1R436 T. Sakki : Mauno Koivisto finn köztársasági elnök emlékérem díszdobozában

Eredeti díszdobozában található extra vastag jelzett kétoldalas bronz plakett, emlékplakett, emlékérem. Egyik oldalán férfi portré és felirat: MAUNO KOIVISTO 60 Alatta jelzés: T. SAKKI 83 Másik oldalán férfi alak, körülötte felirat: FÖR FINLAND SUOMEN PUOLESTA (Finnország Finnországért) A peremen jelzés és sorszám: SPORRONG 0621

Súly: 0.455 kg

A díszdoboz mérete: 2.3 x 8.5 x 8.5 cm Az érem mérete: 1.9 x 7 cm

Mauno Koivisto

Mauno Koivisto

Finnország 9. köztársasági elnöke

Hivatali idő

1982. január 27. – 1994. március 1.

Előd Urho Kekkonen

Utód Martti Ahtisaari

Született 1923. november 25.

Turku

Elhunyt 2017. május 12. (93 évesen)

Meilahti Tower Hospital

Sírhely Hietaniemi temető

Párt Finn Szociáldemokrata Párt

Házastársa Tellervo Koivisto (1952. június 22. – 2017. május 12., Punkalaidun Church)

Gyermekei Assi Koivisto

Foglalkozás

politikus

közgazdász

bankigazgató

Iskolái Turkui egyetem

Halál oka Alzheimer-kór

Vallás evangélikus kereszténység

Mauno Henrik Koivisto (Turku, 1923. november 25. – Helsinki, 2017. május 12.) finn politikus, 1982–1994 között a Finn Köztársaság kilencedik elnöke. 1981-ben ez egészségügyi okokból visszavonuló Urho Kekkonentől vette át az elnöki tisztséget. 1988-ban újraválasztották.

Életútja

Gyermekkor

1923-ban, elkötelezetten vallásos családban, egy hajóács második fiaként látta meg a napvilágot. Három évvel később egy húga született. édesanyját tízéves korában elvesztette. Az általános iskola elvégzése után dolgozni kezdett.

A második világháborúban

A téli háború idején, 16 éves korában önkéntesként csatlakozott egy tűzoltó egységhez. A folytatólagos háború idején először önkéntesként egy Kelet-Karjalába vezényelt tűzoltó egységben szolgált, onnan indult sorkötelesként kiképzésre 1942 februárjában. A kiképzés után a 35. sz. könnyű-gyalogsági ezredbe osztották be, aminek soraiban 1944 februárjáig a kelet-karjalai fronton teljesített szolgálatot. Ezt követően kezdte meg szolgálatát a Lauri Törni vezette könnyű-gyalogsági században.

A háború utáni időszak

A háború után érdeklődése a közügyek felé irányult. Részt vett a sztrájkmozgalomban Turku illetve Hanko kikötőiben. A fiatal Koivisto felkeltette a turkui szociáldemokraták érdeklődését, amikor a turkui sztrájkoló ácsok előtt, azok sztrájkmódszereit kritizálva szólalt fel. Ekkor ismerkedett meg a későbbi finn miniszterelnök Rafael Paasióval. Koivisto a Pasio által szerkesztett lapban kezdett publikálni. A finn szociáldemokrata mozgalomhoz csatlakozva szembeszállt a kommunistákkal.

1948 őszén állást kapott a turkui kikötőben, majd decemberben kikötőmesterré nevezték ki. Amikor 1949-ben a kommunisták által irányított szakszervezetek a Karl-August Fagerholm vezette szociáldemokrata kormány megdöntésére törtek, a szociáldemokrata szakszervezetek Hanko kikötőjébe hívták támogatóikat, hogy megtörjék a kommunisták által szervezett sztrájkot. Koivistót megbízták a hankoi kikötő kikötőmesteri feladataival. Sztrájktörő munkásokat toborzott, mire a helyi kommunista lap Finnország első számú közellenségének nyilvánította.

Tanulmányok és tudományos tevékenység

A munka mellett Koivisto folytatta tanulmányait és 1949-ben leérettségizett. 1950 nyarán elhagyta a kikötőt. Rövid ideig az Egyesült Királyságban volt vendégmunkás, majd általános iskolában is tanított. 1952-ben feleségül vette Tellervo Kankaanrantát. 1953-ban diplomázott filozófia szakon, majd 1956-ban megvédte szociológiai doktori disszertációját, aminek címe a „Szociális viszonyok a turkui kikötőben” volt. Tudományos tevékenysége mellett a szociáldemokrata párt tevékenységében is részt vett, és a párt kialakuló megosztottságának idején ő is kénytelen volt állást foglalni. A Leskinen-pártiakhoz csatlakozott a szakszervezetek növekvő befolyását kritizálva.

Szerepvállalás a gazdasági életben és az országos politikában

1957-ben élete jelentős fordulatot vett, amikor egy helsinki takarékbank, a Helsingin Työväen Säästöpankki állást kínált neki. Koivisto hátrahagyta Turkut illetve a tudományos világot, és a fővárosba költözött, ahol a takarékbank vezérigazgató-helyettese majd 1959-től vezérigazgatója lett. Munkája mellett továbbra is tagja maradt szociáldemokrata tudományos és közéleti köröknek és rendszeresen publikált. A szociáldemokrata párt elszigeteltségének megtörése érdekében szorgalmazta, hogy pártja fejlessze kapcsolatrendszerét több irányban is, így Urho Kekkonen köztársasági elnök, de akár a kommunisták és a Szovjetunió felé is.

1966-ban a szociáldemokrata Rafael Paasio kormányában pénzügyminiszter lett. Gazdasági szakemberként és miniszterként a magántőke irányában megengedő politikát folytatott, nagy hangsúlyt fektetett az állami vállalatok hatékonyságának fokozására és a foglalkoztatottsági arány növelésére. Pénzügyminiszterként jelentősen leértékelte a finn fizetőeszközt, ami sokat javított az exportra termelő iparágak helyzetén és a gazdasági stabilizáció egyik fontos eleme lett. 1967-ben az Elanto kereskedelmi lánc vezetői posztjára került, de még ugyanabban az évben, elnyerte a finn jegybank vezetői posztját, amit 1982-ig betöltött. Végül 1968-ban Paasio elvesztette a szociáldemokraták bizalmát és Koivisto került a koalíciós kormány miniszterelnöki székébe. Kormánya 1970-ig maradt hivatalban. 1972-ben a Paasio vezette, rövid életű, kisebbségi szociáldemokrata kormány pénzügyminisztere lett. 1979-ben ismét ő lett a miniszterelnök, és pozícióját egészen elnökké választásáig, 1982 januárjáig betöltötte.

Forrás: wikipédia