MARTSA ISTVÁN

szobrász
(Pozsony, 1912. június 23.–Budapest, 1978. február 3.)

Villanyszerelő szakmát tanult 1920-tól, majd segédként az esztergomi Elektromos Műveknél dolgozott. A háború után Csorba Géza ösztönzésére a Magyar Képzőművészeti Főiskolára iratkozott, ahol 1945-1950-ig Csorba Géza, Ferenczy Béni, és Beck András voltak a mesterei. Főiskolai évei vége felé Ferenczy Béni tanársegédje lett. 1947-ben jelent meg kiállításokon. 1951-től a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára volt, s 1960-ig tanított itt. 1964-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténeti tanszékén a szobrászat oktatója volt. Művészi munkásságát kisplasztikák és kisméretű portrék mintázásával kezdte. Ezt követte érmeinek gazdag sora. Portréi és érméi kitűnő ábrázoló készségről tanúskodnak. Az 1950-es évek közepétől szabadtéri szobrokra is kapott megbízást. Tanulmányúton járt 1956-ban Olaszországban, 1958-ban Vietnamban, 1969-ben Mongóliában.

Első korszakában, 1948-1952 között erősen kötődött a klasszikus hagyományokhoz. Ekkor elsősorban kisplasztikákat, érmeket, portrékat mintázott kitűnő jellemábrázolással. Kisplasztikáin, érmein, szobrain Ferenczy Béni stílusa, szellemi öröksége érződik. Az 1950-es évek közepétől figyelme a köztéri plasztikák felé fordult, ekkortól kapott rendszeres szobor-megbízásokat, amelyek további művészetének gerincét alkották. A vashegesztéses technikát az elsők között alkalmazta itthon. Munkássága során 62 érmét, 57 kisplasztikát és 40 szobrot alkotott. Művei megtalálhatók az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében.