Figyelem Wallner - ek ! Erdőbelső pasztell karton

Műtárgy befektetés!

Kaposvári festő hagyatékából régi olaj karton

nem minden képét szignózta,lehet ,hogy a hátoldalon van jelezve.

Az 2-6 fotókon a művészről készült album képei

WALLNER JENŐ ÉLETE ÉS MŰVÉSZETE

(1917-2001)

Magányban, zárkózottságban, társadalmi kívülállásban született meg Wallner Jenő festő művészi életműve az utóbbi fél évszázad bonyolult társadalmi és kulturális viszonyai között. Négyszázötven ötszáz festmény, egy kerek életmű, amely a pillanatnyi benyomás alapján is feltűnően érdekes, egyéni jellegzetességekkel bír. A több korszakra tagolódó wallneri oeuvre alig ismert. 1997-ben éppen nyolcvan éves, amikor az első önálló kiállítására vállalkozik. Művésze tének kiváló értékeit nagy meglepetéssel vette tudomásul Kaposvár, az a város, amelyben élt, ahol csak a különc nyelvtanárként ismerték őt. A Rippl-Rónai Múzeum művészettörténésze hívta fel a figyelmet Wallner képeinek Rippl-Rónaitól eredő stílusára, és a teljesen egyénivé történt kiforrottságára. A múzeum a 60 legjobbnak vélt festményéből rendezett önálló kiállításával törte meg a magányos művész elszigeteltségét. Új érték felfedezése történt.

Az a jelenség, hogy valaki nem a nyilvánosság számára festi a képeit, elég gyakori. Az ilyen esetek többségében a hobby festészet alapján bont szárnyakat a felfedezett művész. Wallner Jenő nem szabadidős kedvtelés nyomán lett alkotó művész. Tudatosan felkészült hozzá, az egész életét a művészi alkotómunka alá rendelte. Nem szerénységből volt távol a művészeti közélettől. Emberábrázoló művészetének, bár ellentmondónak tűnhet az eddigiekkel, a közösségi élet problémavilága a fő mozgató rugója. Elszigeteltségét a történelmi események és az egyéni sors egymást keresztező traumái magyarázzák. Ma már nem él köztünk a művész. 84 évet élt. Még megélhette a ráirányuló nyilvánosság fényét és melegét. Ebből nyert még néhány boldog, szívderítő évet. Nagy ambícióval készült egy fővárosi bemutatkozásra. Nem vált meg a képeitől, mert az együttes hatásuk által megnyilvánuló mondanivalóját akarta tudatni a világgal. Wallner művészetét a következő sorskérdésekkel foglalkozó képek fémjelzik: „Tékozló fiú",

a „Modern Júdás", „A gondolatrendőrség reflektorfényében”, „Az idegen", „Az árnyék", az „Ámokfutó", a „Vergődés", „A város peremén” és „Az ablakon zörgető", stb. A képcímek pusz- tán a felsorolásukkal is érzékeltetik az életnek azt a marginális részét, ahol ő állt. A történelmi események, a kikerülhetetlen csapások, kirekesztések közvetlenül formálták a sorsát. Alapél- ményei következtében, egy drámai felhang teszi fojtogató szürkés-barna színűvé, expresszív erejűvé a képvilágát.

