Németh István - Sebestyén

Németh István - Sebestyén

A képeken látott állapotban.

„…Itt ​ma, úgy látszik, mindenki meg van bolondulva… Fölugrottam és bementem a szobámba. Mama úgyis kiengesztelődik, Ju pofája nem érdekel, Apa pedig már nagyban horkol…
Föltettem az egyetlen Omega lemezemet, és egymás után ötször leforgattam, azt, hogy Ha én szél lehetnék…
Közben olvastam, és utána is. Az idő lassan múlott, pedig nem vártam semmit, esetleg egy szokványos fejmosást, amit Apa helyezett kilátásba.

Épp arra tartottunk, a Piramis irányába. Klassz hely, fönt van magasan, egy ledöntött kőoszlop tövében. Nyugodt hely. Jó leülni a mohás kőlépcsőre… Fönt, a lépcsőfokok legtetején vetjük el magunkat… Itt nem beszélget senki. Ülünk és hallgatunk. Nézzük az alkonyatot, a hegyeket, a folyót.

…Vannak, akik csak egymást nézik. Egy csirke ölében egy krapek feje, és órák hosszat bámulják egymást. Néha csókolóznak. Én még nem csókolóztam.
… A Nagy Fürtöshajú minden izgalom és bejelentés nélkül pengetni kezdi a gitárját. Mindenki marad a helyén, mégis mintha megéledne a Piramis. Aki ismeri a dalt, csöndesen nekifohászkodik. Megy le a nap, alkonyodik…

Irwin és Scott a kezdetleges holddzsipen elindultak a Szent György-kráter felé. De ezt már nem mutatták; a kamera a dzsip orrára volt szerelve, és menet közben nem felvételezett…”