Gy. Szabó Béla (Gyulafehérvári)

Gy. Szabó Béla (Gyulafehérvári Szabó Béla)
Gyulafehérvár, 1905 - 1985, Kolozsvár
Festő, grafikus. 1923-1927-ig Budapesten, a műszaki főiskolán tanult, majd visszatért szülővárosába,
ahol Reithofer Jenő szabadiskolájában tanult festeni. Eleinte autodidakta módon
tanult rajzolni, festeni, és sajátította el a fametszés technikáját Kós Károly bíztatására.
Csak később, 1936-tól tanult a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Varga Nándor Lajos
volt a mestere. 1939-ben Kolozsvárra költözött és - bár több tanulmányutat tett Európában,
Kínában, Dél-Amerikában - élete végéig ott dolgozott. Eleinte készített tájképeket és
portrékat olajjal és pasztellel, de legjellemzőbb munkái a metszetek voltak, ahol a fekete
és fehér szín - már-már színesnek ható - árnyalataival éri el azt a hatást, amely stílusának
meghatározó eleme. Olajképei, pasztelljei, vízfestményei, metszetei, ceruza- és tusrajzai,
illetve albumjai szinte az egész világot bejárták, volt kiállítása Erdélyen és Budapesten kívül
Bécsben, Hollandiában, Észak- és Dél-Amerikában, részt vett 1954-ben a Velencei Biennálén.
1986-ban emlékkiállítása volt a Nemzeti Galériában. Munkásságáért Romániában
több magas rendű kitüntetést kapott, állami díjat, Kulturális Érdemrend 1. fokozatát,
Érdemes Mester díjat, és Franciaországban Liége város díszpolgárává avatták. Képeinek
nagy részét Szankon a "Gy. Szabó Emlékházban" őrzik, de több erdélyi és külföldi múzeumban
és közgyűjteményben vannak munkái.


Artworks from this artist
There is no item for sale from this artist on Galeria Savaria yet. Upload a listing