Azon kevesek, akik jártak a szuterénszerű lakásában, egy Dosztojevszkij ábrázolta világba, egy zsúfolt és sötét odúlétbe csöppentek. Képei kiáltóan néztek le innen-onnan lelőgatva, szá zával a falhoz döntve, az ágy alatt lepréselve, kitéve a dohosodás veszélyének. Senkit sem tűrt maga körül. Alkotás közben magára zárta az ajtót. Titkolta azt az eljárást, a hígítási és kötési módszert, amelyet az olajfestéshez alkalmazott. Olcsó kartonlemezekre festett, állvány nélkül támasztva az ágy oldalához. Guggolt, a földre térdelt, nem törődött a kényelmetlenséggel. Friss mozdulattal fel-felugrott és két lépést hátrálhatott a falig. Mérlegelte az alakuló mű összhatá- sát. Visszalépéskor hangos szavakkal kísérte a keze munkáját. Radikálisan átjavított egy rossz- nak vélt részletet, hozzátoldozott a képhez, ha kompozíciós hibát látott. Határozott kézmozdu- latok vezették ecsetjét. A síkra redukált dekoratív szín felületek, nagy ívű kontúrvonalak jel- zik, hogy nagy összefüggésekben gondolkodott. Az ecsettel kezében élt méltóságteljes életet. Az utcán jártában riadnak látszot. Úgy tűnt, mintha bujdosna valaki, vagy valami elől. Talán igy is volt. Nem tudjuk, de amit hajlandó volt egy valakinek bizalmasan elmondani, azt itt ismer tetjük.
A kaposvári Virág utca végi kétszintes ház aljában társ, barát és rokon nélkül lakott. Elháritotta a szomszéd segítőkész közeledését, televíziót soha nem nézett. Rádiót csak kivételesen, a külföldi adókat hallgatta. A kizárólagos vegetáriánus kosztot maga elkészítve, a téli hideget rossz vaskályhával kifűtve és betegeskedés nélkül élt hosszú éveket. Rendkívüli odaadással szervezte életét az évszakok változásához. A természet szerelmese volt. A természetjárás során kitágult világ pótolta a lakásának hiányosságait. A háborítatlan erdei útjain adódtak meg számára a testi-lelki egyensúlyhoz szükséges életfeltételek. Az idő műlását feledve, gyalog és biciklin barangolt Somogy erdőségeiben, a Zselic dombjain. Fürdött az eldugott kis tavakhan, is- merte a források ízét, a vadon termett gyümölcsök tápláló értékét. A kevés pénzt, amelyre szüksége volt, német és angol nyelv tanítással szerezte meg. Okleveles középiskolai tanár volt, de nem iskolai intézmény keretében tanított, hanem magánórákat adott. A tanári munkájának jó hire terjedt. Minden évben külföldi utazást tett, melyek során immár bátran gyakorolta a művészi státusát. Múzeumokat látogatott. A külföldi emberek előtt kinyílt. Az adriai tengerparton naturista fürdőhelyeket keresett fel. A helyszíni indítékok hatására városokat, kikötőket, ismeretlen arcokat rajzolt. Egyes intim hangulatú éttermekben törzsvendég volt. A másik életéről, az otthonáról akkor nem beszélt.

A kettős életbe, a különös magányba és a természet rejtekébe menekült művész sorsát az
alábbi életrajz körvonalazza.
1917. július 27-én született Monoron. Kaposvárra édesapjának járásbírósági elnökké történt
kinevezésével, 1928-ban került a család. A gimnáziumi évek alatt kitűnt rajztehetsége, de szülei tanári pályára adták. 1940-ben német és angol nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán. Ezt követően, zászlós rangű katonaként, két éves tartalékos gazdásztisztí tanfolyamot végzett a Mária Terézia laktanyában. A II. világháború idején élelmező tisztként szolgált. A háború vége Grazban érte, ahol amerikai fogságba került és tolmácsként foglalkoztatták. Szabadulása után két évig angol nyelvet tanított egy grazi magán nyelviskolában Elisabeth Anderl módszere alapján. 1949-ben édesanyja súlyos betegsége miatt látogatott haza, s amikor vissza akart térni Ausztriába, elfogták. Szombathelyre, majd Budapestre szállítva hetekig vallatták az esetleges külföldi kémkapcsolatai felől. Ártatlannak találták, de, mint volt katonatisztet, osztályidegennek bélyegezték. Édesanyja meghalt, édesapját a politikai hatalom megfosztotta a Noszlopy Gáspár utcai otthonától és a tisztességes nyugdíjától. Kaposvárt elhagyva, 1950-től a szomszédos Toponáron, egy
kis ház szűk szobájába fogadták be az apát és fiát. Wallner Jenő segédmunkákból igyekezett kettejüknek megélhetést teremteni. A művészeti
tanulmányai számára egy 1949-ben munkás tehetségeknek szervezett kaposvári szabadiskola, a Z. Soós István festőművész által vezetett „Balázs János Képzőművészeti Kör" nyújtott lehetőséget. Édesapjának is voltak festőművészi álmai. Mivel a közös álmaiktól nem foszthatták meg őket, nagy összefogással nyitottak új távlatot életüknek. Szigorú önkritikát és jó emberismeretet tanult a fiú az apjától. Az Édesapám ebéd előtt - Toponáron" című kép jó kompozíci