Tornyai János (1869 - 1936) magyar festő, az alföldi iskola kiemelkedő jelentőségű mestere.

Tornyai János (Hódmezővásárhely, 1869. január 18. – Hódmezővásárhely, 1936. szeptember 20.) magyar festő, az alföldi iskola kiemelkedő jelentőségű mestere.

Zsellérszülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Hódmezővásárhely ösztöndíja segítségével végezte el 1886-89 közt Budapesten a Mintarajziskolát. Mesterei voltak Székely Bertalan, Lotz Károly és Greguss János. 1894-96-ban a város segítségével Párizsba, a Julian Akadémiára is kijutott tanulni. A párizsi impresszionista festészet közvetlenül nem érintette meg, mesterének és példaképének Munkácsy Mihályt tekintette, Munkácsy el is látta őt jó tanácsokkal a festői stílust és a hazafias eszméket illetően, ekkor még élénken élt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukásának emléke, nemzeti függetlenségünk kivívásának reménye.

1896-97-ben Németországban és Olaszországban is járt, hazatérve Hódmezővásárhelyen telepedett le, de 1903-ig még műterme sem volt. Az 1900-as években a jelen nyomorúságát, az egyszerű és bús magyar életet festette zsánerképein, s a történelmi festészet foglalkoztatta. Megfestette II. Rákóczi Ferenc rodostói száműzetését, s Bercsényi Miklós egész alakos képét. Közben barátaival, Endre Bélával, Rudnay Gyulával, Pásztor Jánossal megalapította a hódmezővásárhelyi majolika- és agyagipartelepet. Kiss Lajos néprajztudóssal gyűjtötték a vásárhelyi népművészeti emlékeket, ezzel mintegy lerakva az 1904-05-ben megalakuló hódmezővásárhelyi múzeum alapjait.[1]

A Juss c. képe egész életében foglalkoztatta, eleinte lírai, majd egyre inkább drámai stílusban festette meg a témát. A szegényes hagyatékon osztozkodó szegényparaszti család tagjainak egymás elleni ádáz küzdelmét ábrázolja, élete során vagy 30 olajfestményt és 100-nál több rajzot készített ebben a témában. (Éppen annyira lefoglalta, mint Thorma Jánost az ő Petőfi kompozíciója, amelyet végül soha nem fejezett be). Más, szegényparasztsághoz kapcsolódó zsánerképei is egyre inkább drámai feszültséggel, búskomorsággal, sötét színekkel teltek meg az 1900-as években.

A város vezetésével sem volt felhőtlen a kapcsolata, műtermét többször elvették, s csak nehezen adtak helyette másikat. Önéletrajzát a Bús magyar ló[2] c. festményébe sűríti bele 1908-ban, a magányos ló a pusztai tájban a művészi, az emberi magányosságot és elhagyatottságot szimbolizálja. Az 1910-es évek felé kiköltözött Mártélyra, az itteni természeti környezet felszabadította kedélyvilágát, ekkor festette legszebb alföldi tájképeit (az említett Bús magyar lón kívül, Gémeskút, Nagyborulás, Mártélyi nagy fa).

1919-ben Budapestre költözött, alkalmanként Szentendrén is festett. Színei kivilágosodtak, festményei derűsek, líraiak lettek, egyre többet foglalkoztatta a plein air festészet. Bekapcsolódott a pesti művészeti társaságok életébe, sikeres volt, díjakat nyert hazai és külföldi kiállításokon.

1934-ben a vásárhelyi értelmiségiek egy része tiszteletére megalakította a Tornyai János Társaságot, hazahívták a festőt, gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből. A város vezetése 120 pengő évjáradékot szavazott meg részére, hálából Tornyai valamennyi tulajdonában levő grafikáját és festményét a városra hagyta. Hagyatékát az 1951 óta a róla elnevezett Tornyai János Múzeum őrzi, s mutatja be kiállításokon a nagyközönségnek. Az 1984-ben előkerült 718 darabból álló Tornyai festmény-leletet is a Tornyai Múzeum őrzi, bemutatásra kerül belőle 80-100 darab egy-egy alkalommal. Derűs, kedves képek, melyeket a művész saját örömére festett, de az is lehet, hogy azért, hogy majd özvegyen maradó feleségét segítse vele. A lelet posztumusz került elő, a festőművész pesti műtermének padlója alól (Horánszky utca 9).[3]

