Mándy Iván A Trafik Magvető Könyvkiadó 1979

Mándy Iván

A Trafik

Magvető Könyvkiadó 1979

A hölgy feláll. (Néha feláll, és akkor látni a szűk fekete
szoknyáját.) Kiemelt két cigarilloszt a dobozból. Zacskóba csúsztatja.
Úgy nyújtja a fiú felé. Szeret! Ha zsacskóba adja a szivart akkor
szeret! Még akkor is, ha papírba csomagolja. Leszakított újságpapírba
vagy olyan bús barnába. De persze, ha csak úgy nyomja a kezembe!... A
trafik esti fénye. Egyszerre csak előtte a kivilágított kirakat. A
járdára hulló kedves, otthonos fény. A járdaszéli vékonyka fa is kapott
valamit ebből a fényből. Mintha többen állnának a fa mellett. Egész kis
társaság. Itt adtak találkozót egymásnak, hogy aztán együtt menjenek be.
És beszélgessenek. Odabent is ismerősök várják őket. De a legkedvesebb
ismerős maga a hölgy. Nem, a hölgy nem beszélget senkivel. Még sose
láttam, hogy beszélgetett volna valakivel. Talán nincs is ott. Talán az a
másik ül a pult mögött. Ó, igen, az a másik. Sovány, szemüveges nő
szétlapított orral. Valahonnan a szemüvege fölül néz. Kedélytelen,
náthás hang. Két cigarillosz! És már nyújtja is. De a fiú megszólal.
(Most megszólal!)
- Tessék szíves lenni becsomagolni! - Becsomagolni? Na nézd csak! És
legalább köszönnél! Nem tudsz köszönni? Nem tud köszönni. Úgy is megy
ki, köszönés nélkül.