1M620 Kurucz D. István : "Halászok" 1971

Olaj farost festmény, ezüst színű keretben. Akasztási lehetőséggel rendelkezik. Jelzés balra lent: KURUCZ 971 Hátoldalán Képcsarnok Vállalat címkéjén felirat: KURUCZ D. ISTVÁN HALÁSZOK

Szélesség: 96 cm

Magasság: 67 cm

Súly: 3.13 kg

A kép mérete keret nélkül: 62 x 91.5 cm

Kurucz D. István

festő

Születési hely: Hódmezővásárhely

Születési dátum: 1914

Honlap:

Kiállítások az adatbázisban:

Az Alföld festője – Kurucz D. István kiállítása

Mesterei: Rudnay Gyula, Benkhard Ágoston, Szőnyi István, Nagy Sándor.

1933: Szőnyi István magániskolájának növendéke; 1934-1940: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Rudnay Gyula, Benkhard Ágoston, Szőnyi István, Nagy Sándor. 1950: Munkácsy-díj; 1960: a VII. Vásárhelyi Őszi Tárlat Tornyai-plakettje; 1941-1942, 1961, 1983: római ösztöndíj; 1964: Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj: 1971: érdemes művész; 1974: a Munka Érdemrend arany fokozata; 1977: Káplár Miklós-díj és emlékplakett; 1978: kiváló művész; 1984: Szocialista Magyarországért érdemrend; 1985: Kossuth-díj. 1940-ben Hódmezővásárhelyen telepedett le. 1943-1947 között bekapcsolódott szülővárosa művészeti és közéletébe, a Vásárhely Népe c. lap munkatársa, 1948-ban Budapestre költözött, a Kossuth Akadémia képzőművész körének vezetője volt. 1949-1959 között Szőnyi István tanársegédjeként freskótechnikát tanított a főiskolán. 1951-1952 között megszervezte a Honvédségi Képzőművészeti Stúdiót, majd kinevezték a Honvéd Képzőművészeti Iskola igazgatójának. 1953-ban vásárhelyi házában és műtermében megnyílt a Képzőművészeti Alap 8. sz. művésztelepe. 1962-ben kiállított a XXXI. Velencei Biennálén. 1963-tól Budapesten dolgozott. Tanulmányúton járt több kelet- és nyugat-európai országban, valamint Japánban, Mongóliában és Algériában. A vásárhelyi iskola reprezentáns egyéniségeként jelentős szerepe volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatok elindításában. Megszervezte és vezette a Mednyánszky Társaságot, s haláláig a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep, valamint a Hortobágyi Alkotótábor elnöke volt. Képi világát és etikai alapállását tekintve a magyar piktúra fejlődésében különös szerepet játszó alföldi festészet folytatója, ám ezt a Tornyai és Koszta kezdeményezte népi realista irányzatot a társadalmi-gazdasági fejlődés aktuális fejleményeihez igazítva, egyéni felfogásban művelte. Szemlélődő habitusa jó fogódzóra lelt a temperafestés újrafelfedezésében, amelynek könnyed, levegős színharmóniái nála - az elődöktől eltérően - határozott rajzossággal és a tónusok árnyaltságával ötvöződtek. Első korszakában, a 40-es években még szorosan tapad a tradíciókhoz, amit az indulása mögé hátteret rajzoló valóság, ifjúságának szociális- és természetélményei magyaráznak. Korai művei (Disznóvásár, 1939; Kapu előtt, 1941; Tyúketetés, 1943) voltaképpen képi eszközökkel megoldott szociofotók, melyeket a közlés expresszív ereje, a visszafogott indulat és az ábrázoltakkal való együttérzés szemérmes lírája tesz hitelessé. A II. világháborút követő idők dinamikus atmoszférája jelentős változásokkal járt festészetében, ami tárgyköre kibővülése mellett kompozíciós módszereinek leegyszerűsödésében érhető tetten. Olykor a fogalmi érzékelésig eljutó jellemzése régi témáit is új tartalmakkal telíti: a paraszti életforma józan realitásai már nem a társadalmi mozdulatlanság, hanem a céltudatosan és hasznosan élt emberi élet, az erkölcsi értékek szimbólumaiként jelennek meg képein (Halászok, 1945, Földosztás, 1946). Különösen kifejezőek ebből a szempontból alakos ábrázolásai, melyeken az ikonszerű tömörséggel megfogalmazott figurák a földdel összenőtt ember sorsának természetes ethoszát alakítják képi emócióvá (Parasztasszony, Csikós, 1961). Más műveiben a mezei munka civilizálódását nyomozva a táj új típusú, "társadalmasított" ábrázolását, s vele a 60-as évek kollektivizálódott Alföld-képét teremti meg (Cséplés, 1958; Aratás, 1960). Az alföld problémakörhöz kapcsolódnak a 60-as években megszaporodó tájábrázolásai is, amelyek fő témája a mély horizontú, legtöbbször ember nélküli alföldi táj mindent magába olvasztó végtelensége (Fehér tanyák, Tél, 1963). A táji inspiráció forrása a 70-es évek közepétől már nem a távlati élmény, hanem a táj anyagi és szellemi mivoltát meghatározó természeti közeg, amelynek megjelenítésében - merészen átlépve a konvenciókon - a nonfiguratív festészet eszköztárát is felhasználja. Pályája utolsó harmadában festett Hortobágy-ábrázolásai immár a természet mélyebb struktúráit megismerő és átélő ember újszerű látomásai. Bár technikai felkészültsége és kompozíciós készsége szinte predesztinálták murális feladatok megoldására, alig néhány műve került megvalósításra. Több pannó- és freskóterve, így a Mohácsi csata és a Hajdúság története vázlatstádiumban maradt, vagy csak részben került kivitelezésre. Elméleti kérdések is foglalkoztatták, több cikket, tanulmányt írt a rajztanítás, a művészképzés, a műkereskedelem és a művészetpolitika kérdéseiről.

