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov aláírása

Nyikolaj Alekszejevics Nyekraszov (orosz nyelven: Николай Алексеевич Некрасов, – Nyemirov, Podolszki kormányzóság, 1821. november 28. /december 10./ – Szentpétervár, 1877. december 27. /1878. január 8./) orosz költő, író, lapkiadó és szerkesztő. A 19. század közepén a társadalmi elkötelezettségű orosz demokrata költészet legnagyobb képviselője.

Élete

Az Orosz Birodalom Podolszki kormányzóságában (a mai Ukrajna Vinnicjai területén) lévő Nyemirovban született (ukránul: Неми́рів, lengyelül: Niemirów). Elszegényedett nemesi családból származott, tizennégyen voltak testvérek. Nagyapjuk csaknem egész vagyonát elvesztette kártyán, katonatiszt apjuk pedig nyugdíjazása után, 1825-ben családjával a megmaradt birtokra, a Volga parti Gresnyevo faluba költözött (ma: Oroszország Jaroszlavli területén). A költő anyja tehetős lengyel polgári családból származott, iskolázott asszony volt.

Nyikolaj Nyekraszov Gresnyevóban töltötte gyermekkorát. Ott szembesült apja durva, erőszakos természetével, jobbágyaival szembeni önkényeskedésével. 1832-től 1837-ig a jaroszlavli gimnáziumban tanult. 1838-ban Szentpéterváron felvételét kérte az egyetemre, de vizsgája nem sikerült. Apja akarata ellenére, anyagi támogatásától megfosztva a fővárosban maradt és „önkéntesként” látogatta az egyetem előadásait (1839–1840). Két-három éven át nélkülözött, alig tudta megélhetését biztosítani, néha „éjjeli menedékhelyen” lakott, majd óraadásból élt. A nélkülözés megedzette és nem egészen tiszta, „praktikus” megoldások keresésére szoktatta.

Közben már írt prózát, színpadi bohózatot és verseket is. Első megjelent verseskötetét (Mecsti i zvuki, 1841) vegyesen fogadták. 1843-ban almanachok kiadásával kezdett foglalkozni. Ezek egyikében jelent meg többek között Dosztojevszkij első regénye, a Szegény emberek. 1847 elején I. I. Panajevvel együtt (aki jelentős összeget kölcsönzött) bérbe vette, majd színvonalas kiadvánnyá emelte a Szovremennyik című folyóiratot. Ebben jelent meg folytatásokban két (mérsékelt színvonalú) kalandregénye is, melyeket szerelmével, A. Ja. Panajevával (I. I. Panajev feleségével) együtt írt. A folyóirat irányvonala Csernisevszkij belépésével (1854–1862) megváltozott és egyre inkább hangot adott az ún. forradalmi demokraták nézeteinek. A belső ellentétek miatt a szerkesztőség felbomlott, néhány munkatársa távozott, köztük Turgenyev is, aki 1861-ben végleg szakított Nyekraszovval. A cár elleni merénylet után, 1866-ban a Szovremennyiket megszüntették.

Ekkor Nyekraszov bérbe vette az Otyecsesztvennije Zapiszki (Hazai jegyzetek) című folyóiratot, amelynek munkatársa lett Szaltikov-Scsedrin is. Utolsó éveiben a Ki él boldogan Oroszországban? című nagy elbeszélő költeményén dolgozott, de már nem tudta az összes tervezett részt elkészíteni. 1875 elején jelentkezett és hosszan elhúzódott súlyos betegsége. Temetésén Dosztojevszkij is jelen volt és beszédben búcsúzott tőle.

Forrás: wikipédia