Mazsaroff Miklós

Mazsaroff Miklós Miskolc szomszédságában, Alsózsolcán született. Szülei Magyarországra települt bolgárkertészek voltak, akik a Vay báróknak dolgoztak. Természetes volt, hogy a fiú a polgári iskola elvégzése után kertésztanuló legyen. Családja a második világháború után Dunántúlra költözött: Zircen, majd Bakonynánán éltek. A kertészetből azonban nem tudtak megélni, ezért bányászként helyezkedett el a dudari szénbányában. Döbröczöni Kálmán miskolci festőművész tanácsára beiratkozott a Batsányi János népi kollégiumba. Ez a kollégium azonban nem művészképzéssel foglalkozott, ezért átment a Nagy Balogh János (később Derkovits) népi kollégiumba, melynek vezetője Pap Gyula volt (itt tanult Feledy Gyula is). Innen került a Képzőművészeti Főiskolára. Mesterei Berény Róbert, Pór Bertalan és Domanovszky Endre voltak. Politikai szempontból egyenetlen időszakban járt a főiskolára: kezdetben még nyoma sem volt a személyi kultuszból eredő kultúrpolitikai sematizmusnak, ami azonban 1949-től fokozatosan erősödött. A Berény-osztály igyekezett ennek a hatásnak ellenállni, bíztak a művészet saját törvényszerűségeiben, politikai semlegességében. A Főiskolán 1953-ban végzett, s mi tagadás nem művészi pályán kereste kenyerét: egy tisztiiskola alkalmazottjaként raktárakat, konyhákat tervezett. Megnősült, házassága azonban hamar csődbe jutott, ráadásul művészként sem jutott sokra: lírai életképei, tájképei nem illettek bele a kor mindent átpolitizáló stílusába. Ezért 1953-ban – szinte menekülésszerűen – Bulgáriába utazott tanulmányútra, ám végül két évig élt ott. 1958-ban bolgár feleségével hazatért Miskolcra.

Miskolcon nem a művésztelepen kapott lakást, ezért saját magának kellett a műtermét kialakítania. A kezdeti gondok leküzdése után, néhány éves átmeneti idő alatt rátalált saját kifejezésmódjára, ami a korábbi lírai posztimpresszionista stílusának markánsabb, konstruktívabb megjelenését jelentette. Ezek az ismérvek főleg tájképein jelentek meg először, sok tájképet festett, voltaképpen egész életművének súlypontját ezek a képek adják. Grafikával is sokat foglalkozott, főleg a linóleummetszetben és a fametszetben találta meg kifejezési lehetőségeit. Stílusérésében határozott szerepe volt külföldi tanulmányútjainak, ez volt az ő világa. Ez az új stílus mutatkozott be 1971-es budapesti kiállításán, a Fényes Adolf Teremben. Az addig háttérben álló művészre felfigyelt az országos művészeti kritika, Újvári Béla és D. Fehér Zsuzsa is méltatta a művészt és alkotásait. Újvári főleg Mazsaroff valósághűségét emelte ki, ami a „modern szellemű képformálás” kereteiben is megmarad. D. Fehér Zsuzsa a művész „önfegyelmező, belső rend”-jét emelte ki, ami azonban „nem szab gátat az őszinte, csodálkozó, néha ujjongó lírának sem”.

Mazsaroff Miklós az 1970-es években vált országosan ismert, elismert festővé. Ezt igazolják tisztségei is: a borsodi képzőművész csoport titkára, majd 1973-tól (egészen 1990-ig) a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége észak-magyarországi területi szervezetének titkára lett. Az elismerések sem maradtak el: alkotásait többször díjazták a Miskolci Téli Tárlatokon, Szocialista Kultúráért érdemérmeket kapott, majd 1981-ben Munkácsy-díjat, 1985-ben pedig Izsó Miklós-díjat kapott. Számos hazai országos kiállításon és sok külföldi csoportos kiállításon vett részt: NDK-ban, Bulgáriában, Szovjetunióban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában. Nyolc évig vezette a nagy múltú Vasutas képzőművészeti kört (onnan indult például Ficzere László is). 1997-ben hunyt el Miskolcon.