Karinthy Frigyes Nem ​mondhatom el senkinek

Karinthy Frigyes Nem ​mondhatom el senkinek

Aki ​szereti Karinthyt, tudja jól: költőnek is nagy volt, Különös,
szabálytalan, besorolhatatlan, mint minden műfajában.
Ötlet-telitalálatai itt a paradoxonszerű végleges megfogalmazásokban
villannak: némelyikük – az Előszó kétsoros tömör ars poeticája vagy a
„Strungle for life” zárórímének hősi-etikus tilalma – annyi más
karinthyádához hasonlóan, szállóigeként vonult be a köztudatba. Van
olyan verse, amelyben látomás hegyesedik végül önmagát is – mint a Judik
Etelt gyászoló Halott –, amelyben az ötlet tágul rettentő vízióvá.
Jelezve egyúttal azt is, hogy Karinthy hiába érzi az Arany János „Nagyon
fáj! Nem megy!”-ét, ötleteinek gyötrő szikrázása sosem tud megszűnni.

A szinte még gyerekfővel írt Vérmező, 795. május csillogó
szenvedélyessége hamarosan kiszorul Karinthy lírájából;a gördülékeny
pátoszt csak az ígéretes korszak és az ígéretes életkor egybefonódása
lobbanthatta ki – ez teszi a verset a magyar líra egyik legszebb
zsengéjévé. Az első verseskötet publikálását (Nem mondhatom el senkinek,
1930) megelőző húsz év számra kicsiny verstermése az egész
Karinthy-oeuvre műfaji és hangulati változatosságát tükrözi: a vékony
kötetben versnovellák vershumoreszkkel, verskiáltvánnyal váltakoznak.
Élete utolsó éveiben az alig negyvenöt éves Karinthy váratlanul gazdag
öregkori lírát teremt. A magyar költészet ez idő tájt lezajló
korszakváltásával együtt haladva, de a maga külön útján, köznapi hangú,
elbeszélő jellegű verseket ír, kényelmes, lazán ritmizált, hosszú
sorokban. Ezeknek a látszólag kedélyesen beszélgető költeményeknek
szinte az egyetlen témájuk a halál. A szűkölő halálfélelem. Az
elszámolás a teljesített és nem teljesített feladatokkal. Számvetés a
pályatársakkal meg az új nemzedékekkel, akiket már új eszmék vezetnek,
gőzök bódítanak, és ki tudja, érdekli-e őket, amit az öreg író
„kiárusít”. És végül leszámolás a korral, amelynek az ifjúkori
reményeket megcsúfoló iszonyata nagyon is a korhoz tapadó közege a
halálfélelem kortalan emberi szorongásának. Kései verseinek
kötetkiadását – igazolva a versek sugallta előérzetet – Karinthy már nem
érte meg. Az Üzenet a palackban nem sokkal a halála után, 1938-ban
jelent meg.

Kötetünk anyagát néhány, az eddigi gyűjteményekben nem olvasható vers, sanzon teszi teljesebbé.