Marosán Gyula

Budapest, 1915. február 1. - Torontó, 2003. május 10.Marosán Gyula 1956-tól haláláig Kanadában élő magyarfestő 1931-ben az Iparrajziskolában kezdte művészeti tanulmányait, grafika szakon. Az eredetileg szobrásznak készülő művésznövendék 1933-38 között Aba Novák Vilmos iskolájában képezte magát, nyaranta a Szolnoki és a Kecskeméti Művésztelepen alkotott. 1937-ben Duray Tiborral segédkezett mesterének a párizsi világkiállítás magyar pavilonjának freskói festésében. 1946-48 között a Kállai Ernő teoretikusi tevékenységével összefüggő Elvont Művészek Csoportjának tagja. A laza művészeti társulás kötődött az Európai Iskolához, de 1946-ban kifejezvén a stílus sokféleségtől való elhatárolódásukat, megrendezték az Elvont művészet I. magyar csoportkiállítását. A csoport tagjai: Fekete Nagy Béla, Jakovits József, Gyarmathy Tihamér, Lossonczy Tamás, Makarius Sammeer, Marosán Gyula, Martinszky János, Martyn Ferenc, Zemplényi Magda (Marosán felesége), akik Kállai Ernő vezetésével 1947 februárjában Galéria a 4 Világtájhoz nevű kiállító teremben rendezték első, a hazai nonfiguratív törekvéseket összefoglaló bemutatkozásukat. 1947-ben Párizsban a Salon des Réalités Nouvelles kiállító termében rendeztek tárlatot, azonban ezt követően nem nyílt lehetőségük sem magyarországi, sem külföldi bemutatóra. Marosán az 50-es években rövid időre alkalmazkodott a hivatalos művészet szocreál vonalához, de művészetére mindvégig jellemző a 30-as, 40-es években már kialakult szürrealisztikus elemeket tartalmazó, absztrakt irány. A nem ábrázoló jellegű művészetet a kultúrpolitika dekadensnek minősítette és száműzte a platformról. Marosán 1956 után elhagyta Magyarországot és Kanadában, Torontóban telepedett le. Nem sokkal letelepedése után 1957-ben kiállította műveit az Art Gallery Torontóban. Korai műveit is jellemző stílusát, a Kállai Ernő nevével összefonódó bioromantikához kapcsolható, biomorf lírai absztrakt festészetet, a leginkább az itthon nagy elismerésben részesülő Lossonczy Tamás művészetére emlékeztető festészetét élete végéig megőrizte, más alkotókísérletek mellett. A kanadai évek kezdetén stílusa nem változott inkább csak a nagyobb méretek felé mozdult el. A derűs, lágyan kavargó, lebegő vonalháló alatt puhán megjelenő, pasztelles árnyalatokkal megfestett színkompozíciói mellett pályáját végigkísérik a festmények szellemében készülő grafikák, valamint a pop artos kollázsok és fotók. 1957-59 között absztrakt expresszionista műveit európai módra kalligráfiák ráfestésével készítette, ezeket azonban később elhagyta, s maradt a tiszta színkompozíció. Választott új hazájában inkább szobrászati munkáit tartották érdekesnek, szobrászként hivatalos megbízást is kapott: 1958-ban felállították Magyarországi Szent Erzsébet szobrát Hamiltonban. 1959-ben a Royal Ontario Museum állította ki Hommage á Béla Bartók című linómetszeteit, amelyeket a kritika nagyra értékelt. 1959-ben csatlakozik a Kanadai Festők és Metszetkészítő Művészek Társaságához. 1961-ben Párizsban Pán Imre Cardinal Galériájának csoportos kiállításán vett részt, ekkor találkozott újra Bálint Endrével. Bőszin Endre éppen abban az időben hozta létre Párizsban a Taurus Artists művészeti szervezetet, amelynek absztrakt expresszionista csapatába Marosán is beleillett, így négy alkalommal állított ki velük. 1961-ben belépett a Kanadai Szobrászok Szövetségébe. 1962-ben Londonban a Chiltern Gallery-ben rendeztek számára önálló kiállítást, amire a kritika kedvezően reagált. Kanadába való visszatérésekor megkapta a kanadai állampolgárságot, és a Képes Világhíradó művészeti szerkesztője és állandó munkatársa lett. Művészetileg azonban sikerei ellenére elszigetelődött és az ottawai Robertson Galeries-beli kiállítását követően éppen integrálódását kifogásolták a kanadai szakírók, nevezetesen azt a tényt, hogy nem sokban tér el művészete a kanadaiakétól. Tehát festészetében nincs nyoma a magyar "gulyás piktúra" jelenlétének, ami ott őt érdekessé tenné. Ekkor alapította meg Mezei Istvánnal és Bert Kolberggel a Minotaur Gallery-t (1963-65), melynek névválasztása Picasso művészetéhez való vonzódását mutatja - és ekkor kezdett el éremművészettel foglalkozni. A szobrásznak induló művész kisplasztikáival - amelyet jellegzetes európai műfajnak tartottak - Torontóban nagyobb sikert aratott, mint festményeivel, s ezen felbuzdulva számos plasztikai művet készített egészen a 70-es évekig. Szobrai is nonfiguratív formaegyüttesek, melyek a szürrealizmus jegyeit is magukon viselik. 