Csukás István - Orr-beszámoló a Szépvölgyi út 67-től a Kolosy térig

A fényképen is megtekinthető állapotban!

Csukás István Orr-beszámoló a Szépvölgyi út 67-től a Kolosy térig Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985

smertető: Van ennek a verseskötetnek egy sora, amelyen mindenki fönnakad, kritikus szóvá teszi, jóbarát Pangloss mesterrel csúfolódik miatta; egy elragadtatott sor: „…nincs szebb, mint az élet,és nem is érdemes szebbet kitalálni!” Igaz is, a korszellem nem kedvez az ilyen költői deklarációnak, harminc év távolából esik rá árnyék és gyanakvás, és aki kiragadja ezt a sort, méltán szólja meg.
Ha nem lenne e sor fölött egy gyönyörű vers, ha nem értelmezné egy egész kötetnyi, nem hangszerelné a sóvárgás meg a fájdalom, gondolati árnyalás és megérzékítő díszítés. Ha nem koszorúzná egy szép, virágos és tüskés verseskötet, amelyből életszeretet és halálrettenet sugárzik.
Maga a vers (Rövid életemet megtoldom), meditatív, hömpölygő soraival, a sorok végén a páros rímű pecsétekkel az a rapszódiaforma, amelyet Csukás István jellegzetesen alakított ki, hogy életértelmező, helyét kereső gondolatait leírja, hogy már ötvenéves-fiatalon barátkozzék és pereljen a halállal, talán korán eltávozott barátai példájának intésére is. S a „rövid élet” miatti bánat összekarol ebben a versben a „hosszú nyári délután”-nal, a „zölden habzó magányos égitesten”, és mintha a költő maga lenne a „fényt szürcsölő” klorofill, a „dagadt erekkel lüktető” fa, úgy ég bele ebbe a nyári délutánba, a gyerekkor fénylő képeivel, a föld alól üzenők képeivel; a kertben, ahol „a kutya szőrös, bogáncsos pofájából sárga drágakő világít”, nem feledve, hogy „nyakamban pányva”, dühösen és könyörögve hajtogatja, hogy „és mégis, és mégis”, a fűszálba kapaszkodva, mert „legalább próbáltam az öröm ujjhegyén megállni”! – és így már komorabban felel a rím, teltebben szól a záró sor: „…nincs szebb, mint az élet, és nem is érdemes szebbet kitalálni!”
Különös színezésű ez a hedonizmus. Nem válogatja szét a rútat meg a szépet, nem díszíti a világot, hanem elfogadja, fölragyogtatja, „Ha csúnya, hát csúnya, ha büdös,hát büdös… azzal az anyaggal kell dolgoznom, ami van…” Abban a szép himnuszban vall erről, amelyik a kötet címét adta, az Orr-beszámoló…-ban. A kerítés mögötti rózsa, a hársfa, az üres telken „brummogó” dudva egyazon élet virágai, „nincs más utam és nincsen másik életem”. Ez menti-e meg a szokványos „gyönyörködő” költészettől, amitől régóta óvakodik? Már korábban megvallotta,akkor Berda Józsefről szólva, hogy „fuldoklom a költészettől, a csinált zenéktől”, majd „A lírai latyakból kiláboltam, épp ideje”. Nemcsak a versek természetével fejezi ki ezt a szándékát, hanem újra meg újra megerősíti magát, fogadalommal: „kiszökhetek a ragacsos költészetből”. Ezért fogadja el az élet napfényes oldala mellett az árnyékosat, és így talál rá a köznapi dolgok, a kis tárgyak poézisére. Megverseli a borotválkozás illékony pillanatát, a másnaposságot, és – tillaárom, haj – jóbarátját, az írógépet is. Mert ezek a verspillanatok csak ellenpontjai a szenvedély és a keserű harag fellángolásainak. A nagy költői erővel megjelenített szerelmi szenvedély anatómiáját, lázgörbéjét látva (A nagy, édes nyári szeretkezések), a pusztuló világ képeinek mondat-ütései láttán (Rövid hír), a lázas látomásban visszatérő ifjúságról olvasva (Egy délutánra visszatért) romantikus alkatnak mondanánk – ezzel meg a másik arcát jellemezve. A teljes élet megjelenítésének szándéka van ebben a látszólagos ellentétben, ahol helye van egy hagyományos természeti tablónak (Körtánc), de a kihívó szókimondásnak is: „Kölyökkorunkban, mikor vadul onanizáltunk…”; a megrendült,de nem fellengzős siratónak (Levél a föld alá) és a vidám csúfolóknak.
