Hercsel Adél: Láthatatlan pokol

Partvonal Könyvkiadó, 2018

192 oldal

Hercsel Adél: Láthatatlan pokol

„Nincs ​nagyobb gyötrelem, mint magadban hordozni egy el nem mondott történetet.”
Maya Angelou

Amikor tavaly októberben kirobbant és Magyarországon is végigsöpört a nagyhatású #metoo-kampány, amelynek nyomán a közösségi média felületeit elárasztották a bántalmazás-tapasztalatokról szóló posztok, elgondolkodtam. Ha az amerikai Weinstein-ügy hatására itthon is ilyen elemi erővel tör elő a mélyből a tengernyi sérelem és trauma, akkor mindez a társadalmi tudatunk mélyére száműzve, elhallgatva lappang, amelynek létezését következetesen tabusítjuk, elutasítjuk. Ahogy telt az idő, egyre kíváncsibb lettem, vajon milyen történetek, életek, sorstragédiák rejtőzhetnek a pár szóban, pár mondatban megfogalmazott „metoo” hashtaggel ellátott bejegyzések mögött. Valóban egy traumatizált, agyonbántalmazott, lelkileg beteg országban élünk? Hogy erre a kérdésre választ tudjak adni, alá kellett merülnöm a bántalmazások történeteibe. Ebből az alámerülésből született a Láthatatlan pokol, ami műfaját tekintve riportkönyv, és azon bátrak történeteit meséli el, akik megalázott bántalmazottként, egykori áldozatként minden szégyenüket és gátlásukat félretéve, őszintén kitárulkoztak, és egy újságíróra, így az olvasókra bízták legféltettebb titkaikat. Túlélők ők, akiknek a történeteiből nem csupán az derül ki, hogy mi is a bántalmazás valójában, hogyan bontakozik ki és miként rombolja az embert, ezek az élettörténetek azt is bizonyítják, hogy a bántalmazás traumáját túl lehet élni, és ha rengeteg küzdelem árán is, de testben és lélekben megerősödve idővel igenis lehet teljes és kiegyensúlyozott életet élni.