FK/407. – Benyovszky István – Vágtató ménes

Eladásra kínálom Benyovszky István – Vágtató ménes című olaj / vászon alkotását. Az életkép valamikor az 1940-50-es években készülhetett. Aranyozott blondel keretben van, ami egy pici felújítást elviselne. A szignó jobbra lent. Azonnal falra akasztható állapotban.

Téma: életkép

Technika: olaj

Hordozó: vászon

Kora: 1940-50-es évek

Szignó: van (jobbra lent)

Keret: aranyozott blondelkeret (felújítandó)

Méret: 51 x 71 cm (keret nélkül), 65 x 85,5 cm (kerettel)

Állapot: képeken látható, azonnal falra akasztható állapotban

A postázás a vevő igényével egyeztetve a mindenkor aktuális díjak szerint történik, kizárólag előre utalást követően, gondosan csomagolva.

Kérem, amennyiben van még kérdése a termékről, akkor lehetőleg annak megvásárlása előtt és ne utána kérdezzen.

Kérem tekintse meg a többi termékemet is. Köszönöm!

Néhány gondolat a festőről:

Benyói és urbanói Benyovszky István (Szatmárnémeti, 1898. február 6. – Szentes 1969. szeptember 26.) festőművész, grafikus, a Benyovszky család sarja.

Benyovszky Pál fiaként született a Szatmár vármegyei Szatmárnémetiben. Később a család Szatmárhegyre költözött, ahol az édesapát rendőrkapitánnyá nevezték ki. Benyovszky István már gyermekkorában is nagyon szeretett rajzolni, főleg lovas témában. A szülői házból anyai nagyszüleihez, a Viskyekhez került Szatmárra, ahol a katolikus állami főgimnáziumba járt. Itt ismerkedett meg a vízfestés technikáival. Rajztanára hamar felismerte tehetségét, több országos szintű rajzversenyről díjazottként tért haza. Rajzai ebben az időben a Zászlónk című folyóiratban jelentek meg. 1917-ben öccse, Pál Béri Balogh Ádám című költői elbeszélését is illusztrálta. Az érettségit megszerezve 1916-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, ekkor már ismert volt a neve. 1922-ben diplomázott. A főiskola után Kecskemétre került, ahol Révész Imre tanítványaként a magyar puszta ábrázolása lett a fő témája. Az első világháború idején behívták katonának, hazatérésekor súlyos beteg volt. Kigyúgyulva betegségéből visszatért Kecskemétre, ahol az akkor már világhírre is szert tett Révész kedvenc tanítványa volt. Tanulmányutakra is ment, az USA-ban, Párizsban és Zürichben tárlatokat is rendezett. A húszas években több nagy sikerű könyv illusztrációit is elkészítette. Rendszeresen kirándult a Hortobágyra, témája ekkor is még a puszta volt, de már a paraszti élet eseményeit is rajzolta illetve festette. A fővárosban is megjelent kiállításokon, de vidéken többször jelen volt. Műveit leginkább Szegeden, Debrecenben és Kecskeméten állították ki. A második világháború alatt a keleti fronton szolgált haditudósítóként. A békekötés után sokáig nem jelent meg a közéletben, mellőzték. Végre 1952-ben a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban állást ajánlottak neki. Kilátástalan anyagi helyzetéből még rendszeres jövedelme sem segítette ki, lakáshelyzete tarthatatlanná vált. Végül otthagyta a múzeumot, Csongrádra költözött, ahol Forgó Tamás és neje, Surányi Mária barátsággal fogadta be. Már 1952 előtt is náluk lakott, mielőtt a múzeumi állásajánlattal megkeresték volna. Képei nem csak a lovakat, a pusztát, a paraszti élet mozzanatait, de történelmi témákat is érintettek. Honfoglalás kori, középkori és világháborús lovas csatákat is megfestett. Erdei Ferenc külön kitüntette a kiváló művészt minisztersége idején.

Solymossy Sándor: Magyar mondák és mesék, illetve Györffy István: A szilaj pásztorok című könyvét az ő illusztrációi díszítik.

Egyéni kiállítások

1931. Próféta Terem, Szeged

1936. Déri Múzeum, Debrecen

1972. Emlékkiállításai Keszthelyen és Csongrádon

1998. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest