Varga Szidónia

Varga Szidónia 1965-ben született Kiskunfélegyházán. Iskolái elvégzésem után az egészségügyben dolgozott, ám az évek előrehaladtával a művészethez való vonzódása egyre nőtt benne. Elkezdte gyűjteni kortárs festők rézkarcait, a festészettel kapcsolatos könyveket, s önmaga örömére rajzolgatott, akvarell képeket készített. Férjével való megismerkedése után – aki ekkor már aktívan festett – végre úgy érezte, ő is elindulhat ezen a pályán.

„Évekig figyeltem a munkáját. Tőle sajátítottam el az ecsetkezelés, a színkeverés fortélyait. Nekem megadatott a szellem és az alkotás szabadsága. „Tanárom” Széchenyi István festőművész mindig velem volt, aki kritikus szemmel adta át az alapokat és hagyta kibontakozni énemet.” – vallja a művésznő.

Művei igen kedveltek. Sokat alkot, állandóan képzi magát. Virágcsendéletei, figurális alkotásai több neves galéria színfoltjaiként szerepelnek. Művei az elmúlt évek során több európai országba, illetve a tengerentúlra is eljutottak.

1993. óta rendszeresen kiállít.

Néhány hazai kiállítása:

1993 – Izsák

1994 – Kecel

1995 – Gyula

1996, 1998 – Kecskemét

1998 – Kerekegyháza

Külföldi kiállításai :

Hollandia

Olaszország,

osztrák, német, szlovén magángyűjtemények



All artworks from this artist Artworks from this artist
59.000 HUF 163.63 USD
60.000 HUF 166.40 USD
23.000 HUF 63.79 USD