Való Ibolya

"1958-ban születtem Nagykátán. Gyermekkoromtól kezdve fogékony vagyok a színekre. A faluban ahol laktunk, ahol felnőttem  - Tóalmáson -,  az asszonyok egy része gobelin varrással foglalkozott. Ekkor szerettem bele a selyemfonalak ragyogásán keresztül a színek sokaságába, talán úgy 3-4 évesen. Tizenévesen megismertem egy festőművészt, a pestlőrinci Belák Józsefet, akinek az alkotásai óriási hatással voltak rám és az ő munkásságának csodálata adta meg életem irányvonalát. 

Olajfestéssel 16 évesen próbálkoztam először. Ennek ellenére évek múlva a tanulmányaim elvégzése után textilminta rajzolóként dolgoztam évekig. Ezután a Gobelin Háziipari Szövetkezetnél mintalap festő voltam.

Tettem egy kis kitérőt a kerámia világába is, ahol dísztő- festő voltam, ez idő alatt pedig saját tervezésű kerámia plaketteket és faliképeket készítettem.

Az olajfestéshez közel 30 évesen tértem vissza újból. Azóta elég gyakran, az elmúlt évek alatt pedig szinte minden nap festek. Hosszú évekig csak szürrealista képeket festettem. Ezekkel nyertem felvételt 1987 táján az akkor még működő HunGalériába, amely Farkasréten működött, melynek Radnai József festőművész volt az igazgatója, akitől nagyon sok biztatást kaptam. 

Később tagja lettem a Független Magyar Szalonnak, majd a Zichy Galéria Alkotó Közösségébe is bekerültem először mint kiállítás szervező, a későbbiekben pedig mint alkotó tag. Itt kezdtem visszatérni a realista festészethez, legfőképpen Solymosné Göldner Márta bajai festőművész képei voltak rám hatással. Természetesen a többi alkotóművész  munkáját is csodáltam..., így pl. Gál Zoltán, Gábri Albert, Dobi Ilona, Turza Ferenc, Solymos Ede, Marosán László, Molnár G. Zoltán, Szécsi Katalin, és Réti Mátyás munkáit.  Azután ahogy az lenni szokott, idő közben én magam is kipróbáltam többfajta technikát és stílus irányzatot is. 

Az elmúlt kb. 25 év alatt országunk számos városában, valamint kisebb-nagyobb  településén is volt kiállításom. Nagyon sok lehetőséget kaptam a bemutatkozásra. Ez idő alatt több országba jutottak el a festményeim. Tagja vagyok néhány külföldi galáriának is, többek között a párizsi José Galvan ArtsCad Galériának, a Saatchiart, a FineArtAmerica, az Artelista, az Artnesto, illetve az Artmajeur Galériának. Ezen felül vezetek egy készségfejlesztő foglakozást általános iskolás gyerekek részére. Ennek keretén belül kipróbálhatják és fejleszthetik festő tudásukat a szüleik, a tanáraik, de első sorban talán leginkább a maguk örömére.

A kezdetekre visszatérve meg kell említenem Asszony Imre festőművészt, aki nem féltette a tudását, nagyon készséges volt és így megismerhettem az alapokat, de azután valójában autodidakta módon képeztem magam. Sokat köszönhetek Deák B. Ferenc színművész-festőművésznek is, aki ugyan nagyon rövid ideig volt a mesterem, azonban sokat lehetett tőle tanulni. Köszönettel tartozom továbbá a tápiószőlősi  Dr. Nagy Lászlóné Marikának, aki minden téren, minden tekintetben nagymértékben támogatta művészi munkámat, és a szintén tápiószőlősi Dr. Miklós Júliának, aki erőteljesen pártfogolt a 2000-es évek táján és egyben ő volt az, aki  nem engedte, hogy letérjek erről az útról."


All artworks from this artist Artworks from this artist
Listed: Oct. 24, 2023 11:15
30.000 HUF 82.99 USD