FK/390. – August von Pettenkofen után – Szerelmesek

Eladásra kínálom a képeken látható August von Pettenkofen (Pettenkoffen Ágost) által festett Szerelmesek című festmény alapján készült rézkarcot. A készítőjét nem sikerült megfejteni, de gondolom, hogy a szolnoki művésztelep festői, grafikusai között kellene keresgetni. Elég ritka ez a rézkarc. A rézkarc fehér szélén minimális szennyezettség van, ami egy paszpartuval orvosolható lenne. Üveg mögött, barna léckeretben van a grafika. A jelölés jobbra és balra lent van. Azonnal falra akasztható állapotban.

Téma: életkép

Technika: rézkarc

Hordozó: papír

Kora: XX. sz. első fele

Szignó: van

Keret: barna léckeretben, üveg mögött

Méret: 32 x 24 cm (keret nélkül), 63 x 46 cm (kerettel)

Állapot: képeken látható, azonnal falra akasztható állapotban

A postázás a vevő igényével egyeztetve a mindenkor aktuális díjak szerint történik, kizárólag előre utalást követően, gondosan csomagolva.

Kérem, amennyiben van még kérdése a termékről, akkor lehetőleg annak megvásárlása előtt és ne utána kérdezzen.

Kérem tekintse meg a többi termékemet is. Köszönöm!

Egy kis információ a rézkarc alapjául szolgáló festmény alkotójáról:

Szolnokot, a magyar Alföldet, a merész Tisza-hajlatokat egy osztrák ember fedezte fel, August von Pettenkofen (Bécs, 1822 – Bécs, 1889) dragonyos kapitány, aki az 1848–49-es szabadságharc alatt küzdött itt a magyar haderő ellen. Alkotásain meg is örökítette a csatákat. A fegyverletétel után visszatért festeni Szolnokra, le is telepedett a városban.

A Tisza és a Zagyva folyók közé mint egy kis sziget ékelődik be a szolnoki művésztelep. Az egykoron híres vár maradványainak parkírozott környezetében csinos cseréptetős házak állnak költői összevisszaságban: a művésztelep lakóinak műtermei és lakóházai. Valaha a város erőssége volt ezen a helyen, amelynek nyugati oldala mellett a most sekély vizű Zagyva folyik. Néhány száz méterrel arrébb a szőke Tisza tart délnek. Ez a lebilincselő kép késztette August von Pettenkofen osztrák festőművészt a letelepedésre. Akkoriban a vonat is csak idáig hozhatta. Az osztrák alkotó a szabadságharc számos jelenetét örökítette meg és rendkívüli érdeklődést tanúsított a népélet iránt. Gulyák, ménesek, csikósok, lobogó ingujjas parasztok, tarka ruhájú menyecskék népesítették be vásznait. Képeivel hatalmas sikert ért el Bécsben is, felkeltve az ottani művészkörök érdeklődését Szolnok iránt. Ettől kezdődően nyaranta tömegesen érkeztek a híres külföldi piktorok az alföldi városba. A híres orientalista festő, Karl Leopold Müller és a nagynevű Tina Blau is ezek után utazott Szolnokra, ahol mindketten szorgalmasan festették az Alföld változatos nyugalmát. Az osztrákok után a magyarok is jöttek: a fiatal Mednyánszky László, Deák-Ebner Lajos, Knopp Imre, Bihari Sándor, Fényes Adolf, majd Szlányi Lajos, Mihalik Dániel, Pongrácz Károly és Olgyay Ferenc. Utóbbiak idejében állt a megye élén Lippich Gusztáv főispán, aki fáradhatatlan munkával létrehozta a Szolnoki Művészegyesületet, a művészeknek műtermeket építtetett, és ezzel örök időkre beírta nevét a magyar művészet és egyúttal Szolnok város történetébe. Az idők folyamán olyan híres nevek tűntek fel a telepen, mint Pólya Tibor, Pólya Iván, Kernstock Károly, Chiovini Ferenc, Zádor István, Gáborjáni Szabó Kálmán, Mattioni Eszter, Szüle Péter, Borbereki-Kovács Zoltán, Vidovszky Béla. Pettenkofen is – aki korábban hadifestőként működött, megfordult a Barbizonban, litográfiákat készített újságok részére, és követte a biedermeiert – elismert festővé vált: 1866-ban tagja lett a Bécsi Művészeti Akadémiának, 1876-ban lovaggá ütötték. Élete utolsó évtizedében a Bécsi Képzőművészeti Akadémia tanára volt. Több munkáját a szolnoki Damjanich János Múzeum őrzi.