Egyéni kiállítások

1941-től több tucat kisebb-nagyobb kiállítása volt, bemutatkozott számos hazai és több külföldi városban. A fontosabbak:

1947 • Régi Műcsarnok, Budapest [Szabó Istvánnal]

1960 • Műcsarnok, Budapest [Kamotsay Istvánnal]

1961 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely [Kamotsay Istvánnal]

1965, 1968 • Milánó

1966 • Berlin

1970 • Csók Galéria, Budapest

1972 • Móra Ferenc Múzeum Képtára, Szeged

1974 • Vaszary Terem, Kaposvár

1975 • Rudnay Terem, Eger

1976 • Józsefvárosi Galéria, Budapest

1977 • Műcsarnok, Budapest (gyűjt., kat.) • Perugia

1978 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely • Tokió • Kokur

1979 • Csontváry Terem, Pécs

1982 • Kemenesaljai Művelődési Központ, Celldömölk

1985 • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely (gyűjt., kat.) • Műcsarnok, Budapest • Tokió • Kyoto • Nara

1986 • Hatvani Galéria, Hatvan

1987 • Csók Galéria, Budapest • Művészetek Háza, Szekszárd • Hollósy Galéria, Budapest

1988 • Csók Galéria, Budapest

1989 • Vármúzeum, Simontornya • Városi Kiállítóterem, Zalaegerszeg.

Válogatott csoportos kiállítások

1941-től minden jelentősebb országos rendezvény és a magyar művészek külföldi bemutatóinak résztvevője. Rendszeresen szerepelt a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon, a Hatvani Tájkép és Portrébiennálékon, a Szegedi Nyári Tárlatokon stb. Képei bemutatásra kerültek a vásárhelyi iskola jubileumi rendezvényein (1964 • Vásárhelyi Tárlatok, 1954-1963 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

1974 • Vásárhelyi Tárlatok

1964-1973 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • A Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatok negyedszázados jubileuma 1954-1978, Műcsarnok).

Művek közgyűjteményekben

minden jelentősebb hazai, és több olasz és japán közgyűjteményben.

Köztéri művei

freskó (1954, Hódmezővásárhely, Lévai úti iskola)

pannó (1963, Szegedi Kenderfonó)

pannó (1964, Salgótarján, Rendőrkapitányság)

secco (1965, Pápa, Pártház)

secco (1967, Sportkórház, Budapest).

Irodalom

D. FEHÉR ZS.: ~, Művészet, 1962/4.

DÖMÖTÖR J.: ~, Tiszatáj, 1966/4.

SZÍJ R.: ~, (tanulmány, Várpalota, 1967)

D. FEHÉR ZS.: ~, (kismonogr., Budapest, 1968)

D. FEHÉR ZS.: ~ kiállítása, in: Képzőművészeti Almanach 3, Budapest, 1972

OELMACHER A.: ~ kiállítása a Csók Galériában, in: A szocialista képzőművészet nyomában, Budapest, 1975

LÓSKA L.: "Mindig freskót szerettem volna festeni..." Beszélgetés ~nal, Művészet, 1984/3.

TANDI L.: Műteremlátogatás ~nál, Tiszatáj, 1986/2.

Vásárhelyi festők (szerk.: KRISTÓ N. I., Budapest, 1988)

~ jubileumán (illusztrált tanulmány, bev.: POGÁNY Ö. G., Debrecen, 1990)

D. FEHÉR ZS.: Mozgások és események nélkül, Művészet, 1990/3.

TASNÁDI A.: Az Alföld vonzásában, in: Gondolatok a képtárban, Miskolc, 1996.

Tasnádi Attila

Forrás: www.artportal.hu