S folytathatjuk a stílus példáival. Verseinek egyik hangja ünnepélyes és sűrű metaforanyelv, természeti képekből, tárgyakból és fogalmiságból kovácsolt,szuggesztíven, szinte vaskosan, szemcsípően metaforikus nyelv: „A tél nem akar meghalni, tátott szájából kipottyant műfogsorát vadnyulak kerülgetik…”; „A nyári ég szeme nyílik kint, bár felhőktől csipás…”. De mindig természetesen, a megrendüléshez vagy örömhöz illően. Ám egy másik, játékos, könnyed hangon is természetesen beszél: „Annyi ideig voltunk Bécsben, / amíg egy gitárt fölhangolnak, / dehát semmi baj, nyári szívvel / örültünk minden kis akkordnak.” Vagy indulatos csúfondárossággal: „…guggol a sok poéta és / csikarja a vers-hasmenés…” Néha még a versen belül is vált, a játékos futamok után a falusi kovács fiának hangjára. Máskor köznapi keretbe foglalja, szinte leföldeli a feszültségét annak a látomásnak, amely kemény képekben idézi föl a világot fenyegető romlást (Már egy hónapja nem írtam verset). S a szenvedélyes, erőteljes versmondatok között is fel-felbukkan egy-egy finom, lebegő sor, akár rímjáték is, mintegy odavetve, mintha véletlenül csendítené össze egy vers minden ötödik sorát (Körtánc).
Ugyanilyen nem-ellentmondás, inkább feszültségforrás, hogy bár néha harsogó életörömmel dédelgeti a körülöttünk levő tárgyakat, tájakat, társakat – mégis, ennél is több szava van a halálról, az elmúló életről. Akár emlékidézően siratja, akár visszabiccent a halál köszöntéseinek, figyelmeztetéseinek. Igazi halálfélelemmel, elszürkült arccal. Hol egy szívszorító ötletversben (Tegnap egy költő sírját), hol a halál előtt lehajtott fejjel (Levél a föld alá), hol a magunkat is sirató gyász szavaival (Meghajtott zászlóval, meghajtott fővel). Egyszer megadással, mint a Galsai-motívumokban,máskor perelve az elmúlással, mint a Sarkadi Imrének címzett, tehetetlenül abbahagyott, leejtett kezű szép versben.
Rapszodikus a kötet, de inkább előnyére, s ha nem is dicsérem a néhány súlytalanabb bagatellt, de még ezek jelenléte is természetességét juttatja eszünkbe, ahogyan vállalja a sutább mozdulatokat, a pihenő pillanatokat is. De már a kötet végén levő Homályos folyosó című fondorlatos elbeszélőköltemény megérdemelt volna egy kis igazítást. Tompítva kamasz élvetegségét, csiklandozó szókimondását, erősítve egy-egy leeső szálat jobban fölragyogott volna benne az elbeszélés hamvas érzékletessége, szatirikus jellemkarcoló ereje, a himnikus szép szavak és leírások a szerelemről, beleértve az érzéki gyönyör megjelenítését is – keserű tanulságát is.
Újra fölidézve a szemet szúró sort, így megint másként hangzik a költő ítélete az életről, amelynél „nem is érdemes szebbet kitalálni!”. Nem kell kizárnunk más költői utakat, én magam programként is, költői cselekvésként is szívesebben látom, ha valakinek fontos, hogy megpróbáljon „szebbet kitalálni”: Csukás szebbítő szándéka ez a látlelet, ez a színes, életpárti tükröztetés.
Tükör – önmagáról. Mint a fényképezőgép keresőjén a két kép, mostanra fedi egymást a mű és a személyiség; a költő vállalja a rajongó és esendő, a hetyke és ijedt, az alpári és fönséges ember teljességét, s gazdagodó költői eszközeivel így vált ez a könyv érett és jelentős költői teljesítménnyé.- További ismertető: "Belelapozás".

Kérem nézze meg a többi eladó könyvemet is! Köszönöm!

Személyes átvétel Budapesten, a XIV.. kerületben az Uzsoki utcai Kórházhoz közeli címen.

Postázás az aktuális MPL postai díjszabás szerint.

Több könyv esetén 1 postázási díj a súlynak megfelelően számolva természetesen!

MPL POSTA 2 kg-ig - Csomagautomata - 1435.- Ft

- Posta Pontra, MOL, Coop - 2210.- Ft

- Lakcímre - 2470.-Ft