Extrém ritka 19. századi Poggendorf Elem Gyönyörű Múzeumi Tökéletes Állapotban

Dátum: 1860-1890

Anyag:

üveg, szén, sárgaréz, cink

Leírás:

Egy gömb alakú, hengeres nyakú palack alkotja az elemtartót. Fém kupakja két szénlemezhez kapcsolódik. Az utóbbi kettő között egy cinklemez található, és függőlegesen csúszik le az akkumulátor fedelén található középső rúdról. A kupakon két kötőoszlop is található, amelyek az akkumulátor által termelt elektromos áram elosztására szolgálnak.

22 cm magas

Ez az akkumulátor E.M.F. 1,9 voltos.

Johann Christian Poggendorff német tudós 1842-ben egy porózus cserép segítségével oldotta meg az elektrolit és a depolarizáló szétválasztásával kapcsolatos problémákat. A Poggendorff cellában, amelyet Eugene Grenet munkáinak köszönhetően 1859 körül Grenet Cellnek is neveznek, az elektrolit híg kénsav és a depolarizátor krómsav. A két savat fizikailag összekeverik, így megszűnik a porózus edény. A pozitív elektród (katód) két szénlemez, közöttük egy cinklemez (negatív vagy anód) van elhelyezve. Mivel a savkeverék hajlamos reagálni a cinkkel, a cinkelektródát megtisztítják a savaktól.

A cella 1,9 voltot szolgáltat. Viszonylag magas feszültsége miatt évekig népszerű volt a kísérletezők körében; Az állandó áramtermelés nagyobb képessége és a füst hiánya, de vékony üvegházának viszonylagos törékenysége és a cinklemez felemelése miatt, amikor a cellát nem használják, végül kiesett. A sejtet „krómsavas sejtnek” is ismerték, de főként „bikromát sejtként”. Ez utóbbi név abból a gyakorlatból származik, hogy a krómsavat úgy állítják elő, hogy kénsavat adnak a kálium-dikromáthoz, jóllehet maga a sejt nem tartalmaz dikromátot.

A Fuller sejtet a Poggendorff sejtből fejlesztették ki. Bár a kémia alapvetően ugyanaz, a két savat ismét egy porózus tartály választja el, és a cinket higannyal kezelik, hogy amalgámot képezzenek.