Földi Mihály - A miniszter

Földi Mihály - A miniszter

A képeken látott állapotban.

- Hát mit találtál?
A tanár szivarra gyujtott s mélyre hatoló pillantást vetett a prelátus mosolygó arcába. A professzor kórházi rendelőjében ültek, az íróasztal mellett; a kissé poros-homályos ablak alatt a hosszú kert sárgakockás útjai ágaztak el a szomszédos épületek felé; a virágágyakat kékes, száradó hó borította; egy ecetfa ágai feketén nyúltak szét az alkonyat szürkülő, vörhenyes levegőjében. A tanár nagy, kemény, kopasz feje, szakállas arca füstbe borult. Már meg akart szólalni, de még egyszer felemelte az asztalról a leleteket, a mellkasi felvételeket, a cardiogrammot, a vérképet. A prelátus, minden lehetőségre elkészülve, finom kék szemének lágyan simogató tekintetét az orvos töprengő homlokára ejtette és előre megnyugodva az összes elképzelhető ítéletekben, szelíden, szinte vigasztalón mosolygott.
- Hát kérlek, - szólalt meg két-három perc mulva a tanár - nem vagy beteg.
- Nem? - kérdezte kétkedőn a pap.
- Nem, betegségről szó sincs.
- Na, hála Istennek.
- Igen, az összbenyomás nagyon örvendetes. De azért jó, hogy végül
megvizsgáltattad magadat. Ne felejtsd el, kérlek, hatvanéves vagy. A hatvan év az ma nem sok, de ma sem kevés. Mindenesetre óvatosságra int.
Van egy csúnya kifejezés, melyet ma sűrűn használnak. Abbauen, leépíteni. Rossz, magyartalan szó, de ezt ajánlom neked..