Termékek
Összes kategóriában
részletes keresés

Várady Sándor

Megosztás:    
ÉletrajzTermékek (0)

Várady Sándor

(Miskolc, 1920. május 29. – Budapest, 2000. április 7.)

Munkácsy-díjas szobrász, Érdemes művész.


Várady Sándor Miskolcon született. Sokoldalú tehetsége korán megmutatkozott: még csak tizenhét éves volt, amikor kiadták „Nem ez a sorsunk!” című verses kötetét. Miskolci mestere Valek József volt. 1938-ban kezdte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Sidló Ferenc osztályában tanult, a főiskolán kívül pedig Medgyessy Ferenc volt a mestere. Főiskolai tanulmányait 1944-ben fejezte be, s hazaköltözött Miskolcra. Pogány Ö. Gábor írta: „Sokat köszönhetett Leszih Andornak, aki nagy figyelemmel kísérte a kezdő szobrász első eredményeit. A város és a múzeum anyagilag is pártfogolta őt tanulmányainak elvégzése közben, aminek befejezését követően alkotómunkájának – mind verseinek, mind szobrainak – szülőhelye lett az ihletője
A fiatal művész romos állapotban találta a háború előtt virágzó miskolci művésztelepet, néhány jó baráttal látott neki rendbehozatalának. Itt alapította az Észak-Magyarországi Képzőművészek Szabad Szervezetét, és képzőművészeti szabadiskolát is létrehozott. Várady Sándor egy csapásra a város művészeti életének vezető alakja lett, akinek kezdeményezésére társaival együtt kiállítás sorozatok keretén belül mutatkoztak be a Herman Ottó Múzeumban.
Érdekes szobrászati technikával kezdett foglalkozni ebben az időszakban: papírplasztikákat készített. Egyrészt új formák kialakítását kísérletezte ki segítségével, másrészt terveinek megfogalmazására is használta. Munkáiból kiállítást is rendezett. A pezsgő lelkesedésű művész Miskolc művészeti életének élénkítése érdekében még a bábozás területére is kirándult: többekkel megalakította a Miskolci Bábszínházat, amivel bejárták az országot. A bábszínházban ismerkedett meg Szabó Jolánnal, aki később felesége és hű társa lett egész életében. Egy idő után – elsősorban politikai indíttatású – támadások érték, valószínűleg ennek is köszönhetően, meg a viszonylagos művészi elszigeteltség miatt is, 1948-ban Budapestre költözött.
Több országos pályázaton vett részt – sikeresen. Országosan ismert és elismert lett, amit az 1952-ben megkapott Munkácsy-díj is jelez. Ebben az időben készült szobrai közül több ma már nem látható (például a „Felszabadulási emlékmű”). Az Ady-pályázatra készült remek, de politikai okokból támadásoknak kitett szobrát nem az eredeti helyen állították fel, hanem az Ady Endre gimnáziumban (1952). A pályázat után megfagyott körülötte a levegő, ami miatt anyagilag is nehéz helyzetbe került. Műtermében azonban változatlanul dolgozott, kísérletezett. Erről nyilatkozta: „…ha egy zongoraművészt 10 évben csak egyszer hívnak el koncertet adni, akkor is mindennap kell gyakorolnia. S így kell tennie egy szobrászművésznek is…”.[2] Ebben az időszakban a politikai voluntarizmus az élet minden területére súlyosan kihatott, így a művészek munkásságát, kísérletező kedvét is károsan befolyásolta. Mivel Váradyt mindig is érdekelte az absztrakció (gondoljunk papírplasztikáira), logikusan került a politikailag el nem ismert Kassák Lajos vonzáskörébe, 1953-tól a Kassák Lajos Körhöz kapcsolódott. Ebben az időszakban sok absztrakt jellegű szobra, domborműve és más alkotása készült, amik azonban nem kerülhettek a szélesebb nyilvánosság elé. A tehetséget azonban előbb-utóbb el kellett ismerni, de ehhez az 1956-os forradalom után megváltozott művészetpolitika is kellett: 1971-ben Nívó-díjat kapott. Elismertsége okán 1985-ben meghívták Gundelfingenbe (NSZK), a IV. Nemzetközi Szobrász Szimpóziumra, ahol alumíniumból készített térkompozíciót. Tanulmányutak sorozatán tájékozódott a kortárs szobrászat eredményeiről, az idegen népek művészetével Ausztriától Mexikóig, és nemzetközi alkotótáborokban vett részt. 1989-ben Érdemes művész lett. Hosszú betegség után 2000-ben hunyt el.
 


Alkotások a művésztől
A Galéria Savarián nincs eladásra kínált tétel a művésztől. Hirdetés feltöltése
Google+