1965 végén Marosán művészete elnyerte egy galériás-műkereskedő, Jack Pollock tetszését. A két évig tartó kapcsolat - fekete-fehér sorozatának elegáns kiállításán és egy nívós díjon (Yale and Town Manufacturing Co. díja) kívül 1967-ben egy 50 példányos kiadvány - Marosan retrospective Portfolio - megjelenését jelentette Marosánnak. 1969-ben grafikáiból, szobraiból, festményeiből a Gallery of Fine Artban állított ki. Ebben az időben művészete mélypontra jutott, amelyből az új műfajok zökkentették ki; a konceptualizmus, a pop art is magával ragadta, és a 80-as évekig kiemelkedően sok kollázst és essamblage-t készített. Megérezte a művészet válságát és antiesztétikus műveket hozott létre. 1969-ben kezdte el festeni a televíziós képernyő színrácsai hatására, a tárgyakat analizáló képsorozatát, melyekből a MNG is őriz egy olaj/vászon sorozatot. A magyar szakmai érdeklődés éppen alkotói válságának éveiben, a 70-es években fordult Marosán és a külföldön alkotó magyar művészek munkái felé. 1975-ben, műveinek két hazai kiállításon való szereplése (Passuth Krisztina rendezésében, XX. századi magyar származású művészek külföldön, Műcsarnok, 1970., és az Európai Iskola a 40-es években, Székesfehérvár, 1973.) után jött először vissza Magyarországra. Művészetének alakulása a továbbiakban is hozott meglepetéseket, készített fotókat, kollázsokat, essamblage-okat, mail-art munkákat, amelyekben szinte megelőzte korát, írt képverseket, festett tintafestményeket és folytatta a 40-es években elkezdett expresszív színkompozíciókat. 1975 - 81 között kritikákat írt Mezei István torontói kulturális folyóiratába, az Onionba. 1978-ban kezdte el vizuális naplóit vezetni, amelyekbe minden nap rajzolt valamit. 1980-ban bekapcsolódott a nemzetközi mail-art mozgalomba. A 80-as években festményeinek dekoratív jellege erősödött, de a faktúrákban és színekben tobzódó képek mellett a kassáki konstruktivizmus is újra felbukkant művészetében. Visszatért ahhoz a korai lírai absztrakt festészethez, ahol kompozícióira kalligrafikus elemeket festett rá. 1984-ben Az ismeretlen Európai Iskola című tárlaton vettek részt művei a Budapest Galériában, majd 1986-ban egyéni kiállítást rendeznek műveiből ugyanitt. 1984-ben ismerkedett meg Jakovits Józseffel, New Yorkban. 1989-ben részt vett a MAMŰ Szombathelyi találkozóján. Ekkor tért vissza korai, kemény geometrikus stílusához újra. 1992-ben videóművészeti kísérletekbe kezdett, Szánthó Szőllősy Tiborral. Selmeczi Zsolttal komputergrafikákon dolgozott. 1994-ben Magyarországon Oliver A. I. Botar (Marosán monográfusa) és Keserü Katalin retrospektív kiállítás-sorozatot szervezett, amelynek kapcsán az ország négy jelentős kortárs gyűjtemény galériájában láthatta a közönség a művész munkáit: a Szolnoki Galéria, az Ernst Múzeum, a Győri Múzeumi Képtár és a Szombathelyi Képtár mutatta be a hosszú kutatómunka eredményeként készült katalógussal kísért kiállítást. A sokoldalú festő Torontóban halt meg 2003-ban, nem érhette meg a már előkészületben lévő retrospektív kiállítását, amely Budapesten 2004-ben, a Kállai-ösztöndíj támogatásával reményeink szerint Budapesten megrendezésre kerül.Művei közgyűjteményekben, középületekben: MNG, Bp., Szombathelyi Képtár, Gemeentemuseum Hága, Győri Városi Múzeum, Kassák Múzeum, Bp., Art Gallery of Ontario, Public Archives of Canada, Szépművészeti Múzeum, Bp., Kanadai Nagykövetség, Bp., Kanadai McLaughlin Gallery, Oshawa (Ontario)