Gy. Szabó

Gy. Szabó Béla
(Gyulafehérvár, 1905 – Kolozsvár, 1985.) erdélyi magyar grafikus.

Elemi és gimnáziumi tanulmányait Gyulafehérváron végezte. A gimnáziumban kiváló rajztanára volt Reithofer Jenő személyében, aki Székely Bertalan mestertől tanult. Gy. Szabó a budapesti Műegyetemen tanult, 1927-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet. Már egyetemista korában is erősen foglalkoztatta a rajzolás. Egyre több pasztell került ki keze alól. Képei környezetéről, s gyulafehérvári élményeiről vallanak. Gépészmérnökként nem kapott munkát, így visszatért a szülői házba, s egyre többet rajzolt, festett, s járt tanulni a mesterfogásokat Reithofer gyulafehérvári szabad iskolájába.

1931-ben állást kapott Kolozsvárott az Energia Villamossági Gépgyárban, most már csak esténként és éjszaka volt ideje rajzolni. Szénnel, ceruzával dolgozott. 1932-ben egy Kós Károly által rendezett kolozsvári kiállításra jutott el néhány szénrajzával és két akvarelljével. Kós Károly Gy. Szabó rajzait látva, ajánlotta neki, hogy próbálkozzék fametszéssel. 1933-ban a nagy gazdasági válság hatására megszűnt Gy. Szabó munkahelye, most már csak a rajzolásnak és a fametszésnek élt.

1935-ben jelent meg Liber miserorum (Szegények könyve) c. 50 fametszetet tartalmazó albuma, melynek darabjai az 1930-as évek elejének gazdasági válsággal megterhelt időszakát tükrözik, az emberek szociális nehézségeit, még a szülőföld szép tájai is fekete-fehér komor színekben tűnnek fel, érzékeltetve a lelki magányosságot, a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot.

Az 1930-as évek második felében módja nyílt továbbképezni magát a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Varga Nándor Lajos volt a mestere. Bejárta Európa legszebb tájait, ellátogatott Olaszországba, Dalmáciába, Bulgáriába, Görögországba. Utazásainak tájélményeit rajzokban, pasztellekben, s gazdag színvilággal örökítette meg, beköszöntött az ő derűs alkotói korszaka. 1939-ben megjelentetett Liber vagabundi (Barangolókönyv) c. albuma már az ember és a természet harmóniájának kifejezésére törekedett. Számos rajzát, grafikáját fametszetekben is megörökítette.

Egyre mélyebbre hatolt a természet ábrázolásában, 1941-ben a 28 tusrajzot tartalmazó Homokvilág c. albumában az Alföld és a bugaci puszta nyert lírai képeket. 1941–1944 között tagja és kiállító művésze volt a Barabás Miklós Céhnek.

1951–1965 között készültek Tizenkét hónap c. metszetei, melyek a Hónapok c. albumban 1973-ban lettek közreadva. Folyók, tavak, vízesések ábrázolásánál kitűnt fényábrázoló képességeivel. 1956–57-ben Kínában rajzolt, 1969–72 között sokat dolgozott a Balaton partján. 1972–73-ban Mexikóba, 1980-ban az NSZK-ba és Kolumbiába látogatott. Élményeiről rajzokkal és pasztellekkel illusztrált útikönyvekben számolt be. 1965-ben 20 grafikával illusztrálta Dante Divina Comediáját, a pokol reménytelenségét, a paradicsom színeit, fényeit és a purgatórium drámáját, a kötet 1976-ban jelent meg.

Utolsó témája az apokalipszis, mely a Bibliából, A jelenések könyvéből meríti témáját, s a végső kérdésekre kereste a választ 22 grafikában. 1985-ben ragadta el a halál, szülővárosában, Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben nyugszik.

Gazdag életművet hagyott hátra, minden témát alaposan végigrajzolt, alázattal szolgálta a grafikai művészetet, s annak virtuóz mesterévé vált. Expresszív és lírai az ő kifejezési módja, képei az egész világot bejárták, s mindenütt sikere volt. Nem egyszerűen termékeny, hanem nagyon sikeres is az ő életműve, mindazon által számszerűsége is meghökkentő, 14 000 rajz, közel 200 pasztell, 150 körüli olajkép, közel 1500 fametszet maradt utána.