EREDETI BÁLINT ENDRE FESTMÉNY!

Eladó Bálint Endre eredeti festménye! A festmény magas keresletű! Ennél a festménynél magas hozzamra lehet számítani!

BÁLINT ENDRE:1930-1934 között Iparművészeti Iskola, reklámgrafikai szakképzés; 1935: Vaszary János magániskolájában; 1936: Aba Novák Vilmosnál tanult. 1960: Illusztrációs pályázat I. díj, Edinburgh; 1971: Grafikai Biennálé III. díj; 1972: In memoriam Bartók pályázat fődíja, Debrecen; UNESCO Nemzetek díja, Cagnes-sur-Mer; 1973: Grafikai Biennálé III. díja, Miskolc; 1973: érdemes művész; 1975: A Munka Érdemrend arany fokozata; 1982: kiváló művész; 1985: Kossuth-díj. 1957-1961 közötti párizsi tartózkodásától eltekintve Budapesten élt. Meggyőződéssel készült reklámgrafikusnak, csak grafikai tanulmányainak vége felé kezdett egyre szenvedélyesebben érdeklődni a festészet iránt. 1934-ben ismerkedett meg Vajda Lajossal, és barátsággá mélyülő kapcsolatuk megerősítette Bálintot festői törekvéseiben. 1936-tól járt Szentendrére, ahol Korniss Dezső és Vajda Lajos köré csoportosuló fiatal művészek közé tartozott. Bár már 1938-ban gyűjteményes kiállítást rendezett, 1945-ig terjedő pályafutását nehéz megítélni, mert festményeinek zömét sajátkezűleg semmisítette meg. A fennmaradt műveken a vastag, sötét kontúrok közé szorított motívumok instabil, zaklatott kompozíciókba feszülve a látvány expresszív átírásának szándékáról vallanak, egyben Czóbel Béla festészetének hatását tükrözik (Szobám Bindorferéknál, 1937). Fiatalkori művei közül alig néhány utal érett korszakára, köztük az üldözött zsidók sorsát megjelenítő Gyertyafénynél c. linómetszet-sorozat lapjai (1939-1941), amelyeken később is használt, asszociatív erejű motívumok, motívumtöredékek jelképpé tisztulva épülnek be a kompozícióba. A háború és munkaszolgálat megpróbáltatásai után, 1945-ben az újrakezdés lendületével kapcsolódott be a művészeti életbe: a Szociáldemokrata Párt Dekorációs Osztályának vezetője, valamint a Munkás Kultúr Szövetség Képzőművészeti Szakosztályának titkára lett és alapító tagja az Európai Iskolának. Festészetében a régi tendenciák folytatódása mellett új vonás a háborús emlékképek felidézése az erőteljes gesztusokkal festett, halottakat, deportáltakat ábrázoló festményeken. 1947-ben Párizsban tanúja és résztvevője a második szürrealista világkiállításnak. Ennek hatására az 40-es évek végén és az 50-es évek elején képzeletbeli lények: manók, koboldok, antropomorf organikus lények népesítik be képeit. Alkotói válságában, az 50-es évek közepén tudatosan fordul Vajda transzparencia módszeréhez. A rajzokon – amelyeken elindul képi fantáziájának felszabadítása felé – egymásra montírozva már megjelennek későbbi jellegzetes motívumai: lófejes cégér, kerékforma, sváb és arab asszonyok képeinek fragmentumai (Falu éjjel, 1954). 1956 novemberében megválasztják a Magyar Képzőművészek Szövetségének titkárává, így közreműködik az 1957-es Tavaszi Tárlat megrendezésében, majd Párizsba utazik. 1958-ben jelenik meg az Édition Labergerie kiadásában ~ több mint ezer illusztrációjával a Jeruzsálemi Biblia. A megfeszített munka kényszerében, a sziluett hatásokra építő bibliai ábrázolásokban vizuális ötletek sokasága ölt testet, és ez jótékonyan befolyásolja saját stílusának kialakításában. 1959-től egymás után születnek jelentős festményei, köztük a Vándorlegény útrakél (1959), a Csodálatos halászat (1960), a Népligeti álom (1960), Itt már jártam valaha I-II. (1960). A szürrealizmus kései változatához sorolható műveken soha nem látott, belső tájakon a gyermekkor és a múlt nosztalgiával átitatott, ismerős emlékkép-töredékeinek sablonjai az álom és az emlékezés logikája szerint keverednek az ismeretlen, titokzatos, sokszor félelmet keltő figurációkkal, alakzatokkal, hogy egy elmondhatatlan történet szereplői legyenek. A sokszor vízszintesen elnyúló, nemegyszer öreg, mulandóságot sugalló deszkalapokra festett képeken a tudatosan ritmizált geometrikus és organikus színfoltok kemény áttűnéseit a faktúra érzékeny kezelése avatja líraivá. Párizsból hazatérve töretlenül folytatódik a megtalált képi világ építése. A 60-as évek végén, a 70-es évek elején az epikus jelleget felváltja a művész szimbólumértékű motívumainak felmutatása (Triptichon ikonosztáz, 1974). A megszokott, eredeti összefüggéseikből kiszakított, különös párbeszédet folytató elemek a főszereplői a festményeknél ironikusabb hangvételű montázsoknak (A lyuk mindenkié, 1959) és sokszor groteszkebb objekteknek is (Merde la chaise?). Több kötetben megjelentetett írásai, illetve visszaemlékezései a kor művészeti életére vonatkozó fontos források.

KSZLUXURYJEWELRY!