Mihályfi Ernő

Mihályfi Ernő (Bér, 1898. szeptember 3. – Budapest, 1972. november 20.) újságíró, miniszter, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tagja, Rózsa Ferenc-díjas (1962).

• Mihalovits Sámuel evangélikus lelkész fia volt.
• Első felesége Tápay-Szabó Gabriella írónő volt.1934-ben, elvált feleségétől, és feleségül vette Fischer Ilona (Filo) grafikust.

A Műegyetemen tanult, majd 1918-ban az olasz fronton volt katona. Még ugyanebben az évben Budapesten a bölcsészeti karra iratkozott be. Szegeden doktorált 1923-ban. Egyetemi évei alatt újságírással is foglalkozott. 1920-tól Az Estnek külső, majd belső munkatársa volt. 1923-ban az USA-ba ment, ahol inas, csomagkihordó, segédtisztviselő volt. 1924-ben jött haza. Sokoldalú újságírói tevékenységet fejtett ki. Barátja volt többek között Derkovits Gyula, Pátzay Pál. Az FKGP politikáját támogatta. Írt lapjában többek között Bálint György (író), Darvas József, Veres Péter. 1939-ben lemondott szerkesztői tisztségéről. Bajcsy-Zsilinszky Endre segítségével megindította a Független Magyarországot, melyet Bajcsy-Zsilinszky Endre kiválása után is szerkesztett. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalakításában. Szerkesztette a Magyar Nemzetet is. 1944 márciusától, a német megszállás kezdetétől szülőfalujában, Béren bujkált. 1945 után a fővárosban az FKgP balszárnyának egyik vezetője lett, mint a városi értelmiséget tömörítő ún. Fórum-kör tagja. 1945. februárjában a FKgP-nél a sajtófőnök helyettese lett. Tagja volt a budapesti szervezet Intéző Bizottságának. Ismét megindította a Független Magyarországot, az Országos Nemzeti Bizottság lapját, s egy ideig szerkesztette a Világot is. Az 1945-ös választásokon pótképviselővé választották. 1947. január 21-én a lemondott Andaházi Kasnya Béla helyére hívták be az Országgyűlésbe, melynek aztán haláláig tagja maradt. Az Elnöki Tanácsnak megalakulásától, 1949-től haláláig tagja volt. 1947. március 17. és 1947. szeptember 24. között tájékoztatásügyi miniszter; a Történelmi Emlékbizottság főtitkáraként előkészítette az 1848–1849 centenáriumának megünneplését. 1947. május 31.– 1947. szeptember 24. között ideiglenes megbízással külügyminiszter volt. 1947. szeptember 24-étől 1948. november 23-áig a köztársasági elnöki hivatal vezetője volt. 1948. november 23-ától 1949. április 12-éig az országgyűlés alelnöke volt. 1949-1951. között a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke volt. 1949-1951 majd 1957-1972 között a Magyar Nemzet főszerkesztője volt. Közben 1951-1957 között népművelési miniszter-helyettes volt. 1957-1958 között mint művelődésügyi miniszter-helyettes a minisztérium újjászervezését vezette. 1956-ban átvette az evangélikus egyház egyetemes felügyelői tisztét. A Hazafias Népfront és az Országos Béketanács elnökségének tagja, a Magyar–Szovjet Baráti Társaság és a Magyar ENSZ Társaság elnöki tisztét töltötte be.

A Mihályfi Ernő utolsó lakóhelyének II. kerületi Bogár utcában található villának a kertje Budapesti védettséget élvező védett természeti érték. A 60 különleges fa fajtának és mintegy 300 lágyszárú növénynek helyet adó kertet Ormos Imre tervezte. Kiemelkedő értéke a kertnek a sziklakert és a rózsagyűjtemény.

• Nagy elődök – méltó utódok. Negyvennyolctól-negyvennyolcig. A magyar ifjúság könyve (Budapest, 1948)
• A mérges csók (szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta, Budapest, 1962)
• Emlékirat helyett (cikkek, tanulmányok, Kállai Gyula bevezetőjével, Budapest, 1975)
• Művészek, barátaim (képzőművészeti írások, Pátzay Pál bevezetőjével, Budapest, 1977)

• Kossuth-érdemrend (első osztály) (1948)
• Rózsa Ferenc-díj (1962)
• A Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1965).

Emlékére felesége és fia a Magyar Nemzet fiatal újságírói és rajzolói részére alapítványt tett, amelynek díját minden év szeptember 2-án egy tehetséges fiatal kapja.