A hódmezővásárhelyi születésű Tornyai János alföldi festőink egyik kiváló képviselője az erdélyi származású, majd Baján megtelepedő Nagy Istvánnal, s a szintén erdélyi származású, majd Szentesen megtelepedő Koszta Józseffel együtt. Mind Koszta József, mind Tornyai János eleinte Munkácsy Mihály lírai realizmusát követi, majd kialakul egyéni stílusuk. Tornyainál (lásd Juss c. műveinek változatai évtizedeken át) balladai tömörséggel, drámai feszültségben és szaggatott ecsetkezeléssel jelenik meg sorstársainak élete, saját önéletrajza (Bús magyar sors, 1908). A tájat nagyon ismerte, s nagyon szépnek látta és láttatja joggal, ehhez a plein airt, a posztnagybányai stílust alkalmazza. Nem valószínű, hogy helytálló az a szocreál felfogás, amely az alföldi síkságot az itt élők létének pusztaságával azonosítja. Az itt élők közül a többség szegény, nincstelen,[4] munkanélküli, de küzd, kapaszkodik (tanul, szitál, osztozkodik, virágcsokrot köt), ezt ábrázolja életképein a festő. Tornyai tájképein az alföld szépségét mutatja az épített környezettel együtt, különböző évszakokban, napszakokban, egyre gyakrabban szivárvánnyal vagy napsütésben. Az életképeken, tájképeken, történelmi festményeken kívül sajátosan derűs hangulatúak enteriőrjei, udvar, szobabelsők, műterem. Tornyai műtermében a „modell” egy hosszúszoknyás, bekötött fejű parasztmenyecske, nem csoda, hogy ez utóbbira megkapta az aranyérmet egy nemzetközi kiállításon. Petőfi Sándor, Ady Endre, Munkácsy Mihály nyomában tárja elénk Tornyai János a Nagy Magyar Alföldet.

Művei:

• 1896 Népoktatás a tanyán (olaj, vászon, 83,5 x 71 cm; Janus Pannonius Múzeum, Pécs) (életkép)
• 1900 körül Szitáló lány (olaj, vászon, 89 x 72,5 cm; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) (életkép)
• 1904 Rákóczi Rodostóban (történelmi festmény)
• 1904 Menyecske a műteremben (olaj, vászon, 90,8 x 72,3 cm; MNG) (életkép)
• 1904 Juss (olaj, vászon, 156 x 227 cm; MNG) (életkép)[5]
• 1905 Édesanyám a szobájában (olaj, vászon, 120 x 151 cm; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) (életkép)
• 1906 Csizmahúzás (életkép)
• 1906 Hurkatöltés (életkép)
• 1907 Őszi reggel (olaj, karton, 47 x 60 cm; MNG) (tájkép)
• 1907 Tanya gémeskúttal (olaj, fa, 45 x 50 cm; Tornyai János-hagyaték) (tájkép)
• 1907 A betyár szerelme (életkép)
• 1908 Nagy Bercsényi Miklós (történelmi festmény)
• 1908 Bús magyar sors : önéletrajz (olaj, vászon, 111 x 150 cm; Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely) (Szimbolikus kép lóval)
• (1910 körül) Asszony kecskével (olaj, karton, 39,5 x 49,5 cm; MNG) (életkép, posztnagybányai stílusban)
• 1910-es évek Alföldi tanya (olaj, vászon, 77,3 x 110,5 cm; MNG) (tájkép, posztnagybányai)
• 1910-es évek Gémeskút (Délibáb) (olaj, vászon, 109,5 x 148,5 cm; Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely) (tájkép, posztnagybányai)
• 1910-es évek Mártélyi nagy fa (olaj, karton, 42,5 x 52,5 cm; Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely) (tájkép, posztnagybányai)
• 1912 Búzatábla kendős nővel (olaj, fa, 20,5 x 21,5 cm; Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely) (tájkép, posztnagybányai)
• 1919 Háttal ülő akt (olaj, vászon, 82,5 x 72 cm; Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely) (aktkép, posztnagybányai)
• (1920 körül) Juss (olaj, vászon, 99,3 x 137,8 cm; MNG) (életkép, drámai realizmus)
• 1928 Udvar napsütésben (olaj, falemez, 23 x 27 cm; magántulajdonban) (enteriőr, posztnagybányai)
• 1929 Szobabelső befüggönyözött[6] ablakkal (olaj, fa, 22,5 x 27 cm; Tornyai János-hagyaték) (enteriőr, posztnagybányai)
• 1933 Szentendrei részlet (olaj, fa, 50 x 63 cm; MNG) (tájkép, posztnagybányai)
• 1933 Csokorkötés (olaj, falemez, 125,5 x 100 cm; Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely) (életkép, posztnagybányai)
• 1933-34 Ablaknál : Rózsi az asztalnál (olaj, fa, 21,5 x 27 cm; Tornyai János-hagyaték) (életkép, posztnagybányai)
• 1933-34 Padon (olaj, fa, 22,5 x 27 cm; Tornyai János-hagyaték) (táj- és életkép, posztnagybányai)
• 1933-34 Ajtóban álló nő (olaj, vászon, 58 x 42 cm; magántulajdonban) (életkép, posztnagybányai)
• 1934 Műteremablak (olaj, fa, 62 x 79 cm; Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely) (enteriőr, posztnagybányai)
• 1934 Szoba belseje (olaj, fa, 125,5 x 100 cm; MNG) (enteriőr, posztnagybányai)